Szaúd-Arábia a gonosz birodalma?


Valaha a messzi Amerika azért volt csodálatos hely, mert a folyamatos hőbörgés ellenére mégsem volt szokás tettleg vitatkozni a másik féllel, bármekkorára is növesztette gondolatban az izmait. Ennek a rejtélyes és szokatlan hippizmusnak egyetlen oka volt, senki nem tudhatta, mit hord a másik fél az övébe tűzve. Az egy főre jutó drive by shootingok hazájában az utcai verekedések száma – hibahatáron belül – a zéróhoz közelített.

[rule style=”rule-dotted” ]

Valami ilyesmi zajlik jelenleg az úgynevezett világpolitikában , Iránt az amcsik és Izrael méregetik, Irán meg Irakkal együtt a törököket, miközben Észak-Korea atomfegyverrel a hóna alatt dörzsölgeti a dörzsölgeti magát valamihez, ami még ehető abban a szomorú kis országban. A szomszédunkban meg Putyin minden országot meg akar szállni, amit Nagy Péter cár valaha a Romanovok zászlajára színezett egy vaktérképen, pillanatnyi haladékot csak az jelent, ha éppen nem érnek rá a „kis zöld emberkék”. Eddig ezek voltak a legfontosabb problémáink, mivel a valósággal túl fárasztó foglalkozni.

Azonban nem csak feleslegesen hisztériázó hülyék léteznek és néha a haladó Independentnek is lehet jó napja, ráébredtek tehát, hogy a képregényes villainok listájának élére mégiscsak Szaúd-Arábiát kellene rakni, mivel – a magyarázatok azért most se lépnek túl a képregényes szinten – degenerált, könyörtelen, erős és veszélyes.

Ezt egyébként csak a hülye nem látta eddig: az egy dolog, hogy a saját iszlám-felfogásukat, a megdöbbentően primitív szalafizmust az egész világon terjesztik, otthon napi szinten foganatosítanak kivégzéseket egy dobozos sörért, a demokráciáért kiáltó kis hülye bloggerjeiket pedig bebörtönözik.

De a legjesztőbb, hogy Mekkában felépítettek Szauron tornyát és nagyon azon vannak, hogy megidézzek szellemét is a nemzetek közti viszonyrendszer tekintetében.

 

Ennek jelei már most jól láthatóak: az egykori békés (?), spirituális városból mára egy elbaszott Las Vegast építettek, ahol a kurváktól a hoteleken át a bevásárlóközpontig már minden van, és minden nagyon sokba kerül és minden kibaszott ronda. Az átlagember már egyáltalán nem teheti meg, hogy csak úgy elzarándokoljon Mekkába, egy életen át kell gyűjteni rá. Nem muszlimoknak meg nem sok értelme van odalátogatniuk, mivel a történelmi várost lerombolták, látnivaló pont annyi van ott, mint Mordorban Frodóéknak a Végzet Hegye felé.

Tegnap maga Obama elsőtitkár látogat el hozzájuk villámilag, hogy tisztázzon néhány vitás kérdést. És annak ellenére ütött meg feltűnően meghunyászkodó hangot, hogy nemrég kiszivárogott egy amerikai külügyi jelentés, melyben az egész régióra nézve komoly fenyegetésként írják le a szaúdi herceg kiszámíthatatlanság. Amire még rájön az, hogy az olajtúltermelésben fulladozó (és nagy szarban is lévő) ország hétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg az Egyesült Államokat arra az esetre, ha életbe léptetik azt a törvényt, amely alapján a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért kártérítésre perelhetik őket a hozzátartozók. Mert az ugye a bankszámlák befagyasztásával jár, attól pedig kicsit stresszesebbek, mint az Iszlám Államtól.

Ha meg nincs pénz, akkor Mordor kapui kinyílnak…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Egy hozzászólás van

  1. A szaudiak nem szalafiták, hanem vahhabiták, ahogy az egyébként a hivatkozott Independent-cikkben is szerepel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük