Nyugaton még a hajléktalanoknak is jobb, mint a dolgos polgároknak


A 24.hu nevű hírportál a következő – bornírt – címmel jelentette meg videós tudósítását: „Az emberek jobban élnek itt az utcán mint otthon normális keresettel”. Ez Bécsre vonatkozna, ez a kiváló állítás. Először azt hittem, viccelnek, persze, de rá kell jönnöm, hogy az emberi hülyeség végtelen. Nos, akkor, mivel ez komoly volt, az állítás igazságtartalmában kételkednék. De vágjunk is bele, mi a helyzet a nagyvilágban, meg a hajléktalanság tekintetében libsiék és a valóság szerint.

Legelőször is talán jegyezzük meg: a hajléktalanságon, hajléktalanokon élcelődni, azokat bántani nem túl etikus dolog. Mi is történik a ködös Albionban, az angliusok állítólagosan nagy liberális Mekkájában? A derék angolok hajléktalanságüggyel foglalkozó minisztere – ilyenük is van – a következőket mondta: „nem tudom, miért van egyre több hajléktalan az utcákon”. Ugyanakkor egyre magasabb számokról tudósít a teljes média, és a polgárok is.

A derék britek 2014-ben az antiszociális viselkedésről, bűnözésről szóló törvényt 2014-ben fogadták el, a közterület védelméről szóló rendeleteket pedig ez alapján 2015-ben kezdték a helyi önkormányzatok meghozni.

Ugyanakkor bizony, ennek eredményeként mint arra a liberális Independent kitér: több száz hajléktalant büntettek és csuktak be – igen, elzárást kaptak – hajléktalan életmód és koldulás miatt. Ebben a cikkben egyébként azt is megjegyzik, hogy 73%-al nőtt az elmúlt három évben a hajléktalanok száma.

Ezzel párhuzamosan, éppen a napokban lépett hatályba az a törvény, amely a hajléktalanságot csökkenteni óhajtja. Ennek köszönhetően indult el az a folyamat, amelyben a derék britek visszaszorítani kívánják a hajléktalanságot. Ennek köszönhetően joguk lett a hajléktalanoknak a helyi önkormányzatokhoz fordulni, hogy valamilyen tetőt biztosítsanak a fejük fölé.

Idéznénk az új jómagyar szabályozást: A korábbi szabályozással megegyező módon a szabálysértést az követi el, aki a hatósági felhívás ellenére nem hagy fel a tényállásszerű magatartás tanúsításával. Az életvitelszerű tartózkodás fogalma szintén nem változik. Új szabályozási elem, hogy a helyszíni intézkedés során, ha az életvitelszerűen közterületen tartózkodó személy a jelenlévő hatóság vagy más szerv felajánlott segítségét elfogadva együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében, akkor a szabálysértés szintén nem valósul meg.

Bizonyára libsiéknek is nehéz lesz felfogni, de az angol jogrendszer különbözik a magyartól.

Például ott nincs alkotmány, csak törvények vannak, meg ilyen furcsaságok is léteznek, mint precedensjog.

Ennek köszönhetően összefoglalom milyen szabályozás van a ködös Albionban:

  1. A közterületen bizonyos magatartásformák gyakorlása tilos, köztük a koldulás, sötöbö, sötöbö, ezért pedig bírságokat szabnak ki, majd elzárást. Nálunk nem lehet bírságot kiszabni, csak közérdekű munkát.
  2. A hajléktalanoknak felajánlanak lakhatási lehetőséget kötelezően az önkormányzatok, de ez számukra 2018-tól kötelező, tehát eddig nem kellett megtenniük, vagyis konkrétan megtenniük semmit se kellett.

Jeleznénk, ennél sokkal jobb volt a helyzet eddig is kis magyar hazánkban.

Ők 2014-15-ben vezették be a büntetési rendszert, mi 2012-ben. Ők 2018-ban adták meg a lehetőséget arra, hogy lehessen a hajléktalanoknak lakhatást biztosítani, nálunk ez adott volt. Nálunk nem emelkedett 73%-al a hajléktalanok száma, sőt szinte alig.

De biztosan annyira nagyon jó lehet külföldön hajléktalannak lenni, hogy azért szabályozzák a kérdést hasonlóan a miénkhez a ködös britek is.

Egyébként elküldeném elmeorvosi vizsgálatra azt, aki szerint normális dolog a hajléktalanság, és nem lakhatást kell biztosítani a szerencsétlenül jártaknak, hanem jogot arra, hogy továbbra is hajléktalanok legyenek.


  Templomhegyi Nyerőkő

8 hozzászólás

  1. Mondjuk ki már nyíltan: Azért kellett most sürgősen meghozni ezt a törvényt, nehogy 3. világbeli állapotok alakuljanak ki nálunk is. A Balkán most kezd hajléktalan migránsokkal megtelni, s már senkinek sem kell Párizs, Malmő, stb. esetén példálózni.
    Igenis egyetértünk a magyar hajléktalanokkal szembeni emberséges bánásmód mellett azzal, hogy ne kelljen a nyugatról állampolgári jogon beszivárgó, új életteret kereső megélhetési koldust, zsebtolvajt, kábítószer árusítókat főleg idegen népességet elviselnünk.
    Ne jöjjön senki agymosott azzal, hogy hazánkban nem akar egy migráns se utcán élni! Amelyiknek nem jut a nyugati bűnbandák érdekövezetében megélhetés, annak a Balatonon, Sopronban, Pécset, Győrött, Sárváron, s persze kétmilliós Budapesten nyaraló turisták lejmolása is alternatíva.
    Hiányzik nekünk is sátortábor a Duna mellett a rakparton mint a Notre-Dame mellett a Szajnán?
    A liberálisok pedig ne visítozzanak, mert azon a pénzen, amivel bőszen védik az ENSZ emberi jogokon érkező (mert e halmaz azonos a mostani hajléktalanvédőkkel) idegeneket, bőven fenntarthatnak Amnesty-hajléktalanmenhelyet is, s ne mások intim testrészével akarják kiverni a csalánt.

    • Pontos összefoglalás.
      Én csak azokat a túristákat sajnálom, akik 2016-tól látogatták, látogatják Nyugat Európa fő- és nagyvárosait.
      Engem már hat lóval sem lehetne újra oda vinni.
      Különbség nincs, a látnivalókat jól elfedik az “állítólagos” migránsok.
      Régi, jó filmek többet nyújtanak….

      • csakafidesz

        Egykor a nyugati fővárosok utcái patika-tiszták voltak. Tényleg rossz látni mindazt ami ma látható.

    • A hajléktalan-törvény valóban a Stop Soros részének is tekinthető, de azt sem szabad feledni, hogy jóval a barbár megszállás előtt, már 2011-ben intézkedett Tarlós és Kocsis, megtiltották az életvitelszerűen utcán és aluljárókban lakást. Ugyanis nemcsak a budapesti illetőségű, hanem a vidékről beköltöző hajléktalanok is ellepték az egész Belvárost. De leginkább a 8. kerületet, és tarthatatlan pokoli állapotokat teremtettek.
      A liberális “ultrajogvédők” megtorpedózták a AB-nál, az meg kötelességszerűen elkaszálta Tarlósék, Kocsisék rendeleteit.
      De mivel időközben az egyik ogy. képviselői helyet a kormánypártok tetszett elveszíteni, s így a 2/3-ot is, a kormány az idei választásokig nem tudta beemelni az Alkotmányba.
      Tehát nem valós, hogy csak a barbár betolakodók miatt módosították volna az Alkotmányt hajléktalan témában is, noha 2015 óta fenyegető problémaként lebegett a fejünk felett, mivel a barbárok belakták szinte az egész főváros tereit, parkjait.

  2. Akik a 24.hu nevezetű hír(?)portálon nevelődnek, azok semmi esetre sem olvassák a PS-t.
    Pedig néha nem ártana,hogy jobban legyenek informálva…

  3. 24-es szenny.

  4. csakafidesz

    Amerika nagyvárosaiban is vannak hajléktalanok, de nem mennek be a központba. Amúgy a jelenség Amerikában nem olyan tömeges, mint itt Európában. Egy lakókocsit mindenki talál magának, ha nincsen pénze.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük