Kissé elgurult Röszkén a menekültek gyógyszere


Fellázadtak a menekültek Röszkén, szabadságot vagy mit követelnek, egy nappal begyűjtésük után. Ennyit bírtak ki a seggükön ülve, az állítólag annyira vágyott biztonságban. Ausztriában meg a fogvatartási körülményekre panaszkodnak. Bizonyára szar dolog több ezer kilométert gyalogolni (vagy Törökországig repülni és onnan buszozni), aztán bekerülni egy menekülttáborba. Úgy emberileg minden érthető, szakmailag azonban nem. Mégis mit gondoltak, bejönnek valahová hívatlanul, kéretlenül, aztán azt kapnak útbaigazítást, reggelit, kis költőpénzt, aztán mennek, amerre a nyugat kirajzolódik az égbolton? Szabadság, itten hordozzák véres zászlóidat?

Bernard Gui

Azért álljon már meg a menet! Mégse fogjuk Isten hírivel szabadon engedni a nagy adag ismeretlen eredetű bevándorlót. És most nem az általában vett bevándorló-ellenesség szól belőlünk. Messziről jött ember azt mond amit akar, nevezetesen azt, hogy ő pedig politikai menekült. Akkor is ezt mondja, ha ő az, akitől eddig éppenséggel menekültek. Vagy csak simán hallott arról, hogy pár ezer kilométerrel odébb cukorból van a kerítés és a boldog csillámpónik magukat szolgálják fel ebédnek. Meg amúgy is régóta tetszett neki Európa a filmekben, különösen a skandináv csajok…

Pedig nem, nincs joguk azt csinálni, amit akarnak. Miért is lenne? Jogunk van megtudni, hogy kik és miért jöttek ide, leellenőrizni, hogy ki fia borjai, aztán dönteni felőlük. Szabadság? Tetszettek volna a határátkelőn át érkezni, okmányokat felmutatni. Oké, hogy van olyan, akit éppen csak kivetett az ágyból egy akna és egy szál pendelyben indult útnak egy jobb jövő felé, de azért ne tekintsük ezt alapjáratnak!

És nem mellesleg Európa – benne Magyarországgal – nem olyan nagy, hogy ide tömörüljön az egész világ, Ázsia meg Afrika meg maradjon szafaripark!

Vessünk már egy kurva pillantást az általános iskolából hazacsempészett világtérképre!

Szóval el lehet kussolni a menekülttáborban, tessék örülni, hogy biztonságban tetszenek lenni, és itt nincsenek tálibok, élve elégetők, rituálisan meggyilkolók. Mégis milyen üzenet volna a további illegális bevándorlók, a legális bevándorlók és a nyugatibb országok felé, hogy csak úgy szabadon engedünk egy adag menekültet, szédelegjenek csak amerre tetszik nekik?

Valamelyik nap a Hír TV élő adásban mutatta, hogy vidáman érkeznek a menekültek az ígéret földjére, illetve annak szélére, mert az ígéret földje Németország. Mindenki Németországba akar menni, napi pártízezer ember, addig meg jár nekik a teljes ellátás, szivarszoba, korlátlan kijárás. Ingyen fagyi meg színházjegy nem kell, valamint afgán feliratozás az operában? Esetleg a magyar állam által fizetett étkezés a Michelin-csillagos éttermeinkben, nehogy az érkezés másnapján elkomoruljanak azok a tekintetek?

Szóval azért a menekültségnek is van határa. Pláne, hogy aki valóban menekült, az nem áll neki hőbörögni az ellátáson, az ágyak fekvésén, hanem örül, hogy nem térdeltetik le őket a velük ásatott gödör szélére. Zárójel, de egy polgárháború sem indokol örök áttelepülést egy másik kontinensre. Ideiglenes védelem jár a polgári lakosságnak és pont. Menekülttáborban, sátorban, fegyveres őrökkel és pont. A többiért tessék a megfelelő személyhez imádkozni.

És nem, nem érdekel, ha nem lesz szép emlék Magyarország.


  Bernard Gui

6 hozzászólás

  1. De Jong Judit

    Gratulálok, nagyon jól megírt cikk. Egy két valódi, halál elől menekülő delikvenssel nem is lenne baj, pláne ha hasonló kultúrkörből érkeznének, de az ősköri körülmények között szocializálódott 1.1 milliárd fekete afrikai sáskajárását és honfoglalását igenis drasztikus eszközökkel kell megakadályozni, mert Magyarország ebbe bele fog dögleni.
    Azonnal ki kell toloncolni az összes kannibált, mielőtt felzabálnálnak minket és a gyerekeink jövőjét is.
    Szedmák bácsi szegény szánalmas és ugyanakkor kártékony is, mert mindig rossz helyre teszi a voksát, de ami igazán kabaréba illő az, hogy ő egy valódi diktatúrában szocializálódott, de azt nem tartja annak.

  2. De Jong Judit

    Gratulálok, nagyon jól megírt cikk. Egy két valódi, halál elől menekülő delikvenssel nem is lenne baj, pláne ha hasonló kultúrkörből érkeznének, de az ősköri körülmények között szocializálódott 1.1 milliárd fekete afrikai sáskajárását és honfoglalását igenis drasztikus eszközökkel kell megakadályozni, mert Magyarország ebbe bele fog dögleni.
    Azonnal ki kell toloncolni az összes kannibált, mielőtt felzabálnálnak minket és a gyerekeink jövőjét is.
    Szedmák bácsi szegény szánalmas és ugyanakkor kártékony is, mert mindig rossz helyre teszi a voksát, de ami igazán kabaréba illő az, hogy ő egy valódi diktatúrában szocializálódott, de azt nem tartja annak.

  3. Azért az nem vicces,hogy mindjárt jogaik vannak. A kötelességeikről,pedig hallani nem akarnak.
    Ettől függetlenül,van az a véleményem,amit fenn is tartok,hogy a Mi “derék” liberálisaink férkőztek közéjük bujtogatás ügyileg.

  4. Azért az nem vicces,hogy mindjárt jogaik vannak. A kötelességeikről,pedig hallani nem akarnak.
    Ettől függetlenül,van az a véleményem,amit fenn is tartok,hogy a Mi “derék” liberálisaink férkőztek közéjük bujtogatás ügyileg.

  5. Szegény skandináv fiúk, a bevándorlók lenyúlják az összes csajt előlük 🙁

  6. Szegény skandináv fiúk, a bevándorlók lenyúlják az összes csajt előlük 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük