A Ramones és a Sex Pistols (is) az afroamerikai zene


 

A fejlettnyugati haladó értelmiség bizonyos szempontból még a mi, saját haladó értelmiségünknél is retardáltabb. Sosem bírnak lenyugodni, még akkor is mennek előre, miután már minden szempontból közröhejbe fulladtak manővereik. Sosem fáradnak, de legalább nem fárasztják magukat a következetességgel se.

[rule style=”rule-dotted” ]

Most azzal szereznek éppen egy Tokody méretű öngólt (megnézte, rákészült, bebaszta, csak rossz kapuba), hogy egy olyan szubkultúrát támadnak meg, amely pont leszarja a feminizmust, a migránshelyzetet, a tibeti meleg bálnák harmadgenerációs emberi jogait meg az összes hülyeséget, amire úgy rá vannak gerjedve, de mégis a legbefogadóbb és a legtoleránsabb. Szóval akkor se lenne különösebb értelme őket csesztetni, ha egyszer elfogynának a megváltani vagy megrendszabályozni kívánt csoportok és személyek.

Az úgyneveződött punk mozgalom azért került a célkeresztbe, mert megállapították, hogy valójában nem is angolszász és alkoholista munkásgyerekek kezdték 1977-ben, hanem feketék, akik – mint az köztudott a néger vikingekről és legionariusokról szóló filmek világsikere óta – végig a legfontosabb szerepet vitték a történelem alakulásában és alakításában. De ezt a punkok nem akarják elismerni, tehát a punkok fasiszták – szól az ítélet.

„A fasiszta mozgalom, amihez sok punk később csatlakozott, az oka annak, hogy ennyire fehérnek látjuk ezt a szubkultúrát”.

 

Bravó.

Az aranyhal és a libnyaf memóriája rövid, de talán még ők is emlékeznek, egy-két hónapja nagy zümmögést váltott ki egy felvétel, amin egy szerencsétlen, teszetosza kicsávót azért ráncigál meg egy fekete csaj, mert az aljas módon képes volt rasztahajat tenni a fejére, pedig az a fekete kultúra része, amit ugye a fehér csávó illetéktelenül eltulajdonított. Ez az úgynevezett cultural appropriation nevű amerikai divathisztéria, ami lassan az indiai ételek fogyasztását is a kultúra kisajátításának veszi. A rasztahaj kapcsán ez azért is különösen vicces, mert kb. az összes primitív kultúrában előfordult, a vikingektől kezdve a kínaiakig bezárólag, nem Bob Marley találta ki.

De a cultural appropriation tilalma a „fehér kultúra” esetében nem működik, azt nemhogy nem tilos „kisajátítani”, hanem egyenesen kötelező.

 

„A punk zene nem a fehérek tulajdona” – toporzékolja a félkegyelmű, mert valószínűleg levették egy telóval Detroitban, de néhány logikus következtetés levonása helyett inkább belépett az egyetemi antirasszista munkacsoportba. És mivel az agitprop hadosztály mindig kényelmesebb, mint rendőrökkel verekedni Fergussonban, megjelent e csodálatos cikk arról, hogy az a szellemiség, ami a punk mozgalmat létrehozta, az valójában a feketék energiájával működik, csak a fehérek ellopták.

Jogosan merülhet fel a kérdés: Őőőőőő?

„Mert az igazi újítók és ellenkultúra forradalmárjai valójában a feketék” – meséli a költő, mert történelem egy felnőttszínező, ahol kedvünkre satírozhatunk be személyeket, sőt teljes mozgalmakat.

 

Ennek ellenkultúra részével egyébként egyet lehetne érteni, amennyiben a kicsit később érkező, de szintén korszakalkotó ún. gengszterrapről értekeznénk ekkora lendülettel. Elég csak a tavalyi év egyik meglepetésfilmjére gondolnunk, a Straight Outta Comptonra, ami az NWA csapata és a műfaj születéséről tudósított. De példának okáért esetükben sem volna érdemes olyan hülyeségeket magyarázni, az fehér produkció, fehér energiákkal működik, bizonyítékként meg mutogatni a Jutúbán, hogy később Pityinger László köztársasági elnöktől kezdve MC Telepilófaszjóskáig sok fehér csávó ért el a műfajban korlátozott sikereket, mivel az NWA betűszó kibontása után a Niggaz With Attitud megfejtést kapjuk. A gengszterrap néger találmány és pont.

Hogy egy másik példát is hozzak visszakézből, ember legyen a talpán, aki a blues louisianai, fekete gyökereit egy piros Yamaha gitárral akarná cáfolni.

 

Akkor ez legyen már fordítva is igaz. Ha valamelyik téveszmésnek fontosak a zenei kultúrák gyökerei kapcsán a színek, akkor a punk meg maradjon meg a fehér, tufa prolik zenéjének. Persze felfoghatatlan hülyeség, amikor már azt is hétköznapi fasizmusként akarjuk előadni, amikor a punk mozgalom hallatán nem munkaidőben az utcán füvező négerekre gondolunk, hanem tarajos, bőrdzsekis, tökrészeg britekre. Sid Viciousre meg Joey Ramone-ra. Na, jó, meg kicsivel későbbről D.H. Peligrora, de ő dobos volt, a dobosokat meg mindenki leszarja. (Elnézést a dobosoktól, ez van.)

A nevezett tanulmány részletesen kitér a fekete-punk-mozgalom lélektanára is: „a dolog nem arról szól, hogy a punk mozgalomban látunk-e feketéket, hanem hogy felismerjük-e a valódi punkokat a fekete kultúrában”.

Hát, bravó.

Mert nem az a lényeg, hogy a Piros csokoládéban van-e mogyoró, hanem hogy felismerjük-e a valódi piros csokoládét a mogyoróban.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

4 hozzászólás

  1. Éntőlem távol áll az egész punk kultúrtalanság, bár állítólag a Kis Tehén Tánczenekar is az, annak meg szeretem mind a két számát. Ezek szerint vagy nem punk, vagy a cigányok is négerek.

  2. Na., leszállni ám a PUNKról meg a szubkultokról, úgy EGYÁLTALÁN ezt ajánlom nektek mint magyarország legutolsó legidősebb 50 éves legendás kultikus PUNK festőnője s ön-előadója, + a DEAD BITCH sikitótündére!
    /MIELŐTT trollos beszólásokra vetemednétek drágáim, irány a GOOGLE s beüt: szilagyi zoe punk festo-., meg :szilagyi lacko punk festomuvesz,.Ő vagyok én meg volt a férjem ,2007-ben egy angol zászlóval felkötötte magát ) Sex Pistolsra házasodtunk, én fekete fátyolban mig ő talépig skótkockásban, Budafokon 1992-ben. /

  3. Egyébként kint nőttem fel Németben s sokáig éltem foglaltházakban Berlin Kreuzbergben, a PUNK negyedben. A SKINHEAD mozgalom ellenben valóban FEKETE volt, csak aztán cseszték el a büdösnácik. A PUNK AZ AMIT CSAK AKARTOK de SEMMI AMIT IRNAK RÓLA. De leginkább csak: rombolj hogy alkothass, légy önmagad, FOSS a politikusokra, a ajobbra s balra (!), fejezd ki magad , NE alkalmazkodj, szard le a szart is s VÁGD A KISPOLGÁROK MOCSKOS POFÁJÁBA!- C’est tout!

  4. Miles Davis

    Feketék nélkül csak klasszikus zene lenne. Minden ritmus alapú muzsika afrikai eredetű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük