Konrád-magyar szótár


Demens öregember vagy veszélyes CIA-s puccsszervező? Ártalmatlan szobatudós vagy a leninfiúk méltó szellemi és vérségi utóda? Féljünk tőle vagy ne? Egyáltalán tudja, mit beszél? Segítünk eligazodni és kitölteni a légüres teret, ami a körúton belüli értelmiség és a nép közt tátong.

“A szomszédasszonytól hallottam ezt, aki már kint van a temetőben. A megkínzottak maradványait állítólag a kert végében hantolták el.” = Ti nem terjeszthettek alacsony színvonalú jobbos összeesküvés-elméleteket rólunk, főleg nem a köcsög Ambrózy, de én rólatok balosakat bármikor.

“14 évesen egy óra hosszat lengedeztem benne, amikor a szüleimet 1944-ben letartóztatták.” = Érezzetek bűntudatot, mint a németek, és cserébe hadd kormányozhassunk még egy kicsit! Ha ott működik nekünk, ebben a szar kis országban miért nem?

“Zajt hallottam a kapu felől és kinéztem, egy magyar cselédlányt hallottam a karonfogva egy német katonával.” = Rohadt náci nép vagytok. Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti bennünket!

“Az iskolaigazgató azzal bocsájtott utamra, maradjak jó magyar gyerek.” = Rohadt kirekesztő népség vagytok! Ti vagytok az oka, hogy ezt nem sikerült megvalósítanom.

“Nem akartam befogadott lenni. Nem akartam hálás lenni. Menjek megint el diáknak valamelyik egyetemre, amikor már van diplomám, és már írom az esszéimet? Ez derogáció lett volna.” = Annyira üldöztek a kommunisták, hogy külföldön esetleg még dolgoznom kellett volna valami munkaszerű dolgot is akár. Reggeli kelés, bejárás, jelenléti ív, kell a francnak, úgyhogy inkább az üldözésüket választottam, meg az örökre kivajazott ösztöndíjas létet ebben a szar kis országban.

“Érdekel a világ. A kozmopolitaság kezdettől jellemzett.” = Már gyerekkoromtól fogva gyűlöllek benneteket, és fel akarom számolni a szar kis nemzeteteket valami színes meleg olvasztótégelyben.

“Politikailag képzett elemista voltam” = Magyargyűlölő libsi voltam már általánosban is.

“De a hatalom eleve taszított” = Ha nem mi voltunk benne.

“Aki egyszer uralomra kerül, mindenféle trükkel azon van, hogy ott maradjon” = Erről mondták a Macskafogóban, hogy “Nem akartam kinyírni eddig, de most már kinyírom, mert ronda, szemtelen egér ez!”

“Közülük még a kevés intelligens is frázisokat ismételget. Mindenáron meg akarja győzni a hallgatóit valami fennköltnek dologról, ami a politikus saját javát szolgálja.” = Bár saját önképünk szerint mi vagyunk a bolygó legokosabb lényei, a buta Orbán mégis saját fegyvereinkkel porolja ki a valagunkat minden focivébés évben, és ez nekünk kurvára fáj. Hiába a magas intellektusunk, tengersok eszünk meg végtelen számú diplománk, nem tudunk tenni ellene semmit.

“Engem nem sikerül meggyőznie, mert valamennyit tudok ezekről a trükkökről.” = Mi is ugyanezt próbáljuk 30 éve, és eleinte még jól is ment, de mára a rohadt magyar nép egyszerűen nem hisz nekünk.

“Osztály, nemzet, vallás – ezek nevében lehet kellemetlenkedni.” = Ezeket mind eltöröljük, felszámoljuk, ha győz újra a nemes forradalmunk. Ja, meg még a nemeket is, csak már én is öreg vagyok mindent fejben tartani, meg ez még nekem is túlzás, de ellenkezni nem nagyon merek, mióta Soros Gyuri bácsi befenyített az emlékezetes muszlimos eset óta.

Amit most látunk, az csak újabb applikáció” = Próbálok divatos szavakat is használni, mert ez állítólag menő.

“Göncz Árpádot a köztársasági elnökségre, Demszkyt a főpolgármesterségre, Darvas Ivánt a képviselőségre beszéltem rá, legyenek kiválóságok.” = A marionettfiguráim voltak, amit ti nem mondhattok ki, de én még henceghetek is velük.

“Sok mindenre beszéltem rá Sorost” = Én vagyok az egyik nagy politikai komisszárja itthon, azaz nálatok.

“Felelőtlen volt, mert felejthetetlenné akarta tenni magát” = Orbán már ’89-ben se csicskult be nekünk teljesen, pedig olyan jól ledumáltunk mindent a komcsikkal. Erre ő megjelent és belerondított.

“Erre volt tehetsége, tisztánlátása egy értelmiségi csoportnak, amely azzal a dilemmával állt szemben, hogy visszamenjen-e a szakmájához, vagy vacakoljon tovább a politikával.” = Korlátolt SZDSZ-es szobatudósok voltunk világéletünkben, de ezzel is betegre kerestük magunkat, amíg mi finghattuk a passzátszelet ebben a szar kis országban. Sajnos ennek most vége, de hátha visszajön.

“Megeshet, hogy Orbán úgy kerülheti el Ceausescu sorsát, ha önként elmegy” = Úgy szeretnénk lelőni a Orbánt, hogy a tárgyalás nem lesz két óránál hosszabb, az ügyész én leszek, a bíró meg Heller Ági, de a cigiszünet után cserélünk. A feleségét is lelőjük.

“Ceausescu sorsa” = Ki merészel menekülni az adósságcsapdánkból.

“Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.” = Kicsit azért vegyünk vissza, Zsuzsa. Nem vagyunk mi ennyire tökösek, még a végén tenni kellene bármit az értelmiségieskedésen kívül, szóval maradjunk annyiban, hogy Orbán csak egy büdös gumicsizmás paraszt.


  Kurtz ezredes

10 hozzászólás

  1. Le sem merem írni, hogy miket gondolok róla. De így is rettegek a gondolatrendőrségüktől, úgyhogy kárpótlást követelek!

    • Gáspár Anett

      A kommandósaik valóban lesben állnak, sorra följelentik, letiltatják a jobboldali fb -használókat, trollkodnak a fórumokon.
      De inkább féljenek ők, hisz azért csinálják.

      • Ebben van valami. Engem azonnal megtaláltak, Bartus Marcsi hónapok óta trollkodik, és még jelenteni sem lehet 🙂

  2. Hát kérem, ez a beszéd. Szép volt, ezredes.

  3. Egy olvasó

    Berettyóújfaluban vasedénykereskedésben nem is tanulhatott mást, csak gyűlölködést. A kupec élet már csak ilyeneket képez!

  4. FACEBOOK ellen hatásos küzdelem ,ha minél kevesebbet használjuk ,nem kattintunk az oldalain található hIrdetéseikre ,én csak a politikai ellenvéleményeim közzétételére és ezekre érkező észrevételekre válaszolok ,naponta 15 percet vagyok csak a FACEBOOKON.Még a levelezési ,mint az összes ilyen szolgáltatásait töröltem ,nem veszem igénybe.

  5. Miután nem magyar,nem érzi a mi hazánkban jól magát,valamint mocskolódik a népünk ellen—-MEGKÉRHETEM HOGY HÚZZON HAZA????????

  6. Még jó, hogy Magyarország befogadott egy korábbi migráncsáradatot, azóta is hálásak érte. Tisztelet a kivételnek.

  7. homoródkarácsonyfalváért

    Herr Oberst, mein herzlich Kurtz!

    1. Veszélyes
    2. Utód
    3. Féljünk
    4. Tudja
    5. Tátong, tényleg
    6. Rég pofán kellett volna vágni

  8. Rabló Idő

    “Osztály, nemzet, vallás – ezek nevében lehet kellemetlenkedni” = Kisebbségek, migránsok, holokauszt – ezek nevében mindig tudunk kellemetlenkedni

    “Hol hibázott a hajdani demokratikus ellenzék, hogy kivérzett az SZDSZ, csorbult a jogállamiság, szűkült a demokrácia? Erre volt tehetsége, tisztánlátása egy értelmiségi csoportnak” = Nem tudtuk tovább leplezni korlátoltságunkat, elvakult urbánus gőgünket a magyar gójok éles szemei előtt

    “úgy látom, hogy nagyobb erő húzza a magyarokat is az Európai Unióhoz, mint a diktátoraikhoz” = rémülten látom, hogy egyre nagyobb erő taszítja a magyarokat is az Európai Unión kívülre, mint Brüsszel diktátoraihoz

    “Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova” = a magyar titkosszolgálatok akciói egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök önként elmegy a foci VB-re, és együtt röhögnek Putyinnal Konrád vágyálmain.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük