Korlátozottan sikeres nulladik napot zártak a fővárosi tranzitzónák


A leggyakrabban hallott jobbikos összeesküvés-elmélet szerint azért hagyták szanaszét folyni a belváros legforgalmasabb közterein az átvándorlókat, hogy ezzel is ráerősítsenek a kormány népvándorlás-ellenes kampányára. Hogy a magyarik ne csak a plakátok felkiáltójelei előtti mondatokban, hanem a hétköznapokban is találkozzanak a százezernyi migránssal. Nem úgy, mint a libnyafi kategóriás szépségkirálynői hitvallást tevő Sebestyén Balázs, aki a budai villájából és a Land Roverjéből nem érti, kinek mi baja a pesti közparkokban piknikező afgánokkal.

Piréz Róbert

De két hónap elteltével, ha a kormányzat nem is, a főváros lépett. Tranzitzónákat alakítottak ki a pályaudvarok közelében, ahol üríteni, enni, inni, mosakodni tudnak az Óperencián túli aranyvárosokba igyekvők félúton, hogy ne a „Köztársaság téren aludjanak esőben és hóban, repesszel az oldalukban a csecsemők” – ahogy azt Faszfejbalázs kifejtette reggeli magnum opusában, amivel abban a pillanatban Saulból Pál lett, már senki nem emlékszik a nemierőszakolós viccelődésére…

Apró zavar ez Erőben, a Fővárosi Csatornázási Művek által telepített zuhanykabinokat szegény európia életre törekvő migránsaink latrinának nézték és hamarjában össze is szarták, mint galambok az őket etető bácsit a Dunaparton.

Válaszul a Városháza megkísérelt valamiféle rendszert bevezetni, elkérős-kulcsos megoldást, mint amilyen bármelyik Tisza parti sátrazós helyen van, de ezzel természetesen kiváltották a mimózalelkületű migránsölelgetők dühét – természetesen visszavonulót fújtak. Ezentúl az a módi – mindez teljesen európai és libnyafi-kompatibilis -, hogy amit nappal összeszarnak az afgánok, azt éjszaka a magyari minimálbéres kitakarítja utánuk.

Mert megkérni őket, hogy a WC-be szarjanak, az maga nácizmus…

 


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

4 hozzászólás

  1. Szabó Csaba

    Nyugodtan teleszarhatnák a Maszop székházat + a Dékáét is. Sőt, a Magyar Helsinki Bizottság irodája is alkalmas szerintem.

  2. Szabó Csaba

    Nyugodtan teleszarhatnák a Maszop székházat + a Dékáét is. Sőt, a Magyar Helsinki Bizottság irodája is alkalmas szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük