A Ligetvédők ismét alternatívuniverzumosat játszanak


 

A várva várt liberális fordulat azért nem jön létre – többek közt – kies hazánkban, mert a baloldal forradalmárai szinte kivétel nélkül funkcionális retardáltak. Ebből az amúgy sem túl magas színvonalú élcsapatból is kiemelkedik a Ligetvédők nevezetű szerveződés, amelynek sikerült egy-ügyes-mozgalomból együgyű-mozgalommá fejlődni a permanens haladás jegyében, jelezve a lenini definíciók mentén, hogy nem csak hasznos, hanem a haszontalan idiótákkal is lehet számolni.

[rule style=”rule-dotted” ]

A Liget című, amúgy a Ligetvédők üzemeltette facebook-oldal álláspontja szerint a Széll Kálmán Moszkva tér képi bizonyítéka annak, hogy micsoda hazugság a zöldfelület-növelés, ha a kormány mondja. És mennyire jogos minden hiszti. Nos, ennél nagyobb öngólt nem is nagyon lehetett volna lőni, mert a Moszkva térnél jobban dokumentált teret nehéz találni, saját szeme pedig mindenkinek van.

A „Liget szétbarmolását ellenzőkről” a PestiSrácok.hu-n már megjelent egy félig-meddig a mi élményeinket tartalmazó írás Nagy és vidám elmegyógyintézet a város közepén címmel és az ott tobzódó hölgyek-urak okosabbak azóta se lettek. Mivel a „társadalom széles tömegeinek” sehogy sem sikerült azonosulni a csövestanya és az ozorai fesztivál sajátos elegyét mutató mozgalommal, kiszélesítették érdeklődési körüket és átnéztek Budára.

A Liget ama szegletével ellentétben a Moszkva tér nem volt eldugva és nemcsak néhányan jártak el a Kertembe sörözni, hogy képük legyen az ott lévő balkáni állapotokról és elképesztő lepukkantságról, amit ezek a hülyék megőrzendő értéknek tartanak. Ráadásul a Moszkva teret fel is újították, a egy évről ezelőtt külsőjéről pedig mindenkinek vannak még emlékei.

És a Moszkva tér objektíve gyönyörű lett, valamint ahogy a Heti Válasz által előásott 10 éves plakátról kiderült, pont hatodába került annak a 30 milliárdnak, mint amennyit Kóka János igért be 2006-ban képviselőjelöltként a kampányában, melyben a „Rendbe tesszük a Moszkva teret” volt a fő üzenet.

A Ligetvédők duplán csúnyán ráfaragtak a példára, mert ugyanis szabad szemmel látható a változás. Pont az látszik, hogy több a fa, a zöld meg a fű, mint előtte volt. Gyanút keltő, hogy a valószínűleg csak interneten élő fafédők azt hiszik, hogy a frissen elültetett csemete az átadás után két nappal már öles lombbal rendelkezik, de hát ez nagyon alja szint lenne. Mondjuk nem lepődnénk meg, mert ezek képesek voltak az áprilisi nagy vihar által kitépett fát is úgy mutogatni, mint a kormányzati gazság egyik látványos példáját. Itt meg kell jegyezni, hogy ugyanez a “kormányzati vihar” például Zemplén megyében egyenesen fa-holokausztot okozott – még szerencse, hogy nem járnak vidéken. Könnyeik nem apadnának sose…

A Moszkva tér kapcsán pedig játszunk fejlesztőpedagógust! Mint jó úttörő, segítünk: ami barna a képen, azt kell zöldnek nézni, mert az az ágyás amiben lesz a fa, meg amiből kinő majd a fű is! Álljon át tehát egymás után két kép, ami alapján minden épelméjű el tudja dönteni, hogy vajh’ megtörtént-e az ígért zöldségnövekedés.

moszkva01

moszkva02

 


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

2 hozzászólás

  1. Azért egy fullbeton térre kirakott néhány fa és az eleve zöld Liget épületekkel való megszórása nem ugyanaz a kategória. Mellesleg a Liget beépítését nemcsak baloldaliak ellenzik, a tiltakozók közel fele konzervatív.

    • Pontosan! Ami pedig az átépített teret illeti, nos átépítve sem szép. Egyszerűen ezen a helyen nem lehet szép dolgot alkotni, mert valahogy alapból elfuserált ötlet az egykori bányából lett villamos végállomás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük