Néhány dolog, amit a HÍR-TV által végre megtudtunk Soros Györgyről


A képzőművészek, esszéisták, volt mszpfideszesjobbikosok, kritikusok, színházi- és filmes szakemberek 2015 februárja óta végre jó irányba álltak, és kifejlődött bennünk a minden fideszesből hiányzó morálszakmaiság. Ennek segítségével fellebbentik a fátylat Soros Györgyről, azaz pontosan a kormánypropaganda róla terjesztett hazugságairól.

Persze elnézve a Szabadfogás-Alinda-Egyenesent, ide se ártana majd néhány ellenzéki jelöltkoordinátor, mert néha mintha egymásnak ellentmondó megállapításokat tennének…

Soros György ugyanis:

  • Szerencsétlen kivénhedt öregember, aki már a légynek (érdekes összecsengés ez Vonával, vagy tényleg nem reptiliánus hüllőemberek ezek, hogy mindig a hidegvérűek kedvenc csemegéit emlegetik?) se tudna ártani
  • És világszinten is nagyon befolyásos, azért fogadják Brüsszelben, hogy részesüljenek abból a rengeteg filantróp cselekedetből, amelyeket minden kontinensen nyújt.
  • Arcképét plaktára tenni már önmagában antiszemitizmus, és a harmincas évek legsötétebbjeit idézi.
  • Kivéve, ha a CEU teszi fel a honlapjára diplomaosztó után.
  • Emiatt pír ül ki az arcukra, ha azoknak a nyugati barátiknak kell elmagyarázniuk ezt az egész plakátügyet…
  • Akik már szóba se állnak magyarokkal.
  • A folyton Soros Györgyre hivatkozás csak gumicsont, a valódi problémákra is fordítható figyelmet szeretnék elterelni vele.
  • Soros György viszont kiváló megoldás lehetne a problémáinkra. (romokban heverő oktatás, öregedő társadalom).
  • Egyáltalán az is butaság, hogy lenne bármiféle terv, nemhogy még az övé is lenne.
  • Erre a legjobb bizonyíték, hogy Nyugaton ez a nemlétező terv már meg is valósult.
  • Jogos és méltányolható elvárás, hogy a nem ebben az országban élők ne kotyoghassanak bele az ország belügyeibe.
  • Soros György viszont teljes joggal a magyar közélet szereplője, hiszen magyar állampolgár, amelynek a megvonásával fenyegetni szintén ordas eszme.
  • Felháborító volt, ahogy a kormány a Soros György iránti személyes ellenszenvéből fakadóan megpróbálta ellehetetleníteni az ország legjobb egyetemének tekinthető CEU-t, szándékosan rá írva a törvényt, amelynek kritériumai teljesíthetetlenek voltak.
  • Soros György és a CEU viszont olyan okos és befolyásos, hogy végül mégiscsak tudták teljesíteni őket.
  • Fénymásolót vásárolt meg sok tejet. Ösztöndíjat ad a nagyon szegény, és a nagyon gazdag fiataloknak, sokkal több jót tett már ezzel az országgal, mint a Fidesz. Dehogyis ügynököket képez magának.
  • ÁMDE Orbán Viktor az ösztöndíjasa volt, tehát ő igenis sorosügynöknek tekinthető.
  • Undorító aljas és nemtelen dolog hivatkozni a régi interjúkra, hivatkozni olyasmikre…
  • Amelyeket ő maga mondott.
  • Ők dehogyis a kitartottjai, nem is ismerik.
  • Csak találkoztak már vele többször is személyesen. Puszipuszi volt vajon?

Egyelőre ennyit tudtunk meg és az ennyinek az ellenkezőjét. A legfrissebb hírek szerint az OSI finanszírozta szervezetek olyan brosúrákat osztogatnak a Pakisztán-német kormányhivatal közötti félúton, amiben felhívják a figyelmet a farszi és pastu nyelveken beszélő, kis kitérővel menekülő szír migránsok figyelmét arra, ha buzinak vallják magukat, hamarabb jutnak jóléti ellátáshoz a fejlett nyugaton. Erről még nem volt szó a HírTV-én, de valami olyasmire számítunk, amiből kiderül, hogy egyrészt a Föld legnagyszerűbb humanistája, másrészt dehogy is van buzilobbi, amit dehogy is ő fizet. Hazudós menekültek pedig nincsenek, csak igaziak, de tök jó, hogy már ezt is tudják. Alig várjuk!


  Kurtz ezredes

9 hozzászólás

  1. hazug balliberálisai Sorossal együtt

    Soros György és általa pénzel és pártjaira szavazó emberek ti fogadjátok be a jogosan beengedett keresztény hazájukban üldözött migránsokat ,ne csak hazudozzatok mint a médiátokban egyes elvtársaitok mondták ,mert eddig csak hazudtátok.

  2. Gáspár Anett

    “Hazudós menekültek pedig nincsenek, csak igaziak”

    Következésképpen minden menekült:

    -kiskorú, aki egyedül vágott neki az útnak Afrikából, Közel-Keletről Európába
    – buzi
    – lelki traumája van neki

    Tehát immár egymillió buzi kiskorú pszichésen sérült muszlim lófrál szerte Nyugat-Európában?!

  3. Feher Zsolt

    Megkönyeztem ezt a cikket.Micsoda igaz ember ez a soros. A nemet megszäläs alatt is emberbaräti cselekedetböl kollaborält a näcikkal. Kijevben a majdanon is emberbaräti okok miatt ugrasztotta ösze egymässal az ukränokat.De a penz az nem fontos kiveve mikor nemzeti valutäkat akar bedönteni. A taposoakna gyärat is csak azert vette meg hogy munkät adjon a müläb keszitö cegeknek. Az afrikai.arab agysebeszeket atomtudososkat csak azert hozatja nekünk hogy az europai kultura ne halodjon mert nelkülük vege lenne a vilägunknak Micsoda FILANTROP!!! Javaslom nevezzünk el rola eteleket pokol szelet soros modra! Gönzc-soros metro megällo ott csak lassitanänak a szerelvenyek.Kamikäze modra ki lehetne ugrälni. A sinpär pedig a dunäba folytatodna. Ne felejtsük el ö a liberälis viläg istenkiräja a hir tv beällt a bälvänyimädok soraiba.

  4. Az érdekvezérelt embereknél a következetes gondolkodás kizárt,ebből a felsorolásból is kitűnik.Ezek után ép beszédet hallani tőlük,csoda lenne.Már csak 7 hét!!!!!!!

  5. LEHET HOGY A BIBOLDO EZT HALGATJA ?

    https://www.youtube.com/watch?v=ZH9TA1UrwGQ

  6. jobb lenne az eredeti nevén nevezni a dögöt, Schwartz György.
    Stop Schwartz.
    Schwartz alapítvány.
    Schwartz-terv.
    Schwartz-bérenc.
    Schwartz szervezetek.
    Schwartz hálózat.

  7. Le kell es ki kell uldözni mindenfele oktatåst es szervezeteket ami hozzå fuzödik es akkor nem lessz ertelme ennek a biboldonak hogy ide jårjon. Talån meg friss levegöt is kaphatunk. Miert nem cselekszik a kormåny? Ezert szavaztuk meg öket semmi måsert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük