Már nem is vicces: Bokros újratöltve



Most már lassan az összes fronton üzemel a „minden szavazat számít Vitya ellen” taktika. Mi más lenne az oka az ex-csomagos, ex-MSZP-s, ex-pénzügyminiszter, ex-MDF-es ismételt berobbanásának (hehe) a magyar közéletbe? Azt ugyanis kizártnak tartjuk, hogy bárki elhiszi neki, hogy egy Margaret Thatcher portré feszít a nappalijában és potenciális politikai játszópajtásnak tekinti Cameront, Giddenst meg legszívesebben leköpné. Hála Istennek már az elején tisztázzák ők maguk, hogy kit is tekintenek játszópajtásnak.  (halk dobpergés) „szeretnének egy szövetség részeként részesei lenni az Orbán-kormány leváltásának” (győzelmi harsonák). Mindezt egy olyan emberrel, aki ha épp haza is jön néha Brüsszelből, akkor sem meri védőőrizet nélkül elhagyni a lakása, az ATV stúdiója, néhány pest-budai zártkörű közgazdász szalon és a Corvinus/CEU által határolt területet, nehogy beleszaladjon egy JESZ brigádba, akik kicsavarják a kezéből az EP mandátumát. Tényleg megéri ezt a felhajtást az a kb. 500 szavazat, amit Mr Financial Mustache hozni tud? Egyértelmű, hogy erre megy ki az egész, akkor nem lenne egyszerűbb egyből odadörgölőzni? Kevesebb macera, mint a pártalapítás.

Ugyan V. kerületi 1600 nm-es penthouse kialakítású luxus irodánk fűtött teraszán az ebéd utáni konyak szürcsölése közben kialakult egy kisebb vita szerkesztőtársaimmal, hogy bármiben is felfedezhető-e Bokros konzervativizmusa, végül megegyeztünk, hogy csak összekevertünk két idegen szót. Bokros ugyanis nem konzervatív, hanem konzekvensen idióta, hogy azt hiszi, az ATV törzsgárdáját leszámítva bárki előtt is van hitele (ők meg amúgy is leszavaznak Fletóra vagy az emeszpére). Az ellenzék prominensei pedig konzekvensebben idiótábbak, ha azt hiszik, hogy Bokrosnak van érdemi szavazatvonzó képessége, illetve hogy ilyen nevekkel előrébb jutnak. Legalább annyi stílusérzék lehetne bennük, hogy nem egy olyan figurát szednek elő, akiről már rég tudta mindenki, hogy politikai ambíciói vannak (lásd: Bajnai féle Haza és Haladás Vs. Bokros és a Szabadság és Reform), hanem alaposan átolvassák a korábbi listámat. Mennyivel menőbbek már? Az már csak hab a tortán, hogy harcostársnak sikerült összekukázni Pusztai „ex-MDF ex-MDNP ex-Centrum” Erzsébetet. Ugye ezt még kommentálni sem kell?


És végül az ügy igazi veszteseiről, az MDF árváiról, a JESZ-ről. Szegények alól-fölül elbontották a korábbi pártot, de ők rendületlenül küzdenek, QR-kódoznak, koszorúznak, EFOTT-oznak, programot alkotnak (méghozzá vicceset amúgy, én nézegettem), de a magyar média ingerküszöbét egy ’élőlánc Bokros ATV-s szereplése ellen’ című utcai pörformansszal sikerült csak átlépniük.



  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük