Nemcsak a győzelem a számít, hanem a részvétel is a fontos

 

 

  

A Toronyházban kialakított, immár dogmatikus alapokkal, axiomatikus megállapításokkal bíró todományos orbánizmus egyik alaptétele szerint Viktorunk minden ciklus középen valami komolyabb szavazómozgatást (lö: mobilizáció) követ el. Ennek oka az a felismerés, hogy ha ellenzékben vagyunk, akkor ilyenkor a legsebezhetőbb az ellenfél, ha meg mi vagyunk kormányon, mi is ilyenkor vagyunk a leggyengébbek.

Szükséges tehát a mobilizáció, ami dinamikával tölti meg az ellenzéki, vagy kormányzati létet. Ilyen volt a kettős állampolgárság, a vizitdíjas népszavazás, a békemenet, az államadósság elleni küzdelem, meg a nemzeti konzultáció róla. Vélhetőleg a 14’ végén elkövetett ötletbörze, amely a végtelenül kínos vasárnapi bezárásban, meg az internetadós tüntikben csúcsosodott ki – meg a Gudfrend is ekkor mozgolódott – is erről szólt. Keresték tehát az okot, hogy mi ellen/mellett kellene mobilizálni a népet a ciklus közepén.

Ez annyira nem volt sikeres, akkor bukta el narancsvezetésünk Veszprémet és Tapolcát is. Aztán az év elején egyszer csak megjelent pár arab a határon. Amin aztán, mint ezt immár történelmi ismereteinkből jól tudjuk, akadálytalanul át is vonult.

Aztán jöttek egyre többen, Frau Merkel hívásának eleget téve, s a jó magyari polgárok elszörnyedtek a jelentős számú sötétbőrű egyén megjelenésén. Pártunk és kormányunk kapva kapott az alkalmon, s elindult a Küzdelem a Migránsválság Ellen fedőnevű akció. Amely azonban, mint az immár szintén történelem, valós tartalommal töltekezett meg, mivel tényleg annyian jöttek, hogyha itt maradnak, akkor bátran megalapíthattunk volna nekik két Debrecen méretű várost. Ezért lett az ügy nemzeti sorskérdés, s ezúttal minden cinikus megjegyzést mellőzni kéretik, mert tényleg az.

Szóval a városalapítás annyira nem tűnt jó ötletnek, ezért a politikai középpontba az helyeződött, hogy kerítést kellett húzni a határunkra, amely amúgy olyan jó magyarosan zajlott, bele is bukott a Hende miniszter. (Hozzáteszem Simicskó is belebukott volna, egyszer valaki összeszámolta a honvédelmi minisztérium katonai és állami vezetőinek számát, 12 lett, jelentem pont annyi, ahány tankunk van. Tábornokból egyébként jelentősen több is jut egy tankra.) A honvédségben uralkodó állapotokat jelzi, hogy a katonák kerítésépítés helyett a szokásos problémáikkal voltak elfoglalva, mint a túlórapótlék, meg a katonai túlszolgálat elrendeléseinek kérdései, ezért inkább munka helyett jelentéseket írtak arról, hogy nagyon dolgoznak. Miután ez a valósággal nem találkozott, továbbá az első számú vezetőt leszedték, a katonák hamar rájöttek, hogy nem az alkotmánymódosítás, hanem a kétkezi munka emeli a magasba a gyodát, ezért elkezdték csipkedni magukat, s egész gyorsan el is készült a kerítés.

S a magyar lakosság elégedett vala a kerítéssel, s láthatóan a Babának nevezett migrisimogató bűnözőn, meg néhány Komáromygergő-szerű, mindenki által leírt zenebohócon, továbbá Gyuriferin kívül senki se szeretett volna újabb arabokat látni. Ebben tehát pártunkat, s kormányunkat mindenki támogatta, s a lakosság elégedett vala.

Tehát a migránsokat rohadtul nem akarta senki, s ebben össznemzeti egyetértés támadt. Csakhogy.

A baloldal által meglovagolt vasárnap kérdése népszavazással fenyegetett (2014 elbalfaszkodott őszének politikai hibái kísértettek), kellett tehát húzni valami váratlant, s akkor úgy nézett ki (alappal), hogy a már befuttatott migránsprobléma még komolyan kitart. S így történt, hogy a Palpatine bevetette a megszokott csodafegyvert, a mobilizációt. Csakhogy a politika szabályai makacsok, ezért az ölég átlátszó módon elkövetett vasárnap-problematika miatt bele kellett állni a népszavazásba, ami nyerhetőnek tűnt. Minden összeállt tehát ahhoz, hogy 2016-ban, vagyis most 2018-ra egy igen jelentős, szinte végzetes pörölycsapást kapjon a balos csapat. De akkorát nem kapott, sőt a nevezetes nagykalapács bizony vissza is rúgott.

Nagyon nagy számot kaptak a nemek, 3,3 millió polgár irtózatosan sok, és 98-99%-os arányban nemet mondott a nép, ami egészen elképesztően erős jel. Biztos indikátora annak, hogy a szavazótábor a jobboldalon egyben van. Ennek ellenére a klásszikus fideszes elkefélés iskolapéldáit is megfigyelhettük, az elszállt, agresszív modort, a durva kioktatást és az egyszerű – több mint bűn, hiba jellegű – hibákat is.

Az is megállapítható a részvételi arányokból és az érvénytelenségi számokból, hogy Budapest, Baranya és Borsod majdnem elveszett volna egy választáson. Persze mindenhol más az ok, Budapest mindig is szeretett vörös rongyokba öltözni, Baranya megye leszakadt, a borsodiak pedig soha nem is jeleskedtek a jobboldaliságban. Ám az bizton állítható, hogy annyira még képesek a ballibek, hogy távol tartsák a választóikat az urnáktól. A nagy nemzeti együttműködés nem jött össze, azért még maradt annyi erő az egykori szoci szatellitekben és libsi szilánkpártokban, hogy azt a „borzalmas tagságot” az Orbán-gyűlölésükkel együtt eltiltsák a szavazástól.

Erre egyébként az is utal, hogy a gyurcsányi őrjöngésen meg a vonai ökölrázáson túl tulajdonképpen mindenki észrevette, hogy igazi eredményt nem sikerült elérnie, erre a legbiztosabb jel a TV2 hoppon maradt riportere volt, aki a szocik eredményvárójából úgy jelentkezett be élőben, hogy időközben a kommerek hazamentek. Pislogott is a szemüvegén keresztül, de mit volt mit tenni, vélhetőleg ő is egyéb elfoglaltság után nézett.

Bárhogy is forgatjuk szemünk, balra, vagy jobbra, az örömódák éneklése ezúttal elmaradt.

És akkor tegyük fel a mentő kérdést: mi a búbánatos atyaúristennek kellett a várakozásokat ennyire földobni? Valószínűleg arra gondolhattak a jobber habonyok meg az árpikuszok, hogy most majd itt lesz egy olyan csoportképző tényező, amely majd a fidi táborba hajtja be a balosokat. Jelentem részben lett ennek eredménye, de azt is megállapíthatjuk, hogy a mutatványnak azért nem lett olyan elképesztően jelentős rajongótábora.

Én megmondom őszintén, magam is többször megremegtem egy élesebb kormánypárti megmondóember nyilatkozata után, hogy akkor elmenjek-e szavazni. Végül, jelenthetem: elmentem, mint annyian a jobboldalon, ám a kormányzás tartalmi és stílusbéli problémái miatt úgy tűnik ez most nem jött össze. Aminek pedig vélhetően következményei lesznek (kellene). Persze jó kérdés, hogy mikor és mekkora lesz az átalakítás, de még épp jókor jött ez a pyrhoszi győzelem, hogy 2018 behúzható legyen.

A tegnapi Piréz kartács által elkövetett bejegyzéshez még annyit fűznék hozzá, hogy a korábbi szabályozás szerint a mostani népszavazás eredményes lett volna. Ugyanis az országos népszavazás eredményes volt, ha az összes választópolgár negyede azonos irányban szavazott. A mostani helyzetben ez világraszóló győzelmet jelentett volna, 98 százalék felett taroltak a nemek, tehát valami hihetetlen odacsapás lehetett volna – ha nem keverik össze a sósat az édessel. De összekeverték.

Képzeljük el, ha nem cseszik el az Alaptörvényben az érvényességi küszöböt.

A népszavazás másnapján egy meglehetősen ittas Szigetvári Viktorral nyitott volna az ATV műsora. A referendum napján Vonán és a fidis politikusokon kívül senki se áll kamera elé. Szóval Szigetvári azért bemenne a stúdióba, ahol: Diktatúra! – recsegi bele Olga mikrofonjába. Fasizmus! – ezt már Gyurcsány Ferenc mondaná ebben az esetben az RTL kameráinak, ahol aztán azt is kifejteti, hogy indokoltnak látja, ha valaki disszidálni akar. Észak Korea! – így kezdődött volna az Index címlapján a cikk, s a szerző hosszan ecsetelné, hogy a kormányzati médiagőzhenger több tízmilliárdos nyomásának, illetve valószínűleg a szavazás elcsalásának köszönhető az eredmény. Kim Dzsong Un, Ceausescu! – ez már a 444 kötelező köre, és Szily Laci egy Rákosi korszakából való termelési riport jellegű vicces szkeccsel örvendeztette volna meg az olvasótábort. A Facebookon a liberális és baloldali politikusok küldözgetnének egymásnak az Orbánt, mint Hitlert, Sztálint, Rákosit és egyéb diktátorokat ábrázoló mémeket. A HVG.hu szinte teljesen fekete címlappal jelenik meg, és a fekete címlapon három dolgot lehetett látni fehér nagy betűkkel: 2016, 98%, a diktatúra éve. Hungary: Populism, Dictatorship, Orban – írná hétfő reggel a BBC és a CNN címlapja is, s a magyar zászlót egy miniszterelnöki fejjel díszítik. Magyarország belépett a diktatúrák közé, fejtegeti az ismert politológus, majd kitért arra is: 98%-os lett a nemek aránya, ez nem valószínű, hogy csalás nélkül sikerülhetett. A baloldali kulcsmondatot pedig Molnár Gyula, az MSZP elnöke mondja ki: „Ez már itt diktatúra. Az MSZP minden elképzelhető külföldi és belföldi fórumon harcolni fog a magyar lakosság megmentése érdekében”.

Kedves olvtársaim! Hogy miért nem ezt olvashatjuk? Mert az érvényességi küszöböt néhány bölcs és okos fideszes megváltoztatta. Az öntököndöfés a fentiek tükrében egyértelmű, ahogy a vasárnap, és az internetadó kapcsán is. Több szerénységet!