Néhány nem várt következmény arra az esetre, ha mégse olyan választás lesz jövőre, amelyet a Demokratikus Ellenzék szeretne


Láttátok ti is, hogy 0rbán teljesen megőrült igaz? Az interneten látszik, hogy remeg az arca, a nyelvével meg nyal, szóval itt a vég.

Az őrült törpehitler és tacskóhorthy nem számolt hazánk legkitartóbb művészembereinek, csepűrágóinak, szociológusainak, kurátorainak és reggaezenészeinek kitartó és állhatatos szívósságával, valamint páratlan szakértelmükkel, amely nélkül holnap reggel el se tudnának indulni a villamosok. Nézzük mi lesz, ha egyszer tényleg bedühödnek, és többé nem végeznek érdemi munkát az ország javára!

  • Üresen marad majd a Parlament széksorainak egyhetede, illetve 0rbán azokat is kénytelen lesz fideszesekkel feltölteni
  • Eltűnik a hadarás, illetve egyéb válogatott beszédhibák, hevesen gesztikulálni se fog többé senki.
  • Nem lesz majd szakképzett színházcsináló/kurátor, a színészek érthetetlenül bolyonganak majd a színpadon
  • Nem ér majd a vége Budáig
  • Nem látunk a képernyőn többé intelligens szóvicceket, bravúros nyelvi fordulatokat, illetve nem ad több búcsúkoncertet a Rapülők
  • Nem a rendőrség zárja be a Sirály/Tűzraktér/Aurórát, hanem a saját közönsége
  • Ezentúl profi kihangosítás lesz a politikai tüntetéseken
  • Senki sem fog többé zoknit viselni a papucsához, szandáljához
  • Megszűnik a sajátnév+artist hashtag
  • Az eddig közmunkára ítélt szabadságharcosokat hiába várják majd az elültetendő petúniapalánták
  • A közönségi finanszírozásra szánt mikroadományok ezentúl 0rbán állami költségvetésébe folynak majd be
  • Senki nem fogja többé megvédeni a köztereket saját testével 0rbán szobraitól.
  • Nem születik több filozófiai tanulmány félmilliárd állami forintért Kant istenképéről
  • Újra rendeltetésszerűen lehet majd közlekedni a Szabadság hídon
  • Nem születik többé olyan videó, amelyben az urbánus értelmiség jeles alakjai elmondják, hogy senki ne szavazzon a Jobbikra, ha még fontos neki az életben valami
  • Nem nyitnak ki az újhullámos Fair Trade kávézók
  • Hiteles belső információforrás híján a Süddeutsche Zeitung roppant érzékeny radarja is fehér foltként tapogatja majd ezentúl Magyarországot
  • Megszűnnek a tülkölős, transzparensezős, kivágott kartonfigurákkal figyelmet felhívő ütős parlamenti performanszok. Tordai Bence is bemehet már akár.
  • Ezentúl senki se írja majd SH-val a Jánost
  • Ütős és szókimondó hiphop/gengszterrap/reagge-előadó nélkül maradunk
  • Pontos iránymutatás híján fogalmatlanul bolyongunk majd a VIII-IX. kerület határán, hogy hol van az a kurva Liliom utca
  • Az ellenzéki pártok eddigi normatív támogatásából a kormány kénytelen lesz újabb stadionokat építeni
  • A CEU és az ELTE genderszakjainak távoztával megszűnik a tudományos élet. Ezentúl kénytelenek leszünk két nemmel megelégedni
  • A Klubrádióban 0-24 Napóleon Boulevard és Pa-Dö-Dö számok mennek
  • Vegán jóga helyett disznótoros lesz, 0rbán receptjeivel
  • Nem lesz hova elpasszolni a felesleges klímákat, kishibás laptopokat, megunt okostelefonokat
  • Többé senki nem cipeli ölben a kutyáját
  • Senki nem néz majd többé szar filmeket pusztán azért, mert egy néger búziról szól
  • Parádésan forgatott ördögbotok helyett benzinfaló automobilok közlekednek a belső sávban az Oktogonnál
  • Bezár a Bitó-szalon
  • André Goodfriend belügyi pályára lép
  • Hillary Clinton nem indul több választáson
  • Bródy János örökre szögre akasztja hathúrosát
  • Kemény Zsófi nem jelenteti meg többet a HVG-én a novelláit
  • Antoni Rita még egy szájat rajzol magára
  • Puzsér Róbert tiltakozásul suttogni kezd
  • Gulyás Marci a profession.hu-ra regisztrál
  • Farkasházy Tivadar nem lesz többé vicces
  • Kálmán Olga nem beszél többé egyenesen
  • Illés Zoltán nem üzemeli be a fúziós erőművét
  • Alföldi darabjaiban többé nem ugrálnak majd meztelen férfiak
  • Sváby András tízes tojást vesz facebookozás helyett
  • A valódi keresztény Beer Miklós/Perintfalvi/Benyó Rita nem teológuskodik tovább a romlott és tévúton járó 0rbanista keresztényeknek
  • Kim Lane Scheppele elfelejt magyarul
  • Lukácsi Kati feladja a pasizást és a bohócruhát
  • Simicska Lajos nem fogyaszt több nyalánkságot
  • Monhor Viktória csak 15 percig üvölt
  • Soproni Tamás többé nem tanít meg rá, hogyan védjük meg magunkat Ungár Pétertől
  • Vágó István nem lesz többé okos
  • Vekeredy Tamás nem mondja meg, milyen iskola lenne az ideális
  • Csintalan Sándor végig ugyanazon az oldalon marad
  • Juhász Péter nem fütyül
  • Szél Bernadett inkább háztartásbeli lesz
  • Senki se szólítja haza többé külföldre szakadt, roppant értékes művészembereinket, Bodó Viktort és Schilling Árpádot
  • Professzor Paprika otthagyja a Klubrádiós katedráját
  • Tamás Gáspár Miklós nem prejudikál többé szamurájkardos rasszista indíttatást idegen szavak indokolatlan használatával, nélküle úgy általában véve is felcserélődik majd a morális mágneses pólus, és összevissza himbálóznak majd a morális iránytűk
  • Szelestey Lajos nélkül nem tudjuk majd, mi hírünk a Nagyvilágban
  • Karafiáth Orsolya ezentúl hússal eteti majd macskáját
  • Lang Györgyi inkább megint összejön Kulka Jánossal
  • Bálint gazda nem ad több tanácsot a Pozsonyi piknik fáinak megmentésére
  • Morvai Krisztina újra hozzámegy Baló Györgyhöz
  • Csúnya Ildikó másokat is hagy szóhoz jutni
  • Veiszer Alinda nem fog többé intelligensen kérdezni
  • Demcsák Zsuzsa inkább a nyeretlen kétévesek közt versenyez
  • Sas Józsefnek nem lesz többé szilveszteri kabaréja
  • Gergely Dóra a kormányváltásig nem fog szülni
  • 0rbán Viktor gondterhelten ül majd a felcsúti tornácon és azon szomorkodik, hogy a Jóisten ilyen zseniális ellenzéket többé úgysem ad neki

  Kurtz ezredes

10 hozzászólás

  1. Gáspár Anett

    Viszont ha nyernének, akkor visszajönne az “boldog aranykÓr”:

    1. megnyitnák a határokat
    a) kötelezővé teszik a migránsok általános pátyolgatását. Aki migránst kritizál, bűncselekmények, zaklatások miatt feljelent, azt hatósági eljárás alá vonják izgatásért, kirekesztésért, rasszizmusért. Az érzékenyített ügyészek, bírók és ügyvédek tudnák a dolgukat.

    2. felszámolnák a határőrséget, a határvadász századot
    3. Az oktatási rendszerből százmilliárdokat vonnának ki.
    a)Befagyasztanák a pedagógusok fizetését.
    b) Átszerveznék az oktatási rendszert: bezárnák az Orbán-kormány által megnyitott szakközépiskolákat és szakiskolákat és a nagy reményű Horn Gábor magániskolahálózatában képeztethetik magukat zsíros pénzekért a diákok.
    c) Akinek nincs pénze, az akár hajléktalannak is elmehet, vagy főállású drogfogyasztóként támogathatja a liberálfasiszták “szociális” bizniszeit. Kiterjesztenék az egész országra a drogosok számára a tűosztogató állomásokat.
    d) Szabaddá teszik a tankönyvkiadást (a szülők szabad kirablását, a diákok elbutítását), ismét 400 féle tankönyvcsaládból “válogathatnak” szabadon a pedagógusok, oktatók.
    e. Aki alapszintű érettségivel megelégszik, azt félanalfabéta szinten megállítják. Aki tovább akar tanulni, annak az emelt szintű érettségiért fizetnie kell.
    f. Bevezetik minden felsőfokú iskolában az általános fizetős oktatást.
    g. megvonják az egyházi iskolákban tanuló diákok állami kvótáját, “tartsa el őket az egyház a saját pénzén”.
    h. ismét megtiltják, hogy az általános és középiskola a diák engedélye nélkül tájékoztassa a szülőket a gyerek haladásáról, iskolai és magánjellegű problémáiról (kiskorúak intézményesített veszélyeztetése)
    i. Sorra bezárják az újranyitott bölcsődéket, óvodákat, a maradékban kötelezően bevezetik a gender-módszert.
    j. Megszüntetik az ingyenes nyelvvizsgát.

    3. Kivonnák a támogatás pénzeket az egészségügyből.
    a) ismét bevezetnék a vizitdíjat, mentődíjat, receptdíjat, kórházi ágydíjat, kötelezővé teszik a kórházi széf bérlését
    b) a CT, MRI, UH stb. vizsgálatok általánosan fizetősek lesznek
    c) ismét kórházi osztályokat zárnának be, helyettük rehabilitációs osztály néven elfekvőket üzemeltetnének
    d) 70 éves kor fölött csak rehabilitációs kezeléseket nyújtanának
    e) megvonnák a családorvosoktól a támogatásokat
    f) 70 éves kor felett már várólistára sem veszik fel a beteget
    g) az orvosokat, egészségügyi dolgozókat “érzékenyítik”.
    h) kórházakat zárnak be, és azonnal beindítják az általános kórházprivatizációt
    i) Ismét bevezetnék a háziorvosok, szakorvosok gyógyszerfelírási plafonját, de szigorítanák szigorítanák, amelyik a beteg kezelése, megmentése érdekében túllépi a gyógyszerfelírás kvótáját, azzal büntetést fizettetnének.

    4. Azonnal bevezetnék a többszintű adót.
    5. megszüntetnék a családtámogatási rendszert.
    6. befagyasztanák a nyugdíjakat.
    7. ismét privatizálnák a közműellátást: áram, gáz, víz-csatorna, kéményvizsgálat és karbantartás.

    8. eltörölnék a közmunkaprogramot.
    9. alanyi jogon fizetnék a segélyeket és a családi pótlékot

    10. a munkanélküliség ismét a csillagos égig emelkedne. Támogatnák Kuncze megélhetési bűnözőit.
    11. Bevezetnék a médiumok “érzékenyítését”. Amelyik médium hitelesen, tényekről tájékoztat, azt hatósági eljárás alá vonnák, megbüntetnék, míg el nem lehetetlenítik.

    12. leállítanák a városfejlesztő építkezéseket, intézmény és épület rehabilitálásokat.

    A felsoroltak a 2010 -ig dúló liberálfasiszta kormányok intézkedéseinek a javát tartalmazzák.
    A többihez, a migránsbiznisszel szorosan összefonódó ingatlanbiznisz külön téma.
    Ahol lehet, lakást vásárolnak, azt tervezik, hogy majd kiadják jó pénzért az államnak, hogy migránsokat költöztessenek be. Lehetőleg a városok minden társasházába.Folytatnák a falvak, községes kiürítését (lásd Gyurcsány-Bajnai-Kuncze program) és migránsokat telepítenének le.

    • Gáspár Anett

      Lemaradt a lényeg:
      A migráns invázió miatt ismét hiteleket vennének fel, az országot csontig eladósítanák, s a lehívott pénzeket is eltüntetnék zsebből-zsebbe, ahogy az mindegyik balliberálfaiszta kormány alatt dívott.

    • Megjegyzem, hogy a tankönyv-szabadság eltörlése az iskolák informális vezetőinek komoly anyagi és erkölcsi kárt okozott, addig ugyanis őket is rendszeresen megvesztegették, ugyanúgy, mint a gyógyszervigécek az orvosokat és laptopos vállalkozók az önkormányzati gazdasági bizottságok tagjait.

  2. Gáspár Anett

    Sinka Albert · Budapest!

    Addig örülj, amíg nem Mohamednek meg Leilának.

  3. homoródkarácsonyfalváért

    Megfosztanák a határon túlra szorult magyarokat a magyar állampolgárságuktól, ismét Törzsök Erika gondozná a “magyar származású románokat” Erdélyben.

  4. Azert azt valljuk be, hogy ilyen ellenzekunk tenyleg soha a budos eletben nem lesz. Jovore a ketharmad a minimum.

  5. És ismét lebontanák a vasúti hálózat egy részét…

  6. Perfect!

  7. Ez a blog eddigi életem legjobbja! Hatalmas igazságok kendőzetlenül! Csak így tovább!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük