Összenőtt, ami sosem tartozott össze – liberális-muszlim szövetség Európa ellen


Olvasva a liberálisok meg egyéb balos elmebetegek „véleményét” a migráns-kérdésről, nézve a balos médiumok elképesztően hazug, a valóságtól fényévnyi távolságban lévő, ostoba és szépelgő riportjait, elnézve a „felvilágosult” Európának egy óvodás szintjén megrekedt infantilis kapkodását, simán úrrá lesz rajtunk a világvége hangulat.

B.Boogieman

Persze, a „világnak” nincs vége, de talán aristo kollégával egyet lehet érteni abban, hogy valós a történelmi párhuzam a Római Birodalom alkonyával. Persze ez nem új: a „barbarians ante portas” hangulatot már majdnem 10-15 éve énekli egy szűk, ám annál műveltebb értelmiségi réteg, cserébe a tátika szinten agyatlankodó ballib egészen a boszorkányperekig üldözte el őket a döntéshozó pozíciókból.

Európa nem lélegzik, sípol a gép. Persze lehetne kiütni, defibrillátorral feléleszteni valamennyit belőle, mint amikor a csontvázzá fogyott nagyit még egyszer utoljára megműtik, hogy újabb két hetet haldokolhasson. Valahol kínzásnak tűnik a „Felvilágosult Európa” defibriállása, már valamikor a hatvanas évek végén lehetett diagnosztizálni, hogy a kór halálos, és látni lehetett, hamarosan vége a bulinak.

Hát most vége.

Kertész Imre, Konrád György, Seres László, csak hogy párat említsek azon korábbi ballibek és ballib kedvencek közül, akik felismerték a helyzetet, és most szinte kiabálnak ama bizonyos „másik oldalon”, hogy ébresztő, Európának nincs pulzusa. „barbarians ante portas”. A jelképes kaput most ez a csúnya gonosz Orbánbashi ugyan lezárta, sőt „paraszt mód beriglizett” és a kutyát is elengedte (ahogy amúgy az AP képzelt riportjában ezt a metaforát szerette is volna kibontakoztatni), de veszély, a halálos kór már itt él velünk.

Az AP, The Guardian, New York Times, és az egész képmutató nyugati média ez idő alatt a nyálát csorgatva mutatja, hogyan sírnak a könnygáztól a gázai módszerrel a vízágyúk elé odatartott gyerekek. Bármelyik átlagos izraeli állampolgár nagyon jól ismeri ezt a módszert, nem véletlen, hogy elsőnek az egyéb iránt baloldali zsidó értelmiség kapta fel a fejét. Ők jól ismerik ezt az „intifádát”, láttak már elég „palesztin krokodilkönnyet” és megélhették, hogyan lesz a nyugati szarmédia szemében Izrael a feketeseggű, elnyomó, rasszista, sőt fasiszta állam. Ahonnan már csak pár lépés az, amikor a Gurdian a világ összes baját elegánsan rákeni a fehér, zsidó gazdasági szupremáciára.

RAF újratöltve, az európai baloldali megy nemsokára kiképzésre Jemenbe, hogy zsidó bankárokat robbanthasson, mert azok nem adnak elég pénzt a muszlim migránsnak…

Akármennyire is ellenség Orbán, Konrád és Seres még képes volt leszakadni erről a cumiról. Kénytelenek védeni, hisz ugyanazokkal szemben lép fel, akikkel szemben Izrael 50 éve változó intenzitással háborúzik, hogy a Merkelnek siránkozó őslakos hettita bevándorló, majd kivándorló palesztin kislányok álma ne válhasson valóra, és irtsák ki az egész országot és egyesével tolják be a hullákat bulldózerrel a tengerbe. Ezért van az, hogy már a baloldali Haaretz magazin véleménycikkében is leírják, hogy „Éljen Orbán Viktor!”, amely fejlemény kb. olyan meglepő, minthogy úgy tűnik, több száz év negyedszázad után haverok leszünk a szlovákokkal is.

Viktor egyik legbőszebb támogatója ugyanis a baloldali populista, és eleddig erősen magyarellenes Robert Fico.

Mindeközben, ahogy – a Haaretz cikkírójához hasonlóan – kezd az ész felülemelkedni a szíven, és a könnygáztól síró csecsemő képe pont annyira kezd kopni, mint a „kék-piros kisfiú” akiről időközben kiderült, hogy saját embercsempész apjának faszsága miatt fulladt a tengerbe. Vagy a zimbabwei oroszlánvadász módjára a média által meghurcolt László Petra „áldozatáról” is kiderült, hogy egy szélsőséges, terrorista-szimpatizáns féreg, és hogy az egy igazi focistához méltó kamu-zuhanást produkált a médiahiénák kamerái számára. Hogy aztán Gesztitől Alföldiig beindulhasson a másik „hisztikórus” amely néha már színpadiasabb és szánalmasabb, mint a csecsemőt lóbáló migráns színjátéka, ha épp a sínekre dobja magát az asszonnyal meg a gyerekkel együtt.

Nagy itt az egymásra találás tehát: a libnyaf és a színpadias arab migránsok egymást tromfolják a hazudozásban, hisztériázásban, és tulajdonképp abban, hogyan lehetne Európát minél hamarabb bebaszni a sírjába, hogy aztán lehessen valami szép új világot építeni néhány retardált tátikás sci-fi író nyomán.

Szépen egymásra találtak…

A liberálisok, meg a muszlimok igazából egymás ősellenségei, és ebben a játszmában a túlélési esélyei a liberálisoknak a legcsekélyebbek. Sőt, őket mindenki túl fogja élni, hisz igazából ők maguk képviselik azt a betegséget, ami elvitte Európát: a dőzsölést, a paráznaságot, az igazságtalanságot, a hazugságokat, a multikultit, az emberek torkán leszorított megszorítások, véreztetések, értelmetlen reformok és erőszakos szekuralizáció szellemét, amely a legegyszerűbb iszlám hitű számára sem más, mint maga a Sátán.

Hát, még egy terrorista, vallási fanatikusnak!

A liberálisokban és a migránsokban az is közös, hogy mindkettő egy alapos önbecsapással indul neki a kérdésnek, s épp ezért azért alkotnak „szövetséget”, mert képesek egymást is becsapni. Van egy Európa, ahova jönnek egyszerű muszlim emberek, akik az életüket (kecskéiket, földjeiket, házaikat)adták el és kockáztatták embercsempészek kopott bárkáiban. Elindultak „az Üveghegyen túlra, ahol a kurta farkú tisztátalan malac épp túr, de majd jól leöljük, és a kecske fog legelni”.  Egy Európa, amit keresnek, most épp Svédországban meg Norvégiában, konkrétan nem létezik. Amikor megérkeznek a valódi Európába, szánalmas barakkokat, hideg sátrakat, ujjlenyomat-levevő állomásokat találnak, és bizony szembesülnek azzal, hogy ez a dolog nem „pikk-pakk”. Nem utalnak ki nekik házat, négy feleséget, márkás autót, ahogy azt a sampon reklámban látták, amit az embercsempész mutogatott nekik, mint dokumentumfilmet az európai hétköznapokról.

És hogy hosszú távon Európa azt akarja, hogy ők elhagyják a hitüket, és maguk is agyatlan európai kispolgárok legyenek, akik fizeti az adót, nézik a szar médiát, bezabálják a sok hülyeséget, és – ami a legfontosabb – leszavaznak a liberálisokra. Szembesülnek azzal, hogy ők olyan négerek a modern rabszolgapiacon, akiket nem is kellett összefogdosni Nigéria partjainál és hajóra tenni a Karib-tenger felé, mert amilyen hülyék voltak, mentek maguktól.

Hát, ha én szembesülnék ezzel, legalább annyira lennék dühös, mint a röszkei kődobálók, és mivel 18 és 35 év közötti férfi lennék, aki egy háborús zónából jött, ahol a gyilkolás a napi rutin, lehet szereznék egy puskát.

Mert ugye az ájult, agyament liberális Európa számára is ott vannak ezek a „menekült kis iszlám emberek” akiket ez az Európa elképzel magának. A bociszemű kisgyerekek, akik odaadják a csoki felét az újságírónak, a síró asszonyok, akik az aluljáróban szülnek, a gyilkos ISIS elől menekülő krumpliorrú fociedző, aki kislányát szorítva esik fejre, mert a mocskos náci kurva elgáncsolja. A sok szegény szenvedő, akik most épp utolsó esélyükkel keresik az új élet reményét a nagyvonalú, gáláns, befogadó, gazdag, és gazdaságilag növekedni vágyó Európa ajtajában. Akiket most ez a nagyvonalú, szépséges, igazságos és szekularizálva is keresztényi mód befogadó Európa (élén a cuki pápájával) most könnyfakasztó mód magához ölel. Csokit ad a gyerekeknek, szendvicseket ken a pályaudvaron éhezőknek, megsimogatja a gyerekeket, altatót énekel nekik, focizik az „afgán srácokkal”

és akiket majd ő dolgos európai kispolgárokká “nevel”, és “integrálni” fog ebbe az egyébiránt boldog, elfogadó, toleráns társadalomba.

Nos, azt lehet látni, hogy e két, valóságtól elrugaszkodott “álomkép” karol egymásba a Keleti aluljárójában, miközben a valódi Európa területén egymillió valódi muzulmán keresi épp az új életét úgy, hogy már egész biztos soha nem fog visszamenni. És egyre jobban látja, át lett verve. És miután ez megtörtént, ezek a valódi muzulmánok valódi életet fognak élni a valódi, épp összeomló, tehetetlen, töketlen, összevissza kaotikus, pulzus nélküli Európában. Az ő valódi vallásuk valódi törvényei mentén fogják felépíteni maguknak azt az Európát, amiben majd jól fogják érezni magukat a „honfoglalás” után.

Ahogy a keresztény Egyiptomból nettó 100 év alatt, az akkori „migránsok” csináltak egy arab országot úgy, hogy csak „békében akartak élni, csak átmenetileg költöztek be”. Az, amit az “őslakók” egyik képviselője történelmi tapasztalatból elmond, az simán megtörténhet, ha az „újak” úgy döntenek, felszabadítják a már ott levő „régieket”, és Európa határait belülről lebontva végleg maguk nyitnak utat a „többieknek” elsöpörve a „hitetleneket.” Ezután kialakul az „iszlám vezetés”, és ahogy épp a hangulatuk hozza, tűrik majd meg maguk mellett a szekularizált Európa 5%-át sem kitevő keresztényeket és a szintén elenyésző számú zsidót, a maradéknak meg lehet választani az iszlám és a halál között.

Hogy ez 10 év múlva lesz? Elhúzódik 20 évig? Eltart 100 évig, mint Egyiptomban? Ez csak egy liberális számára hosszú idő.

Azt láthatjuk, hogy a Valóság egyre távolabb kerül azoktól a Vágyaktól, melyeket egykoron elképzeltünk magunknak. A „gazdasági bevándorló” pont olyan eufemisztikus és ostoba elképzelés, mint a „megélhetési bűnöző” meg a „melegházasság”. Egyszerűen nem létezik, csak használjuk. Ezek az emberek ugyanis nem akarnak dolgozni, nem azért jöttek ide. Nem fognak beállni Merkel Mama autógyárába Opeleket bütykölni, nem fognak seperc alatt leszokni arról, hogy mindent összeszemeteljenek.

Képzetlenek, írástudatlanok és muszlimok.

Azt hiszem, vége van a bulinak, lement az utolsó szám, és ezt a kis poszt-második-VH-s gyarapodósdit kénytelenek leszünk befejezni. Olyan, mint amikor megszólal reggel az óra, és Európa épp a paplan alatt morogja, hogy “csak még öt percet naaaa léééci…..” Sajnos nincs öt perc. Fel kell kelni, és el kell kezdeni dolgozni.


  B. Boogieman

16 hozzászólás

  1. heroes_never_die

    és nemcsak egyiptomot, hanem egykori buddhista és hinduista országokat is megtéritettek tüzzel is, meg sok-sok vassal is (indonézia, malayzia). ez tulajdonképpen mind benne van a koránban is, csak azt nem sokan ismerik, még kivonatokban sem. ahogy az is benne van, hogy a kufároknak (hitetlenek) lehet hazudni, mert az nem számit hazugságnak, lásd: taquiyya.

    az önjelölt libsik, akiknek a klasszikus liberalizmushoz semmi közük, nem fogják fel, hogy éppen ök lesznek az elsök az összes gender-szivárványos cumóikkal, akik kissé magasabb pozicióba, tehát iráni, szaudi mintára mondjuk egy darura húzva fognak kerülni.

    ez megvan már? a megfulladt kisgyerek kusza történetének eddigi leghihetöbb kibogozása az eddig ismert tények alapján http://www.contra-magazin.com/2015/09/der-falsche-fluechtling-mysterien-im-fall-aylan-koennten-zu-einer-anderen-wahrheit-fuehren/

  2. heroes_never_die

    és nemcsak egyiptomot, hanem egykori buddhista és hinduista országokat is megtéritettek tüzzel is, meg sok-sok vassal is (indonézia, malayzia). ez tulajdonképpen mind benne van a koránban is, csak azt nem sokan ismerik, még kivonatokban sem. ahogy az is benne van, hogy a kufároknak (hitetlenek) lehet hazudni, mert az nem számit hazugságnak, lásd: taquiyya.

    az önjelölt libsik, akiknek a klasszikus liberalizmushoz semmi közük, nem fogják fel, hogy éppen ök lesznek az elsök az összes gender-szivárványos cumóikkal, akik kissé magasabb pozicióba, tehát iráni, szaudi mintára mondjuk egy darura húzva fognak kerülni.

    ez megvan már? a megfulladt kisgyerek kusza történetének eddigi leghihetöbb kibogozása az eddig ismert tények alapján http://www.contra-magazin.com/2015/09/der-falsche-fluechtling-mysterien-im-fall-aylan-koennten-zu-einer-anderen-wahrheit-fuehren/

  3. Kedves cikkíró! Köszönöm ezt a cikket,aminek
    ērzelmi ,és mélyreható,valósåg tartalma van!
    Minden soråval,szavåval egyetêrtek.Jó volt ol
    vasni,mely tanulsàgos is!

  4. Kedves cikkíró! Köszönöm ezt a cikket,aminek
    ērzelmi ,és mélyreható,valósåg tartalma van!
    Minden soråval,szavåval egyetêrtek.Jó volt ol
    vasni,mely tanulsàgos is!

  5. Tökéletes cikk, valamennyi összefüggése és következtetése helyes.
    Egyedül a -boldog- végkövetkeztetést hiányolom:

    Ha az az ára, hogy be kell fogadnunk pár tízezer, (kún, besenyő, szász, szlovák, ruszin, görög stb.stb… után)
    nem többet csak pár tízezret ezekből a bevándorlókból,
    …. nos ha ez az ára annak, hogy ez a libnyaf maszlag végleg kitkarodik az európai közéletből;

    MÁR MEGÉRTE !!!

  6. Tökéletes cikk, valamennyi összefüggése és következtetése helyes.
    Egyedül a -boldog- végkövetkeztetést hiányolom:

    Ha az az ára, hogy be kell fogadnunk pár tízezer, (kún, besenyő, szász, szlovák, ruszin, görög stb.stb… után)
    nem többet csak pár tízezret ezekből a bevándorlókból,
    …. nos ha ez az ára annak, hogy ez a libnyaf maszlag végleg kitkarodik az európai közéletből;

    MÁR MEGÉRTE !!!

  7. Azért Seres Lászlót én nem nevezném ballibnek. A “bal” jelző rá annyira nem jellemző, hogy gazdaságpolitikailag szerintem mindannyian komcsik vagyunk hozzá képest 😀

    A “liberális” jelző…Hát maximum pár kérdésben, esetleg nem elég nemzeti, ellenben néha olyan kirohanásai vannak a polkorrektség ellen, hogy én mindig jobboldaliként tekintettem rá.

  8. Azért Seres Lászlót én nem nevezném ballibnek. A “bal” jelző rá annyira nem jellemző, hogy gazdaságpolitikailag szerintem mindannyian komcsik vagyunk hozzá képest 😀

    A “liberális” jelző…Hát maximum pár kérdésben, esetleg nem elég nemzeti, ellenben néha olyan kirohanásai vannak a polkorrektség ellen, hogy én mindig jobboldaliként tekintettem rá.

  9. Teljesen korrekt összefoglalás. Ölég messzire jutottunk ettől: http://tutiblog.com/se-nem-epul-se-nem-mecset/ Úgy látszik, e blog szerzőinek is kezd leesni, hogy a muzulmánok nem jópofizni jönnek ide.

  10. Teljesen korrekt összefoglalás. Ölég messzire jutottunk ettől: http://tutiblog.com/se-nem-epul-se-nem-mecset/ Úgy látszik, e blog szerzőinek is kezd leesni, hogy a muzulmánok nem jópofizni jönnek ide.

  11. Hát, a Haaretz épp nem az a lap, ahol az értelem felülemelkedne a szaron, valami eltévedt kóbor vendégszerző lehetett az, vagy ennyi is volt az egész cikkben a fényesebb pillanat, sok sok sötétséggel körülvéve.Azért mondok egy meglepő dolgot, ami biztos nagy furcsaság lehet, közel sem minden zsidó baloldali.És amikor jóízűeket zsidóznak meg Izraeleznek a Soros-féléken, csak arról nincs tudomásuk, hogy ezek az emberek Izrael ellenségei és abszolút nem képviselik a zsidókat máshol sem.

  12. Biztos nehéz elképzelni, de Konrád, Seres és Kertész nem valamiféle Izrael vagy zsidók miatt áll ki Orbán mellett, hanem mert tájékozott, és a szabadságot és a nyugati világot féltik, ellentétben sok nyugatellenes antiszemitával, ezek az utóbbi dolgok nem vakítják el őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük