Mi hiszünk Fekete-Győr Andrásnak!


Fekete-Győr András, a szegény ember Macronja elmondása szerint ő maga is rengeteg karaktergyilkossági kísérletnek esett áldozatul. Többen például melegnek mondják, az Internet bugyraiban ezt híresztelik róla, de mi tudjuk, ez nem igaz. Ő csak éppen úgy szereti az anyukáját, mint Macron, de ez nem jelent semmit. Az se, hogy állandóan olyan barátnőkre hivatkozik, akiket csak ő látott. Az meg pláne nem indokolja az aljas gyanúsítgatást, hogy bármilyen témában képes két logikai átkötéssel a melegházasságnál tartani, amit ő azonnal bevezetne, amint a Momentum választást nyerne. És ebben még az sem zavarná, hogy az ilyesmihez kétharmados többség szükségeltetik. 

Szóval ezek mind-mind ostoba pletykák, mi András pártján állunk, amit az alábbi videóval is bizonyítunk!


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

9 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalvi

    Bocs ciszgender, nem volt kedvem végignézni, két percig nézni a pofát,

  2. Fegyőr egy roppantul taszító figura – szerintem.

  3. A szegény ember Macronja!!!!! Halálos!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  4. “Állást foglalunk klf.kérdésekben.”
    “Nem szeretünk tabukban (sic) élni.”
    Csak azt az értelmes nézését tudnám feledni! Egy karizma nélküli mikiegér, semmi más!
    Ragyogó utánpótlás a “demokratikus értékek”cipelésére, képzeljük el milyen kaliber lehet a többi nolimpiás, ha a vezetőjük ennyire nullaméter,Micron 2.0 Hongrie!
    Good save Hungary!

  5. Neki hinni? Nagy bornirtság lenne!

  6. Gábor Szabó

    Fegyőr egy buta kisfiú, a riporternő pedig egy ordas luvnya. A homoszexualizmusról és a kipécézett áldozat lelki szenvedéseiről pedig kérdezzétek inkább a Keménymagot.
    Ne felejtsétek el, hogy egyszer ti is sorra kerülhettek!

    • Gábor Szabó

      A homoszexualizmus az USA-ból indult és onnan jutott el hozzánk. A mentális mobbing egyik legmocskosabb formája. Legtöbbször aljas nők , mint pl ez a riporternő, vagy pszichopata, gátlástalan megrendelőik követik el a kipécézett áldozatukon. Az elit amerikai egyetemek tiszteletreméltó idős professzorai tudnának róla mesélni, hogy hogyan próbálták őket ily módon tönkretenni.
      Sajnálom, hogy ma Magyarországon a normális konzervativ emberek is hajlamosak az ilyen gyalázatos módszerek alkalmazására.
      Fegyőr egy politikai nulla, egy tehetségtelen senki. lejáratja ő saját magát, nem kell ehezz különösebb beavatkozás.
      De Kocsis Máté v. Apáti Bence hasonló módszerekkel történt lejáratási kisérletei után legalább mi konzervativok tartózkodhatnánk ettől a gyalázatos módszertől.
      Nemcsak azért, mert a szexualitás magánügy, mert bármikor mi magunk is áldozataivá válhatunk az ilyesminek.
      Hanem azért is, mert egyetlen cél sem válik etikussá (Fegyőr politikai lenullázása), ha a cél eléréséhez példátlanul etikátlan eszközöket (homoszexualizmus) alkalmazunk.

  7. Gondolkodóba estem ezen a fegyőr titokzatos barátnő eseten
    1. Francia
    2. Anyuka

    Csak nem a Macron anyukája?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük