Orbán, a rosszindulatú kalauz


Életem egyik legrosszabb könyvélménye volt Salman Rushdietól Az éjfél gyermekei, de legalább annyit megtanultam belőle, hogy mágikus realistákat nem olvasunk. Ám még bosszantóbb, amikor ezt a roppant idegesítő műfajt meghatározó európai politikusaink is felfedezik maguknak, pusztán azért, mert az e világban meghozott döntéseik helyességét nem lehetett a tudománytalan fantasztikum eszköztára nélkül utólag igazolni.

Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől, egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok” – mondta volt Angela Merkel, a kormányzó CDU első embere a kormányzó SPD elnökének, aki lelkesen bólogatott. Verseny ez a javából, mintha nálunk Orbán vitatkozna Semjénnel arról, hogy mennyire hülyék a románok. A német demokrácia siralmas állapotáról sokat elárul ez a kép, a két párt között gyakorlatilag csak az a különbség, hogy Martin Schulz már ránézésre is alkalmatlan mindenre, nem szükséges megválasztani ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Elég egy fakockát a kezébe nyomni, azt teszi tönkre, nem azzal a szovjetmetrót.

2015-re sokan emlékeznek még, bár az is igaz, hogy az átlag választónak a közéleti memóriája másfél évre szól. Lassan kockázat nélkül lehet széles tömegeknek – pláne, ha germánok – úgy magyarázni a menekültválságot, a déli határtól a Keleti Pályaudvarig tartó apokalipszist, hogy az igazából nem is volt, csak Orbán obstruált, a Váli-völgy réme elszabadult. Merkel eljutott a gyurcsányizmus alapjaihoz, mely szerint minden tökéletes és jó volt a kormányzásuk alatt, csak hát Orbán obstruált és megszavazta a 100 napos programot, amivel kényszerpályára helyezte az amúgy csak jót akaró szocialistákat. Hát igen, ez a kommunikációs csodafegyver annyira működött, hogy azóta könnyes nosztalgiával néznek minden kétszámjegyű számra, szerencsére a német demokráciában ilyen nem fordulhat elő, hiszen nincs ellenzék.

2015-nek persze nyilván van egy csontfideszes olvasata is, ami az országvédésről, a déli harangszót érdemlő helytállásról szól, ugyanakkor mégiscsak az történt, hogy Merkelmama finoman jelezte osztrák (kisnémet) kollégájának, hogy akkor ennyi volt. Kicsit szűkíteni kellene a keresztmetszetet, amin átfolyik Germániába Ázsia és Afrika lakossága, mert ennyi agykutatót nem tudnak ennyire hirtelen elhelyezni, lassan két szír jut minden mikroszkópra. Erre fel kezdték az osztrákok lekapdosni a vonatokról a szírpakikat és szírnégereket a határon, mert valamiért ők sem szerettek volna milliós sátortáborrá változni, valamint ezt észlelve állt neki a kormány a déli határzár felhúzásának, nehogy itt ragadjon az a sok csodálatos barna, de létszámon felüli szempár. És persze ezért nem indultak vonatok a Keletitől. Nyilván hagytak nekik egy lehetőséget a távozásra, mert mégiscsak úriemberek vagyunk, ha valaki nem akar itt maradni, azt csak nem tartóztatjuk fel.

Mutti Merkel viszont azt magyarázza bőszen honfitársainak és annak a 40 százaléknyi szavazópolgárnak, akiket az odatelepítettek az elmúlt 50 évben, hogy hát ez az egész mégiscsak Orbán hibája. Látta a tévében, ahogy a varangykirály elveszi a jegyeket a migránsoktól, a vonatokat leállítja, a síneket felszedi, és hát mivel neki hatalmas a szíve, csak annyit mondott: „jól van gyermekeim, akkor gyalogoljatok, én már nagyon várok rátok Berlinben!”

Ha lenne valódi ellenzék Németországban, illetve az AfD-nek lehetősége lenne megszólalnia bármilyen kérdésben a csodálatosan demokratikus német sajtóban, akkor Merkelnek nyilván eszébe nem jutott volna ekkorát hazudnia. Sőt, akkor 2015-ben a nyammogás, a gügyörészés, a szentimentális anyáskodás helyett szigorított volna egyet a bevándorlási törvényen, és mindenkit az első ellenirányú vonattal küld haza azokra a távoli kecskelegelőkre, ahonnan elindultak a német segélyek és a német puncik irányába.

Persze ellenzék nélkül könnyű hülyének lenni, ez akár nekünk is intő jel lehet…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

8 hozzászólás

  1. Soha nem gondoltam volna, hogy a németek addig küzdik lefele magukat, hogy két ilyen “politikus ” közül válasszanak….
    Németországban élő ismerősök mondták, hogy az emberek 80%a tisztában van vele, hogy a liberális médián keresztül manipulálnak, de “nincs más akire szavazhatnának”….
    Az AfD elkönyvelték “szélsőséges pártnak”, így önmaguknak állítottak csapdát.

    Ennyi a 70 éve gerjesztett bűntudat utóhatása….

  2. Nyugat – hogy megvaltozott az ertelme ennek a szonak az elmult tiz evben….

  3. Vajon,ha veszek egy vonatjegyet,azzal eljuthatok-e Moszkvába? (Most hagyjuk a szerény orosz tudásomat)
    A jegyen kívül nem kellene valami más papírokat is felmutatni?

  4. i hate juice

    Ezek a németek megvesztek a jólétben. Közben elöregszik a társadalmuk. Sokkal rosszabbak mint már az oroszok voltak annak idején

  5. Na te csak eredj az anyád elé… Tudod?

  6. “Persze ellenzék nélkül könnyű hülyének lenni, ez akár nekünk is intő jel lehet…”

    nem lehet, hanem az!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük