Mindenről Welsz Tamás tehet!



Az MSZP-ÖSSZEFOGÁS-KORMÁNYVÁLTÁS akármipárt az igazi megújulás útjára lépett. De most már tényleg. Sőt, az egész baloldal magára látszik találni. Ahogyan a Mesterházy meg is mondta az elején. Rajta van a plakáton. A változás elkezdődött. Mert most már megvan az igazi recept, tavaresek. Kár volt a Galamus-csoport kutatásait agyonpénzelni, kár volt Scheppele asszonynak tanulmányokat írni, kár volt Heller Ágnes külföldi útjait finanszírozni. Mindez már a múlté. De mostantól új az elv, amely mindnyájunkat egyesít, amely irányt szab cselekedeteinknek, tisztára mossa megfakult lelkünket, szavainknak értelmet kölcsönöz! Mától a jelszavunk:

MINDENRŐL A WELSZ TAMÁS TEHET! – ADD TOVÁBB!

Az elmúlt napok hírei arra engednek következtetni, hogy abaloldali megújulás annyiban merül ki a baloldali Kormányváltók szerint, hogy ahelyett, hogy saját felelősségükkel szembenéznének és levonnák a helyes, és mindannyiunk számára üdvös következtetést, és rászánnák magukat a távozásra, inkább keresnek egy felelőst. De mivel maguk között ilyet nem találnak a kormányváltók, kerestek egy olyat, aki már nem létezik. Így történhetett, hogy Welsz Tamás elhalálozásának különös körülményeiről még nem is nagyon volt időnk elmélkedni, amikor a NOL beindította a kamugőzöst. Miszerint a Welsz Tamás hangmérnökösödött volna Őszödön. Kacsintás, érted, nadzs-nadzs, a Welsz szivárogtatta ki a felvételt. Érded? Ő tehet róla. Nem a Feri, aki elmondta, nem mellesleg előbb megcsinálta. Neeem. A Welsz Tamás.
Ha a baloldali médiagépezetet idejében nem áramtalanítja valami jószándékú, lassan beadagolják majd a köztudatba a Welsz Tamásról szóló további pletykákat. Hogy amikor a Feri hülyeségeket beszélt, az akkor a Welsz Tamás volt igazából, gumiállarcban. A Szanyikampitányt is helyettesítette, de olyankor csak fejjel lefelé bújt bele a ruhájába. Ő vágott lyukat kapával az ajkai vörösiszap-tározó oldalába, hogy bajba sodorja a szocialistákat. Sőt, Welsz Tamás volt maga a vörös iszap. Mesterházy Attilát gyíkká változtatta, de már elmúlt. Bajnai Gordon, könnyes szemmel nyilatkozza majd, hogy „…engem ő kényszerített rá, hogy AZT csináljam a Hajdúbéttel, amikor meglátogatott, és egy kiskutya volt nála. Azzal fenyegetett, hogy kitekeri a nyakát. Mit tehettem volna… Én is csak ember vagyok.”  A HVG megírja, hogy Welsz Tamás ötlete volt a svájci frank-alapú hitel, meg a kormányzati negyed. Welsz Tamás lesz a sötét-bal-oldal, ahonnét minden gonoszság, rosszindulat, sikertelenség és bénázás eredt, Welsz Tamás az MSZP-átka, a Kormányváltás istencsapása. Most, hogy már meghalt, ezt nyugodt szívvel kijelenthetjük.
Welsz Tamás minden bizonnyal pajkos életet élt, és mindnyájan szeretnénk minél többet tudni tevékenységének részleteiről. Ezt az ügyet azért sem lehet elsikamikálni, mert meghalt egy ember és erről hovatovább még a korábban az MSZP által uralt titkosszolgálatnak is nyilatkoznia kell. Ettől függetlenül azonban – és éppen a haláleset okán – undort kelt bennünk a sok szárnyra kelt, vagy szárnyait még csak éppen bontogató pletyka, amely Welsz esetleges felelősségét firtatja a legkülönfélébb esetekben. A hangmérnökösködés után ugyanis – amely valljuk be, igencsak mulatságos képzelgés -, bármi jöhet, miközben a nyomozásról valódi információink egyelőre nincsenek. Amíg ezek a tények nem állnak rendelkezésünkre, megkérjük a baloldali trollnokokat, hogy ne bestializálják Welszt más baloldali politikusok előnyére. Welsz bűnlajstroma amúgy is tetemes. De egy hullával takargatni saját bűneinket… Egy halottra árulkodni… Gusztustalan.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük