Nemzet születik vagy nem


A történelmi valóság már csak ilyen. Halvány fogalmunk sincs arról, hogy valakinek egyáltalán igaza van-e a katalánok és a spanyolok közül. Ezt az opciót nem nagyon szoktuk számításba venni, és nem is szeretjük, amikor nincs kinek szurkolni.

Persze vonzó megközelítés, hogy a katalánok mindig is másik nép voltak, és csak a csúnya spanyolok elnyomása miatt tűnik innen úgy, hogy az ott egy nem ország és nem egy nemzet. Mondjuk így hirtelen nem sok jót tudnék mondani a spanyolokról sem, jó pár népet kiirtottak, akadályozták Napóleon világuralmi terveit és a Franco-rendszer is csak a kommunista Spanyolországnál volt jobb.

Az meg végképp nem teszi őket szerethetővé, hogy egy viszonylag elegánsan utálható bigott katolikus országból pár évtized alatt egy liberális förmedvénnyé progresszálták magukat. Habár a liberális elveket, mint ahogy a liberálisok azt mindig is szokták, sikeresen meg tudták haladni, amikor a katalán népszavazók gumibotozásában és gumilövedékezésében találták meg a nemzeti összetartozás kötőanyagát.

Persze a dolog a spanyolok részéről is leginkább a pénzről szól.

Valami furmányos okból, amit mi, fasiszták kulturális különbségnek mondanánk, a katalánok egy kicsinyég gazdagabbak, mint a büszke spanyolok. Ezt éreztetik is a katalánokkal, mert lelkesen igyekeznek csökkenteni a különbséget, mégpedig úgy, hogy amit lehet, elszednek tőlük. Nagyon demokratikusan természetesen, de azért ocsmány, elégedett, kéjes vigyorral.

A spanyol elit nem kis részben abból országol, amit a katalánok termelnek meg. Így ragaszkodásukat Katalónia iránt nem igazán lehet az őszinte szeret jelzőjével illetni. Valamint jól láthatóan a nemzeti nagyság tudatához kell, hogy különösen a baszkokat, de a katalánokat is a spanyol nemzet fojtó ölelésében tudhassák.

Ez egyébként általános Európában, például az észak-olaszok szeretete is a főösszegek áttekintése után csappant meg a szorgos dél-olaszok iránt. Az se volt soha egy ország, csak nagy lelkesedésben Garibaldiék nem számolták ki, hogy mennyibe fog kerülni elvinni a XIX. századot Szicíliába. Hát még a XX.-at.

A liberális értékek XXI. századi kiszállításáról nem is beszélve.

A katalánok nem szerették Francót, de beletörődtek, mert tudták, hogy azokban a nehéz időkben rosszabbul is járhattak volna. Régi spanyol közmondás azóta, hogy aki találkozott a templom előtt Zalka Mátéval, annak utána minden fasiszta szimpatikus.

A demokrácia azonban betett a nemzeti konszenzusnak, Spanyolországban is csak a fasiszták bűneit kellett megbánni, a haladárok segítettek nem emlékezni arra, hogy dicső elődeik százezer számra gyilkolták a katolikusokat. A katalán politikai elit meg kiszámolta a saját fizetését, ha azt nem a spanyol adóbevételekhez, hanem a katalánhoz indexálják és felébred benne a szabadságvágy. A jóléti rendszerekben szocializálódott embereket pedig mindenre rá lehet beszélni a transzferjövedelmek 200 eurónál nagyobb garantált emelésével. A spanyolok meg dögöljenek meg.

De ettől még persze hősök azok, akik megveretik magukat egy jogilag érvénytelen népszavazáson való részvételért. Spanyolhonban a liberális demokrácia bukik meg éppen.

Ugyanis kiderült az, hogy a szexuális kisebbségeket és migránsokat egyébként lucskosra nyaló liberáltak a szolidaritásuk határait a gazdasági bevándorlókra hajlandók kiterjeszteni, de például a spanyol falusi retrográdokra nem. Akikkel egyébként 300 éve élnek egy államban. A fene érti ezeket.

Csak egy kérésem van. Ezektől ne tanuljunk el semmit.


  Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

5 hozzászólás

  1. Nem okozott már,éppen elég vérontást a liberalizmus dögletes mérge?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük