Őszöd-gate – Gyurcsány halott, de élvezi


Polgár legyen a talpán ki tisztán lát az öszöd-gate 2.0 ügyben! Egy biztos: a politikai értelemben hulla-merev Gyurcsány új esélyt kapott a sorstól. A Demokratikus Koalíció bukott vezetője már jó ideje próbálja ráalkudni magát valamelyik ellenzéki összefogásra. De sem az MSZP, sem a Bajnai-féle E2014 (az újratöltött SZDSZ) nem hajlandó bevenni őt a buliba. Mert többet vinne, mint hozna. Mert a nárcisz Gyurcsány csupán politikai balanszt lenne bármilyen kormányellenes erő hátán. Sőt, igyekszik mindenki kellő távolságba kerülni tőle. De most újra az őszödi beszéd a téma. Újraértelmeződik minden. És Gyurcsánynak ezzel az üggyel vagy sikerül rázsarolnia valakire magát (és akkor lesz parlamentben mentelmi jog 2014 után is), vagy nem. De egyedül már nem fog menni. Mert politikai halott. Így vesztenivalója sincs már.
Az öszöd-gate 2.0 ügy igen szövevényes. Talán már összefoglalni sem lehet, bár a múlt héten már megpróbáltuk. Jön egy politikai kalandor a DK-ból, Gyurcsány környezetéből, Bálint névvel, baloldali ifjúságpolitikai múlttal, aki bedob három keresztnevet, majd össze-vissza hablatyol a nála is nagyobb kalandor Eduardo Rózsa-Floresről. Ellentmondásokba keveredik, de továbbra is bizonyítékot ígér, hisz ő tudja, hisz ő a két szemével látta, hogy ki volt az, aki 2006-ban kiszivárogtattaGyurcsány öszödi beszédét. (Megjegyzem ha előáll valamivel, akkor kezdődik az öszöd-gate 2.1 verzió) Aztán Fletó vezetékneveket is mond, is, miközben mindenki mindent tagad és mindenki mindenkit agyonszívat. Aztán mikor látszódna a fény az alagút végén, Bálint kilép a DK-ból. Sőt! Megnevezi Kiss Pétert is. Nos, most vagy egy rafinált forgatókönyvből készült filmet látunk lepörögni, vagy tényleg ekkora lúzer a baloldali ellenzék. A jövő úgyis eldönti. Ha Gyurcsány rákerül valamelyik összefogás befutó listás helyére, akkor jól sikerült forgatókönyv volt. Ha meg nem, akkor pedig bosszút áll néhány régi ellenfelén. Ő pedig leereszkedik a politikai temető legmélyebb sírjába.
Az öszöd-gate azonban tartogathat még néhány meglepetést. Eduardo Rózsa-Flores személye miatt. Ugyanis valakinek biztos eszébe jut majd, hogy Eduardo 2006-tól Jobbik lakossági fórumokon is fellépett. Sőt, az emlékezetes Chico filmben is megvallott zsidó identitása ellenére igen furcsa kapcsolatokat ápolt iszlamista szervezetekkel, amiről horvát lapok, illetve a magyar hitgyülis ATV is összeesküvés-elméleteket gyártott. 
Mindenesetre furcsa alak volt Eduardo Rózsa-Flores. Egykor baloldai aktivista, kádárista ügynök, majd Che Guevara-mániás költő, legvégül a délszláv háborúban a szélsőjobb számára is hőssé váló forradalmár. A MIÉP, illetve a Jobbik tábor számára egyébként Toroczkai László, a Jobbikkal szövetséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke csinált példaképet Floresből, mikor a délszláv háborúban Eduardo hőstetteiről tudósított a Magyar Fórumban, majd a marginális Magyar Jelenben. És ugye végül agyonlőtték szegényt, állam elleni szervezkedés vélt, vagy valós vádjával Bolíviában. Szóval tartogat még meglepetéseket a sztori. (Ráadásul az a kérdés még fel sem merült, hogy ha igaz Szabó Bálint hipotézise, akkor mi a fenét keresett ő maga, Eduardo hálószobájában?) Erről is vannak elméletek (mitöbb…), amiket itt kegyeleti okból nem osztunk meg.
Szóval elmélet van bőven. Megy a találgatás. Egy biztos, ha Gyurcsányt az elkövetkező hónapokban meglátjuk valamelyik parlamenti helyet biztosító ellenzéki összefogás farvizén, akkor valószínűleg ismét ő írta ezt a forgatókönyvet. És számára happy enddel végződött a sztori. Hisz a parlamenti képviselőség mentelmi joggal jár. Ő pedig megússza a börtönt. 

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük