Parkolók és útonállók


A hatósági – vagyis önkormányzati útonállás egyik szép példáját figyelhetjük meg a XIII. kerületi önkormányzat által bevallott gyakorlatban, ahol kerékbilincselnek. Valahogy így kellene tényszerűen közölni azt a komcsi eljárást, amit a komcsik vezettek be. Természetesen a jogszerűségnek a látszata se árnyékolja be a kerékbilincs délibábját (képzavar), de ez nem zavarja a komcsi önkormányzat komcsi hatóságát abban, hogy még több lóvét hajtson be a népeken.

Történt egyszer régen, hogy kitalálták, pénzt fogunk szedni a parkolásért. Az indokolásul odataknyolt szöveg arról szólt, hogy majd P+R parkolók lesznek, ahol ingyenesen lehet megállni, meg jobb lesz belőle a tömegközlekedés. A másik fő érv arról szólt, hogy majd csökkenni fog a városok leterheltsége – bármit is jelentsen ez. E két érv az évek során elhalványult, ugyanakkor rá kell világítanunk: sehol nem javult egy jottányit se a tömegközlekedés, továbbá természetesen egy darab P+R parkoló se épült.

Ám ezt már rég elfelejtettük, úgyhogy nem is háborodunk fel.

Emellett ugyanakkor kiadták gebinbe a parkolást az önkormányzatok, természetesen havereknek. Ebből aztán botrányok sorozata származott, mindig mindenki visítozott, hogy miért is kell a parkolási társaság tulajának Ferrari, vagy épp a Fürstgyurinak Bentley, de semmi se történt. A pénzt beszedték, aztán minden ment a maga útján tovább.

Ezek után következett az, hogy a nagy lopássorozatban még a pesti népek is megunták a komcsikat, aminek az lett a következménye, hogy a Fidi a gebinbe adott cégeket visszavette. Ennek magánjogi dogmatikai kérdéseivel, problémáivel nem untatnám a kedves Olvtársakat, legyen elég annyi, hogy most már az önkormányzatok kasszájába megy a lóvé. Állítólag, és remélem, bár mostanában hallani olyan hangokat, hogy veszteséges.

Nos, ha ez veszteséges, akkor nem tudom mi tud itt nyereséges lenni…

Csakhogy a jelek szerint ez nem elég például a kies XIII. kerületi komcsiknak, úgyhogy a hatósági útonállás eddigi egyik legszebb példája valósult meg szemeink előtt.

Hogy megértsük, miért is útonállás, engedjék meg a kedves Olvtársak, hogy némi jogdogmatikai fejtegetésekbe kezdjek (ígérem, rövid leszek.) Van az úgynevezett társadalomra veszélyes cselekmény. Ezt a büntető törvénykönyv szabályozza. Ennek vannak enyhe fokú alakzatai, vagy olyanok, amelyek annyira csekély fokban veszélyesek, hogy semmilyen nagyon kemény szankció nem indokolt, (úgy értem elzárás, satöbbi). Ugyanakkor mégis szabálysértés, tehát valamelyest problémát okoz.

Közlekedési ügyekben ilyen például az, ha valaki az út közepére parkol, vagy olyan tiltott helyen, ahol jelentősen akadályozza a forgalmat. Mondanom sem kell, ilyen esetekben támogatom a kerékbilincs használatát, vagy a gépjármű elszállítását. (Esetleg mindkettőt, nyilván a helyzet dönti el.)

Megegyezhetünk tehát abban, hogy a kerékbilincs alkalmazása állami, hatósági szabálysértési szankció, tehát egy olyan büntetés, amely azokért a cselekményekért jár, amely sokakat károsít(hat), vagy akadályoz(hat).

Van azonban a magánjog és közjog határán ez a parkolási rendszer, ahol ugye fizetünk azért, hogy egy parkolóhelyen megállhassunk.

Itt szó sincs arról, hogy a normális közlekedést akadályoznánk, alapvetően a parkolóhelyek azért lettek kialakítva, hogy azokon megállhassunk.

Tehát, mivel egy parkolóhelyen parkolni nem társadalomra veszélyes cselekmény, nem károsít, akadályoz, okoz problémát, ezért ez egy jogszerű tevékenység.

Jogszerű a megállásunk a szabálysértési jogszabályok alapján akkor is, ha nem fizetünk a parkolásért, ugyanis, legyen az bármily meglepő, a parkolóhelyek ezért lettek kialakítva.

Röviden: amikor valakinek az autójára egy parkolóhelyen azért helyeznek fel kerékbilincset mert nem fizetett, akkor a szankció csak és kizárólag a piros mikuláscsomag, tehát a csekk lehet. NEM lehet a kerékbilincs, mert az elkövetett cselekmény nem veszélyes a társadalomra, és az tipikus szabálysértési jogi szankció. Sőt, bűncselekmény is lehet, ugyanis a személyes szabadságában sérti – indokolatlan módon – a gépkocsi tulajdonosát.

“az önkormányzat vezetésének álláspontja alapján szerettünk volna kerékbilincselés nélkül eleget tenni feladatainknak.”

Mondotta volt a kiváló közteres vezető.

A szolgálati tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a kerékbilincs alkalmazásáról mi sem mondhatunk le” – írták a kitűnő emberek.

Arra rá se merek kérdezni milyen szolgálati tapasztalatok indokolták ezt a fizető parkolási zónákban. Ugyanis ilyen nem tud lenni.

Nincs más magyarázat erre a tevékenységre a XIII. kerületi komcsik részéről, mint az, hogy pénzt, sokkal több pénzt kívánnak behajtani a polgárokon.

Aki így jár el, tehát alkalmazza a kerékbilincset is, nagyon valószínűnek tartom, hogy akár bűncselekményként is értelmezhető tevékenységet végez.

Nagyon komolyan javaslom átgondolni ezeket a sorokat a kedves közteres útonállóknak, vagyis a közteres kollégák főnökeinek, a komcsi önkormányzatnak, meg egyéb vezetőknek. Csak mondom.


  Templomhegyi Nyerőkő

4 hozzászólás

  1. csakafidesz

    A kerékbilincs leszedése sokkal drágább, mint a parkolási birság. Valahol szabályozni kellene, hogy kik és miért alkalmazhatják, mert a kocist megrongálhatja, eltörheti a fékvezetéket, kárt tehet a felnikben és a gumikban. A soktízezres károkat ki fizeti meg?

  2. “A szolgálati tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a kerékbilincs alkalmazásáról mi sem mondhatunk le”

    “szolgálati tapasztalat” = mikuláscsomagok kidobása a kukába, ezért behajtási perek indítása = “mostanában hallani olyan hangokat, hogy veszteséges”

    Ha állampolgár így, akkor önkormányzat úgy…;-):

    “Hajdanában, amikor még.
    Így beszélt a magyar ember:
    Ha per, úgymond, hadd legyen per!
    (Ami nem volt épen oly rég)”

  3. 1. Ha kint a tábla, ok.

    2. Sok országban van hasonló. Meg akkor is, ha egy bevásárlóközpont ingyenes parkolojaban tovább állsz, mint a megengedett 3-4 óra

    3. P+R bol meg jopar épült

  4. Jó kifizetőhely a parkolóbiznisz, már a liberálbolsik is használták. Most meg a Fidesz. “Köszönjük”, hogy 8 év 2/3-os kormányzás kevés volt a parkolási maffia megszüntetésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük