Kiskáté ellenzékieknek


Kedves ellenzéki embertársam! Legyél bár szdsz-es, mszp-s vagy jobbikos, hozzád, illetve a maradék józan eszedhez szólunk most, én/mi, a józan többség.

Az elmúlt néhány napok tébolya ugyanis percről percre megerősít abban, hogy ismét kezd elmenni minden maradék józan eszed. Időről időre sajnos belehergeled magadat a hülyeségbe, és ilyenkor a saját érdekedből szükséged van egy erős, de határozott tenyérre, ami kedvesen és arányos erő alkalmazásával visszapofoz téged a valóságba. Ez leszek most én, hisz engedd meg, hogy kormánypártiként képviseljem a veled szemben álló hatalmas többséget.

Az a helyzet, hogy megint a pár száz haverod közé jársz a valóság helyett, és együtt mindig felhergelitek magatokat, leginkább agresszív hülyévé.

Egy dolog, amit az utcán műveltek, mert az – néhány riasztó tévészékházas jelenetet leszámítva, amikor majdnem sikeresen agyon nyomtad önmagadat – inkább szórakoztató, mint félelmetes. Amit azonban úgy összességében művelsz közös létünk tereiben (munkahely, szórakozás, BKV, facebook!), az már kissé problémásnak nevezhető, úgy összességében. Csendes fideszesként igyekezlek nem kioktatni és megszégyeníteni mások előtt, élőben. Ezt se ennek szánom. Inkább kedves segítségnek abban az életben, amiből te időnként kikapcsolódsz, és az E-sport mintájára létrejött E-közéletben kezdesz aktívan és roppant hangosan létezni.

Ez pedig gond, nagyon nagy gond, hiszen egyrészt szánalmas viselkedéseddel leégeted magadat, ami amúgy nem lenne kívánatos még a mi részünkről se, másrészt pedig kellemetlenséget okozol vele nem ellenzéki embertársaidnak. Számunkra bizony kínos, ahogy hisztis óvodásként tombolsz a mindenki számára nyilvánvaló és magától értetődő dolgokon is.

Sokadszorra, újra meg újra.

Nézzük, az események mely pontjait érted akár szándékosan, akár módosult tudatállapotodnak köszönhetően félre, és melyeken kell majd változtass, jövőbeli közös együttélésünk zálogaként. Remélem, gyümölcsöző lesz mindkettőnknek! 😉

Tűrhetetlen, ami most történik!!! Lényegében támadás a törvényes demokratikus rend ellen!!!

Na, ezt pont jól látod. Ebben teljesen egyetértünk. Csak pont te meg a mosdatlan haverjaid támadjátok, Langleyben kioktatott műpolitkusok vezérletével. Áprilisra emlékszel még? Nézzetek szépen a táblára, és a rigmus következő sorát talán nem is kell idéznem számotokra.

Addig fogunk tüntetni, amíg 0rbán el nem takarodik!!!

Ahogy Bendegúz mondta a Bakterházban: „Akkó’ sokáig ott ülsz majd a lovad mellett…” Pont most választottuk meg, megint kétharmaddal, már nem emlékszel? Arra gyanakszom, hogy ez a mostani balhéd egy afféle utórengés lehet számodra. Áprilisban egyszerűen nem akartad elfogadni, hogy ez történhet. Belehajszoltad magad a sok irreális baromságba, amivel a kedvenceid etettek simicska- meg sorospénzen, és most jutott el a tudatodig, hogy megérkeztél arccal a betonba.

Most végre egységben az ellenzék!!!

Igen, ezt jól mutatta szedett-vedett gyünyevész kis társaságotok a Parlament lépcsője előtt, amint egyszerre dobálta a rendőrt, meg kiabálta a dobálóknak, hogy “NE DOBÁLD A RENDŐRT!!!” Egyszerre kántálta a “MAGYAR RENDŐR VELÜNK VAN!!!”-t a “BŰNÖZŐKET VÉDTEK”-kel…

De ezek tényleg bűnözők!!!

Persze, hogyne. 🙂 Undorító, ahogy a közbeszerzéseket Magyarországon bejegyzett nyerik meg, nem pedig príma kis osztrák, francia meg német cégeknek csurgatják a lét, ahogy azt ti megszoktátok anno. Biztos jobb lenne ez megint, de mi valahogy úgy gondoljuk, maradjon így. Négy év múlva majd dönthettek másképp.

Dehogy vagyunk mi keresztényellenesek!!!

Lásd: Kettővel előbbi pont. Dehogy vagytok azok, csak a vágy-karácsonyfagyújtogató, Lánchídon kommunista mozgalmi dalokat bömböltető, anarchista-antifa zászlókat lobogtató, kommunista öklű kisköcsögök azok köztetek.

De a köcsög köztévé pártszócső, és csak miatta van, hogy vidéken buta fideszes mindenki!!!

Na, ezt melyik SZDSZ-es szalonban hallottad vajon? A köztévé a tudatlanság halálcsillaga, igen. Ha kilövitek, akkor mindenki azonnal rohan majd vissza egy emberként a varázslatos, 2010 előtti világba, hogy alacsonyabb bérekért dolgozzon kevesebb munkahelyen, meg nagyobb nyomorban, de legalább jó magas kamatokat fizetve, hogyne. 😉
Bombaötlet, hozzátok vissza a jó kis MSZP-SZDSZ-t megint, tuti hatalmas tömegek sóvárognak utána.

Semmi mást nem akarunk, csak beolvastatni az 5-pontos petíciónkat a köztévében!!!

Majd, ha szerkesztő leszel ott, akkor talán. Egyeztessetek amúgy saját magatokkal, mert az agresszív kismalac kamerába mondta egy nappal ezután, hogy a dolog már nem erről szól. 😉

De teljesen erőszakmentesen tüntetünk!!!

Annyira azért sajnos nem. Persze látom én, hogy a többségetek nem rosszalkodik, de ha egy 1000 fős hatalmas, már-már gigantikus tömegben 30-50 anarchista hülyegyerek meg bebaszott jobbikos üvegekkel dobálja a rendőrsorfalat, akkor az máris nem teljesen erőszakmentes, ugye?

De mi vagyunk a nép!

Persze, a magyar nép. Főleg Beduin Adrienn, a belga férfi a CEU-ról, és kedves felesége, Jürgen.

ELEGÜNK VAN!!! ELEGÜNK VAN!!!

Nos, én általában érteni szoktam, mit miért csináltok. Ennek fényében érdekes, hogy most egyáltalán nem értelek benneteket. Eddig is elegetek volt, nem? Hirtelen mitől ment el ennyire az eszetek? Egyébként a legnagyobb problémátok, hogy elegen viszont nem vagytok.

De mikor halad majd végre arrafelé ez a szar kis ország, amerre mi akarjuk???

Leginkább akkor, ha majd többen lesztek, és sikerül országgyűlési választásokat nyernetek. Az a rendszer szerencsére véget ért, hogy 5%-kal a hátatok mögött kizsaroltok bárkiből bármit, bár én értem, hogy ehhez szoktatok.

De mi együtt sokkal többen vagyunk a köcsög fideszeseknél!!444!!!

Az, persze, hogyne. Ti együtt. 🙂 Csak úgy szórakozásképpen tényleg összetennélek titeket huzamosabb ideig egy terráriumba, lássuk csak, vajon jóbarát-e a természet logikája szerint a vipera meg a patkány, kis katasztrófakoalíciótok két alapelegye. Amúgy, ha én hozzátok hasonló vézna, gyengécske, beteges, púpos szociológushallgató lennék, nem nagyon sietnék összefogni azokkal, akiket most sikerült behúznotok tüntetőpartnernek. Bebaszva a ti hetfiteket fogják majd elsőnek kiegyenesíteni a kis néppárotosodottak, nyugi. 😉

Akkor inkább lépek Nyugatra!!!

Ezzel 8 éve fenyegetőzöl, és még mindig itt vagy. A fejed alapján nem is nagyon hiszem, hogy a páratlan munkaerőd meg a tarzanos angolod kurvára hiányzik a világ szerinted boldogabb szegleteiből, de azért csak hajrá. 😉

O1G!!!

Hát, honnan nézzük? Veletek biztosan. 🙂


  Kurtz ezredes

7 hozzászólás

  1. Kedves TuttiFruttiBlog, hamarosan hozzátok is benézünk. Akkor majd személyesen is elmondhatjátok, milyen érzés pénzért hazát árulni. Üdv: az ellenzék

    • Piréz Róbert

      És mi a terv? Nekiszaladsz egy ajtónak, kismajom?

    • Duró Tibor

      ellenzék.

      Adok egy kéretlen tanácsot. Ha jól akarsz fenyegetni, annak vannak szabályai. A nickneved (az elnagyoltsága miatt), határozottan csökkenti a fenyegetés komolyan vehetőségét. Hatásosabb lenne egy Kovács Géza mondjuk. Azonkívül homályos. Ha elmondhatják, akkor beszélőképes állapotban vannak. Az áthallásos fenyegetés, nem annyira ijesztő. Ha mondjuk “levágom a pöcsöd egy szamurájkarddal”, vagy egy “a beleidet a nyakadra tekerem” típusú sejtetés lenne leírva, hatékonyabb lenne. Láthatod h Róbert nem ijedt meg. Tehát a fenyegetési technikádat ért kritikám, helytálló. S végül a szörnyű igazság: az anonim fenyegetés egy virtuális oldalon eleve nevetséges.

  2. Ha ezt a cirkuszt szilveszterkor csinálják, akkor még érthető lett volna, hogy jó honanya és honatya módjára gondoskodni
    akartak a szórakoztatásunkról ebben a szegény, bús, elnyomott országban.

  3. A józan eszéhez? Na, de, ha pont’ az nincs? “Bolsevizmusban” valamiből mindig hiány van!

  4. Ezekhez képest egy porcelánmalac atomfizikusnak számít.

  5. Ha Wekerle látná, hogy ezek a Parlementje előtt vonyítanak… Ha Széchenyi látná, hogy ezek a Lánchidat tapossák… Ha az ősök látnák, hogy ezek a Várat használják háttérnek… Kell a háttér, hogy valaminek látszanak, mert egyébként átlátszóak, és kell a közfigyelem, hogy nemlétük a létezés látszatába csapjon át, hogy gondolatnak tűnjön az üresség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük