Szélsőközép, avagy a soha semmi mellett ki nem állás művészete


A legnagyobb elismerésemet szeretném kifejezni portálunk főszerkesztője, Huth Gergely iránt. Puzsér és FAM előadásait legtöbbször örömmel és érdeklődve hallgató egyénként ugyanis több napomba telt végigszenvedni gigászi, majdnem 3 teljes órát kitevő vitájukat Doktor Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és Rendszere témájában.

Ez a hihetetlen, hatalmas erőfeszítést igénylő teljesítmény szinte eltörpül Huth Gergő produktuma mellett, aki rendkívüli türelemmel, szelídséggel és jóindulattal viselte, ahogy Puzsér Róbert a dühöngő orbángyűlölet színskálájának összes árnyalatát bemutatva feláldozza évtizedes életművét és kritikusi hitelét az orbángyűlölet szent oltárán.

Ez egyébként ugyanaz a Puzsér Róbert volt, aki április 9-ei műsorában a libsi közönségét heccelve és az ellenzéki erőket gúnyolva meglepő őszinteséggel közölte, hogy tulajdonképpen még jó is, hogy a Fidesz maradt kormányon. Nem sokkal a választások előtt ugyanő óbégatta ugyanitt, szintén meglepően őszintének tűnő hangon, hogy ha a komcsik megint visszajönnének, akkor Magyarországból néhány hét alatt Venezuelát varázsolnának (ebben speciel egyetértünk), tehát összességében azért mégiscsak talán jobb választásnak tűnik Miniszterelnök Úr Pártja.

Természetesen létezik egy ésszerű magyarázat, és máris értenénk, hogy a több puzsér róbertté hasadt Puzsér személyiségek hogyan emelkednek és süllyednek egymás alá és fölé, de könnyen lehet, hogy Puzsér valójában teljesen intakt odabent, és egyszerűen B-hetet tartott, végre kiszolgálva libsi közönsége igényeit. A-héten ugyanis Puzsér Róbert azokat a jelenségeket, társadalmi folyamatokat, illetve az őket kitermelő világrendet és világlátást ócsárolja, amelyek hiányát most hirtelen mégis nagyhangon igyekezett számonkérni rajtunk, “NER-katonákon”.

Szörnyű dolog, hogy Orbán Viktor Putyin csicskája lett, amiért atomerőművet merészel venni tőle, pedig ez egy kifutó technológia (hát, az általad egyébként rendszeresen bírált és kigúnyolt technohívők meg az álszent németek körében biztos az, kedves Róbert, aztán, ha nem süt a napjuk meg nem fúj a szelük, akkor valahogy már nekik se büdös a jó kis atomerőműves-barnaszenes áram), de természetesen bízzunk a megváltó tudományban (ami Puzsér korábbi előadásaiban véleménye szerint sosem váltott meg semmit), hogy a messzi 2026-tól már akár fingból is fonhatunk áramot, ezért nagy-nagy felelőtlenség Orbántól, hogy nem dobja inkább a lovak közé a gyeplőt. Ráadásul Magyarország Putyinnal is barátkozik, mert kétévente három órára idejön, és le lehet fotózni őket egy képre, ez pedig a NATO és az EU nyílt elárulása (amelyek egyébként köcsög szerveződések).

Önsorsrontás, öngyűlölet, önfeladás, öngyarmatosítás. Szörnyű dolgok ezek, amelyek ellen évek óta felszólal a Független Értelmiségi.

A Független Értelmiségi egyébként nem arról ismerszik meg, hogy nem az RTL Klub és Simicska Lajos pénzén függetlenkedik, hanem arról, hogy véleménye ezek pénze nélkül is ugyanaz lenne (ez tök jó, mert akkor mi mind független értelmiségiek vagyunk, Róbert! Én például ingyen Orbán Viktort akarnám mindenhova a Művelt Nyugatod helyett). Érdekes módon a Független Értelmiségi ez alkalommal Ady Endrét, az önsorsrontás, öngyűlölet, önfeladás és öngyarmatosítás apostolát hozta fel követendő példának és progresszív irányvonalnak a NER számára, amikor pedig sokadszorra számon kérik következetlen hülyeségét, akkor beszappanozott angolna módjára ártatlanul kérdi, hogy ugyan kinek a seggét nyalta volna Ady? Ezt biztos nem tanították a magyarszakon, de rövid és önpusztító élete végéig báró Hatvany-Deutsch magyargyűlölő kozmopolita cukormágnásét, aki cserébe gáláns összegekkel ajándékozta meg a magyarokba bárhol-bármikor örömmel fizetés nélkül is belerúgó, tehát lényegében független értelmiségit.

Orbán feudalizmust épít, ami egy elmaradott, sötét, középkori rendszer (nem mellesleg A-heteken az enciklopédisták és Marx Puzsér két legkedvesebb új célpontja, akik kiválóan kitalálták és megvalósították a középkorban virágzó és remekül működő feudalizmus sosemvolt horrorképét), ideje lenne végre megvalósítani valami modern és progresszív (na, ez vajon kiknek volt a kedvenc lózungja, mert természetesen Puzsér őket is szokta ócsárolni A-héten) társadalmat, de ez a Fidesszel sajnos lehetetlen, pedig a Fidesz a legmodernebb párt, aki minden eddigi uralmi technikát sikerrel integrált magában, de ez most mégis rossz!

A végére pedig mi más maradhatott volna, mint minden kritikus szerelemgyereke, a folyamatos összeomlás állapotában vegetáló oktatásegészségügy.

Nyilván cinikus ilyesmit ajánlgatni egy örök idealistának, de kifejezetten megvilágító erejű ez ügyben sokunk kedvence, az Igenis miniszter úr/miniszterelnök úr című kiváló (angol, tehát Művelt Nyugatos sorozat), ahol az örök naiv idealista miniszter, és a cinikus, pragmatikus államtitkára folyamatos párbajai közepette kiderül, hogy az oktatásegészségügy ott sem a kiművelt emberfők illetve gyógyult betegek létrehozását szolgálja. Sokkal inkább azt, hogy az éppen hatalmon nem lévő SZDSZ újracsomagolhassa és ismét a hatalomba erőltethesse magát a soha meg nem javítható rendszer megjavíthatóságának hamis ígéretével.

Egyszerre őszintén elutasítani a posztmodernt, a genderlobby diktatúráját, a környezetet tönkretevő fogyasztói társadalmat és az erre épülő tudatmanipulálást, valamint harsányan éljenezni az ezeket szerves fejlődése során kitermelő nyugati polgári liberális berendezkedést? Ez sajnos sosem fog sikerülni. Javasolni tudom helyette, hogy akinek valóban nem tetszenek ezek, valamint szeretne egyre jobb anyagi körülmények közt, egyre boldogabb, prosperálóbb, normálisabb és kultúráját megőrző, sőt felvirágoztató országban élni, akkor bátran szavazzon Orbán Viktorra, valamint ezt a tényt még bátrabban hangoztassa az ilyen “független értelmiségiektől” hemzsegő viperafészkekben.


  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. grummanavenger

    Ez az írás zseniális, pontosan összefoglalta a véleményem.

    • Csatlakozom, hollott Puzsért két percnél tovább nem tudom hallgatni, nem mintha hasonszôrû kollégái jobbak lennének, csak valamivel halkabbak.

  2. Kiváló írás. A ‘beszappanozott angolnát’ lenyúlnám!

    • A beszapanozott angolnát én is lenyúltam. Ez már rejtői magasság. A németezést meg Magyarisztáni rögvalóság is befejezhetné. nem minden Angela Merkel, ami német. Iszonyúan cselekvőképesek tudnak lenni. Teljesen más a döntéshozatali mechanizmusuk, mint a mienk, de hátborzongatóan hatékony. Inkább tanulni kellene tőlük. Magam is hajlamos voltam rá, hogy lenézzem őket, de ez nagy hiba. Soha ne nézd le az ellenfelet ( már ha ők azok) szól az örök igazság.Cirka 80 millió németet fél még mindig álmában a világ (cirka 7,5 milliárd ember….).Valamit csak tudhatnak, talán, esetleg. Érdemes ezen elgondolkodni. Évek alatt kivívtam, hogy” Bravo Ungarner”, nagyon sok minden másként működik, mint ahogyan azt a felszín látszólagossága mutatja. Nem szabad lenézni őket. Sokkal okosabbak, mint azt a látszat mutatja.

  3. Az a “szép”, hogy Puzsér képes mindenről és azok szöges ellentétéről is habzó szájjal ha kell pozitív, ha kell negatív véleményt mondani.
    Erre mondta boldogult latin tanárom, hogy “Én. Ki vagyok én? Tán nem is én vagyok.”

  4. A Puzsér életmű/filozófia pontokba szedve;
    – Juventus a világverő
    – A # metoo faszság
    – Hobo jó, IHM rossz
    – Jézus megment, Mohamed elpusztít
    – A férfi jobb, mint a nő
    ……. ööö oké….inkább nyitva hagyom a dolgot…..nem szeretnék a cikkírő fölébe kerekedni….

    Milan drukker vagyok 25 éve ( Bonucci üdvözöl, faszkalap ), a # metoo messze a legjobb, ami ebben a hímsoviniszta fekáliában történhetett egy/ A nővel, Hobo-t a pop/rock emlékezetből végleg ki kell törölni ( Uramég!! A Vadászat-ot is alig lehet végighallgatni….) Jézus a közvélekedéssel ellentétben valszeg egy örjöngő , rabiátus faszkalap volt, aki kiverte a kufárokat a templomból pédául… minden nagy birodalmi támadás ( Trója, Sztálingrád ) ott bukott el, hogy nem aktvizálták a nőket ( Eger ellenpélda )

    Most tényleg nem tűnik fel, hogy Puzsér egy dolgos kis senki , egy Tano ( A polip ) , Pusztán a jelenléttel vesz meg nyilvánosságot??!! Komolyan??!! Tényleg senki?? Puzsér a nyerő??!!

  5. Ez a cikk tökéletes. Sokszor gondoltam arra hogy ez a – láthatóan sok ismeretanyaggal rendelkező ember – miért oda csapódott ahova. Rájöttem már születésekor predesztinálva volt. Más oldalról nézve pedig külön szerencse hogy bipolaritásának megnyilvánulásait verbális szinten tudja levezetni. Persze verbális képességeivel sokszor visszaél, kiabálva letámad, ledorongol illetve kacifántos okfejtéseivel behúz a csőbe: érezd magad műveletlen hülyének, ha nem érted.

  6. Medvefütty

    Itt az ideje, hogy a libsik által megállás nélkül szídott Döbrögi úr érdemeit végre elismerjük. Begyűjtötte a libákat, és? Te nem ezt tennéd a helyében, ha lehetne?
    Kiválóan ellátta a várvédés feladatát, példamutatóan elbánt a rendetlenkedőkkel, rendbontókkal!! Cselekedett, épített, nem úgy, min a léhűtők, akik csak a szájuk járatják!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük