Mi a baj a genderrel?


Meghökkenve tapasztaltam, hogy még mindig akadtak olyan viták, amelyben a gender-elmélet és gender-szak védelmére kelő, haladó liberális kolléga pökhendi fölénnyel, magabiztosan mossa fel a padlót a témában zavarba hozott, hebegő-habogó, sarokba szorított konzervatív vitapartnerével szemben. Pedig semmi másra nem lenne szükségünk egy ilyen vitában való helytálláshoz, mint a legkonkrétabb értelemben vett józan paraszti eszünkre.

Egy „józan paraszt” valószínűleg egy legyintéssel el is tudná intézni a kérdést, de a magunkfajta, kevésbé józan és állandóan kétkedő konzervatív értelmiségieknek úgy látszik, még egy ilyen magától értetődő kérdésben is hatékony intellektuális érvekre van szükségünk ahhoz, hogy egy vitában magabiztosan zátonyra futtassuk a gender-hajót. Ehhez szeretnék egy kis muníciót nyújtani ezzel az írással.

Húzzuk ki a probléma méregfogát: olyan, hogy „társadalmi nem” nem létezik.

A „társadalmi nem” (gender) egy, a genderlobbi által önkényesen konstruált fogalom, amely azt hivatott hangsúlyozni, hogy a nemiséget valójában a társadalom (értsd az elnyomó többségi társadalom) hozza létre, már egészen kis korunktól belénk nevelve (értsd ránk erőszakolva) a nemünket. A gender fogalmának létrehozása teremti meg az alapot, hogy nemünk – férfiúi illetve női (és persze LMBTQWXYZ) mivoltunk – ne a születéssel meghatározott tényező, hanem az egyén által választott kvalitás legyen.

Sajnos ez nem pusztán elméleti kérdés, ugyanis a fejlett Nyugaton a genderlobbi hatékonyan működik: semleges nem bevezetése, nem nélkül felnevelt kisgyermek, rózsaszín tüllszoknyában óvodába járó kisfiúk, hormonkezelt, átműtött kamaszok, nemi identitásukat naponta változtató egyének, befenyített szülök és családjuktól elszakított gyermekek , nyomukban pedig véleményterror és megtorlás. Jómagam is ismerek egy hazánkban élő anyukát, aki szándékosan mindenféle nemi orientáció nélkül neveli gyermekeit, és roppantmód büszke rá, ha az idegenek első ránézésre nem tudják megállapítani, melyik a kisfiú, melyik a kislány…

De térjünk vissza az alapvetésre! Ne essünk bele a gender-lobbi által állított csapdába: szögezzük le, hogy olyan, hogy „társadalmi nem” nem létezik. Velünk született nemünkből fakadó társadalmi szerep, munkamegosztás és viselkedéskultúra van, de ez nem összekeverendő a nemiség fogalmával. A magyar „nem” szó is a nemzéssel való összefüggésre mutat rá, de a sors iróniája, egyben a gender öngólja, hogy maga a „gender„ szó is a latin gen (gén), genesis (keletkezés) szóval rokon.

Ugyanis nem a társadalom hozza létre a nőt és a férfit, hanem nő és férfi építik fel a társadalmat.

Mert hát a genderlobbisták által csak nemes egyszerűséggel sztereotipnak nevezett viselkedésminták és a társadalmi munkamegosztás is a velünk született nemi különbségeken alapulnak. A férfiak fizikai erejének, racionális orientációjú gondolkodásának illetve a nők lágyságának, emocionális beállítottságának társadalmi következményei vannak. Ezért látunk ritkán nőket falat rakni vagy markológépet kezelni építkezéseken, és férfiakat óvóbácsiként, tanítóként. Ezért van öt százalék lány a Műegyetem villamosmérnöki karán. A pszichológia szakon pedig épp fordítottak az arányok. És nem, nem az elnyomás miatt; ma mindenki olyan szakmát választ magának, amilyet akar. Egyszerűen a lányok számára kevésbé vonzó a gépek világa, míg a férfiakat jobban taszítja a lélekbúvárkodás. Ez a nemi identitás kőkemény valósága.

A valóság ellen persze lehet harcolni, egy magára valamit adó liberálisnak ez egyenesen kötelesség. De itt az idő, hogy mi, a valóság tisztelői is ringbe szálljunk, és a ’68-asok ötven évnyi ideológiai rémuralmának néma eltűrése után a józan észnek érvényt szerezve térdre kényszerítsük az emberi mivoltunk legalapvetőbb vonását, a nemi identitásunkat megkérdőjelező genderlobbit!

A gender-szak bezárása első lépésnek jó is lesz!

***

(A szerző pszichológus hallgató)


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

15 hozzászólás

  1. csakafidesz

    Tökéletes. Kezdettől fogva hangsúlyozom, hogy az emberek férfiaknak, vagy nőknek születnek. (Az elenyésző számú genetikai anomáliát felejtsük el.) A társadalomnak ehhez semmi köze. A szülészorvos, vagy bába egy pillantással megállapítja, hogy fiú vagy lány született, kétes esetek ezrelékben is alig mérhetőek. A nemi szerep az egy másik tészta és a társadalomtudomány ne antropológiai alapon vizsgálja ezt, hanem szociológiai alapon. Természetesnek véve az anyaságot és az ezzel kapcsolatos tevékenységeket is.
    Ha valakiknek nem tetszik a világ úgy ahogyan van, nos az orvosával konzultáljon, de ne gyártson elméleteket.

  2. Teljesen nyilvánvaló, hogy a biológiai nem és a társadalmi nem különböző dolgok0. Egy példa: évszázadokkal ezelőtt a nőket nem tekintették teljes jogú emberi lénynek, ma viszont csak a legprimitívebb szexista tahó gondolja, hogy a nők szellemileg alacsonyabb rendűek, nem érdemelnek azonos jogokat. A nők biológiailag nem változtak ez idő alatt, csak a felvilágosodás és a tudomány fejlődése nyomán kiderült, ők is ugyanolyan gondolkodó-érző emberi lények, mint a férfiak. Na erről a folyamatról szól a gender studes.

  3. A nemi szerepek felcseréléének veszélyes következménye már látszik is Európa vezetésében.
    Például ebben a megveszekedett migránsimportban.
    Egyszer már kifejtettem itt, hogy a hím a biológiában meg kell, hogy harcoljon a szaporodási lehetőségéért, ezért egy idegen hím felbukkanása védekezési, megtámadási reflexet vált ki belőle.
    A nőstény pedig válogat, az ő szempontjából az a fontos, – miután ő vállalja a szaporodásban a legtöbb kockázatot, – hogy a potenciális apák közül a legerősebbet, legjobb génekkel rendelkezőt válassza ki, hogy kölykei legjobb eséllyel induljanak a faj versenyében.
    Ezért majdhogynem bűn a fiúkat lányosra, puhának nevelni, a nőknek meg belügyminiszteri, hadügyminiszteri posztot adni, vagy éppen államfőit, lásd Mutti “emociális érzékenységét”.
    Akár beismeri, akár nem, egy nő nem feltétlen a fajára nézve veszélynek érzékeli a fiatal, erős erőszakos muszlim hímeket, hanem életképesebb dominánsabb utódai nemzőjeként is. Ezért is van az a sok buta kislány, akik sokszor életükkel fizetnek hogy a társadalmi szabályok felrúgásával leállnak az idegennel. S ezért is hajtanak a 12-15 éves, társadalmilag éretlen lányokra a migránsok.
    A férfiak, életerős társadalmakban az idegen hímeket megtámadják, a velük összeálló nőiket pedig keményen megbüntetik (mint például pont az iszlám egyetlen nőt sem enged ki a társadalmukból, át kell térni az iszlámra, a muszlim nőt akar elvenni.)
    S ez a lényege a genderizmusnak épp most, mikor invázió van: a muszlimok segítése a hódításban!!!

    • Már sok képet – és filmet – láttam, amiken fehér nő áll össze néger, mulatt vagy arab, férfival, de a fordítottját alig (azt, hogy fehér férfi – mint pl. Mick Jagger- színes nővel “jár”). A fehér ffi+ázsiai nő mintha gyakoribb lenne (John Lennon+Yoko Ono)?

      Hajlok rá, hogy az átlagos IQ-ban keressem a nem egyforma “párpreferencia” okát: egyforma IQ-jú a fehér nő és a színes férfi, de a színes nőkénél magasabb a fehér férfi IQ-ja…

      Migri többség gyanúja esetén megindulhat a fehér férfiak harca a fehér nőkért?

      • csakafidesz

        Nyugaton és Amerikában is általános az, hogy a rasszok nem keverednek 100 fekete közül 90-nek fekete a párja, a gyerekeik is feketék. A fehérek már nem ennyire stabilak. Az ázsiai népek, főkép a kínaiak sem veszik jó néven, ha idegennel jár a gyerekük. Egy koreai, vietnámi férjet még elfogadnak, egy másfélét már nemigen.

  4. Francia példák? Mire tetszik gondolni, kedves Judit?

  5. “A férfiak fizikai erejének, racionális orientációjú gondolkodásának illetve a nők lágyságának, emocionális beállítottságának társadalmi következményei vannak”

    Hozzáteszem, hogy csak a nők tudnak magzatot kihordani (medencéjük alakja miatt), megszülni (a farokcsont nincs összecsontosodva a keresztcsonttal, és a medence is szélesebb;-) és a csecsemőt szoptatni. A fajfenntartás ezért elsősorban a nőkön múlik. Mivel ebben a férfiak SOHA nem lehetnek egyenRANGÚak a nőkkel, hiába is lenne minden másban “női egyenJOGÚság”, a két nem SOHA nem lesz egyenRANGÚ.

  6. No én meg egy józan” Paraszt” volnék !
    Elolvastam de engem ezek az úri cifraságok hidegen hagynak.
    Ha nincs elég bajuk csinálnak maguknak!
    Nagyapám mondá : a nemből kettő van oszt améket az asszony mondja az az erősebb!

    • Azért itt hozzá füzném az elöttem szolókhoz. Aki egyzser is vett részt valamiféle brainstormingon( én játékfejlesztés során), az tudja, hogy a marketinges azt fogja mondani, hogy az a termék eladható, amit egy nő is megvesz. A nők gyakran hisztiznek, hogy milyen szar a világ, ekkor én ezt szoktam mondani, a világ a nöknek készül, amit a pasi pénzt keres azt a nők költik el és ezzel ők döntik el milyen lesz a világ, a marketing osztály már évtizedek óta, kiheréli a termékeket. A külcsin és forma fontosabbá válik, a tartalomnál és paramétereknél. Kicsim ha problémád van a világgal azt a nőknek köszönheted. Te szavazol a boltban, melyik terméket vásárolod 🙂

  7. Fukszius Péter

    Tehát ha valaki megszületik egyértelmű némi jelleggel, őt a társadalom elnyomása teszi férfivá, vagy nővé, ellenben ha valaki buzeráns, azt ne bántsuk, mert “szegény annak született”… Világos…

  8. e.házi bandi

    A genderizmus általánossá tétele a libsiknek éppen úgy nem fog működni, mint a világmegváltás a marxistáknak. Az egyik már bizonyított, másikkal pedig most erőlködnek.

  9. Péter Pál

    A bolondokat be kell zárni zárt helyre.
    Ott lehet, gender, császár, háromlábú szék, stb…

  10. El kellene már engedni a témát! Ezzel a sok megszólalással azt a látszatot keltjük, hogy fontos dologról van szó, pedig csupán egy, a 21. század vadhajtásai közül.

  11. Székely Balázs

    Az a baj a genderrel, hogy olyanok fikázzák a témát, aki elemi ismeretekkel sem rendelkeznek róla.

  12. Naprózsának. Valamiért össze-vissza dobál a PHP, amikor válaszolni akarok.
    “A férfiak, életerős társadalmakban az idegen hímeket megtámadják, a velük összeálló nőiket pedig keményen megbüntetik (mint például pont az iszlám egyetlen nőt sem enged ki a társadalmukból, át kell térni az iszlámra, a muszlim nőt akar elvenni.”
    Nem kell ezért Afrikáig menni. A II. VH után azkat a francia nőket, akiknek német pasijuk volt, minimum kopaszra fodrászkodták, és kibaxták kényszermunkára a felvilágosodott békaevők. A norvégok se jártak jobban. Plusz még ha gyerekük is született, azt elkobozta az állam, és zárt intézetekben orvosi kísérletezésre használták őket, mint degeneráltakat. Rémlik mintha az ABBA vörös csajszija Anni Frid Lyngstad is onnan menekült Svédországba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük