Ki zsidózik?


 

Szigetvári Viktor, saját szokásához híven, újfent felnyalta szimbolikus taknyát a Soros-féle törpepárt führerének szerepében megfáradva. Gondolt egyet, és a kőkemény szárnyaló balos antiszemitizmus legsötétebb óráiban úgy gondolta, hogy lezsidózózza Németh Szilárdot, a Fideszt, a jobboldalt és így en block elkezdi ezt a régi nótát. Szegénynek úgy tűnik nem tűnt fel az elmúlt pár év fordulata, amikor épp Soros Gyuribá vált a gyakorló antiszemitizmus egyik legnagyobb nemzetközi alakjává és finanszírozójává.

[rule style=”rule-dotted” ]

Már Gyuriferi lapja, a Nyugati fény is megírta, Szigetvári létezését kizárólag a médiákok biztosítják. DK-szemszögből nézve ez valóban jogos felvetés, mert valódi hús-vér DK-s nyuggert már láttunk a saját szemeinkkel, de igazi, élő EGYÜTT-politikusból kizárólag Szigetvárit és Juhász Petit, őket is a tévében. A mai technikai fejlődés mellett simán lehet, hogy nem léteznek, és az egész pártot tulajdonképp az Egyenes Beszéd stúdiójában CGI-al szerkesztik. Ezen gyanúnk ellen szól, hogy a valódi hús-vér Németh Szilárd kivonult minap: lerakta a mikrofonját, miután Szigetvári szépen közölte, aki sorosozik, az zsidózik, és aki rejtett pénzügyi érdekezik, az is zsidózik, és hogy a Fidesz zsidózik, Németh is zsidózik. Erre Németh felállt, és kiment a francba.

Itt meg kell jegyeznünk, hasonló helyzetben mi simán maradunk, csak beszínezzük Szigetvári szemgödrét, csak hát politikus, a Balkánt elhagyva, valamiért nem bunyózik.

Szigetvári elvileg nem buta gyerek, csak valószínűleg olyan frusztrációkat hordoz gyermekkora óta, hogy tulajdonképp egy sajátos személyiség-terápiának lehetünk szemtanúi, amiben az ápoló intézet nem más, mint az ATV stúdiója, ahol Toncsi néni és Olgi néni felügyelete mellett lehetünk élő adásban szemtanúi egy megtört és beteg lélek narcisztikus kitöréseinek és delúzióinak. Ezen túl – mint azt már az old tutiban megírtuk – Szigetvári Viktorka egy minyon. Egy kis seggnyalonc, akinek mindig kell egy gazdi, önálló ötlete nemigen van. Régebben ez a Gyuriferi volt, le is adta neki az OTDK dolgozatát, hogy azt Feri saját műveként megjelentesse és mint ideológus, azzal reklámozza magát. Aztán Feri új projektében nem volt rá szükség, mert agyelhagyott nyuggerek és vágópistik közé nem szükséges a brit harmadik út elmélyült ismerete, Szigetvári új gazdi után nézett

Így lett belőle a legutóbbi Soros-projekt egyik kulcsalakja Gordonka alatt, és miután Gordonka megsértődött, hogy őt itt különösképpen senki nem akarja semmilyen fontos pozícióban látni, megörökölte az egész pártot.

 

Viktorka – szerepe szerint – Gyuribá marionettjeként halászgatja a HaHa (emlékszünk még erre a Soros-féle világmegváltó mozgalomra?) hálójába az Y generációt, amelyiket elvileg ő nagyon, de nagyon akar: erre gyúr Gyuribá, Ujj Petike a 444-gyel, Viktorka a „trendibalos” Együtt Párttal, HaHával és egyéb 5 fős tömegmozgalmakkal, Puklival, Krétakörrel és mindennel, meg ugye a politikai hátország megszervezésével, amelybe majd becsatornázhatóvá válik a népharag meg az „új politikai nemzedék”. Ki van ez dolgozva, tehát teljesen jogos, amikor Németh Szilárd és társaik elkezdenek sorosozni, ami mellesleg az utóbbi időben nem csupán hazánkban, hanem – meglepő módon – Amerikában és Izraelben kezd népsporttá válni.

Nézzük hát meg mi az alapja, ki is az IGAZI antiszemita manapság? Na jó, vágjuk rövidre: naná, hogy Soros György. De hát, az hogy lehet? Kerekedik el a dzsentri szalonzsidózáshoz szokott magyar jobber szeme úgy, hogy kiesik belőle a monokli. Hát akkor álljon itt egy kis szemelvény Uriel Heilmanntól, aki a Jewish Telegraphic Agency tudósítójaként számolt be Soros György egyik felszólalásáról, mely zsidó körökben elképesztően nagy port vert fel. Az eseményen kisebb szópárbaj alakult ki Soros és az úgynevezett Jewish Funders Network, azaz a Zsidó Támogatói Hálózat tagjai között. Amiről a JTA pár éve beszámolt, egyike volt igencsak ritka és zártkörű eseményeknek, ahol Soros György mindenről őszintén beszélt: arról mennyit költ zsidó ügyekre, milyen ügyekre költ és mennyit és mik a céljai. Tehát, amikor powerpointon mutogatja a Buzisugárvető rendszereit, amit az utóbbi években (lévén az esemény az Obama korszak hajnalán volt, most meg ugye véget ér) serényen építgetett. A Jewish Funders Network azonban nem feltétlenül a Halálcsillag makettjére számított akkor, amikor Soros György meglepő őszinteséggel pódiumra lépett. Álljon tehát itt az egykori és meglepett beszámoló.

szigetsoros000

Soros György elsőre is közölte, hogy pénzével azon dolgozik, hogy „eredményes politikai változást idézzen elő az egész Világon.” Ez persze marha szépen hangzik, főleg egy zsidó milliomosoknak rendezett vacsin, de ezt most ugorjuk, mert azért ez akár lehetne egy hatalmas mitzvah is az emberiségnek, amivel mondjuk buzisugár-vetés helyett a éhezésnek vet véget a Nagy Etetőgéppel, de nem. Sajnos Gyuribá úgy érezte, hogy elengedheti magát, és rátért Izraelre. Arra a kérdésre ugyanis, hogy mi a helyzet az antiszemitizmussal Európában, Soros, aki zsidó, azt mondta, hogy az európai antiszemitizmus Izrael és az Egyesült Államok politikájának eredménye.

„Van egy újjáéledő antiszemitizmus Európában. A Bush-adminisztráció és a Sharon adminisztráció egyaránt hozzájárultak ehhez. Ez nem kifejezett antiszemitizmus, de ez mutatkozik meg a modern antiszemitizmusban szintén. Nagyon kritikus vagyok eziránt a politika iránt, de ha megváltoztatjuk ezt a politikát a jó irányba, az antiszemitizmus is csökkenni fog”

Mondta Soros ezen a vacsin pár éve, ami még az Obama-korszak elején, kedvenc barinője, Hillary Clinton külügyminiszterségének idején történt. Nos, azóta Gyuribá eléggé befolyásolta az amcsi „politikai irányt”, de hát nem tűnik úgy, hogy kitört volna a Világbéke, sőt az olyan Soros Gyuribá támogatta politikai mozgalmak és orgánumok, mint az amerikai és brit liberális médiumok szinte Volkische Beobachter tempóban tolják a zsidó világösszeesküvést.

A milliárdos pénzember a pódiumon akkor azt is mondta, ő is visel némi felelősséget az új antiszemitizmus terjedéséért. Malajzia akkor távozó miniszterelnökének, Mahathir Mohamednek a szavaira hivatkozott, aki azt mondta, „a zsidók uralják a világot megbízottjaik útján”. Rendes muszlim, tehát rutinból antiszemita, pedig nem a nemzetközi zsidóság, hanem Sorogyurka shortolta meg a hazáját. Lapozzunk.

„Én is nagyon aggódok a saját szerepem miatt, mivel az új antiszemitizmus úgy tartja, hogy a zsidók uralják a világot.”

Nem, csak ő egyedül, amikor a projektei és finanszírozásai közvetlenül befolyásolták a kormányokat és támogatnak különböző politikai célokat szerte a világon. Aztán amikor ezt kikérik maguknak a „befolyásoltak”, akkor Gyurika kis minyonjai, mint például Szigetvári direktbe elirányítják a folyamatokat az „általános antiszemitizmus” irányába, mert akkor nem egyedül van a pofon rosszabbik végén.

A konferencia után néhány zsidó vezető, akik hallották a beszédet dühösen reagáltak Soros megjegyzésere.

„Lássuk azért a dolgokat tisztán: Az antiszemitizmust nem a zsidók, hanem az antiszemiták okozzák. Természetesen lehetünk kritikusak Bush vagy Sharon politikája iránt, de bármilyen ilyen lefordítása az antiszemitizmus valódi okainak nem csupán rossz, de egy történelmi hazugság.”

Abraham Foxman, az Anti-Defamation League igazgatója Soros megjegyzéseire úgy reagált, hogy az „abszolút obszcén”.

„Ez az ember konkrétan profitál a sztereotípiákból. Ez egy egyszerű, kontraproduktív, elfogult és előítéletes felfogás, amit ő maga terjeszt, melyben azt erősíti, hogy minden baj okozója Izrael és a zsidó nép maga a bajok forrása. Ha azt látja, hogy ilyen helyzetben van, ha szembesül azzal, hogy ki is ő valójában hozzájárulhat az antiszemitizmus terjedéséhez, nem az lenne a megoldás, hogy befogja a száját?”

Ez a 2008-as esemény volt az első amúgy, amikor Soros György, a milliárdos, aki magyar származású Amerikai Egyesült Államokbeli zsidó, aki a holokauszt elől Londonba menekült gyerekként, egy zsidó csoport előtt zsidóként beszélt.  Az egynapos találkozót amúgy a – Soros szerint – nácifasiszta Izrael állam finanszírozta new yorki a Harvard Clubban, ahol a zsidó kötődésű emberbaráti alapítványok képviselői gyűltek össze. Hivatalos formában tehát, miután Soros elmondta beszédét, Michael Steinhardt ingatlan-mágnás és a zsidó emberbarát, aki elintézte, hogy Soros felszólalhasson azt mondta egy interjúban, hogy Soros nézetei nem tükrözik a legtöbb zsidó milliomos és emberbarát nézeteit. Rámutatott arra is, hogy ez volt Soros első beszéde zsidó közönség előtt. Steinhardt amúgy adott ponton fel is ment az emelvényre és megszakította Soros beszédét, amikor az épp az antiszemitizmusról szavalt. Kezéből a mikrofont kivéve azt mondta, „Soros György szerint tehát nem kellene a zsidókat jobban gyűlölni, mint amennyire megérdemlik…” Steinhardt szavai amúgy kuncogást váltottak ki a közönség soraiban – számol be a JTA. Mikor visszakerült a szó Soroshoz, rákérdezett, hogy vannak-e újságírók a teremben, és mikor igen lett a válasz, elhallgatott.

szigetsoros0000

Mindenesetre marha érdekes zsidó szempontból, hogy bár – az akkori besorolás szerint – a 28. leggazdagabb ember volt Soros az Egyesült Államokban a Forbes magazin szerint, akinek a vagyona akkor 7000000000 (hétmilliárd) dollárt tett ki, meglepően csekély összeget szánt konkrétan zsidó ügyekre. 2008-ban a Nyílt Társadalom Intézet Emma Lazarus Alapján keresztül 1,3 millió dollárt adott a Zsidó Szövetségek Tanácsának, és 1,3 millió dollárral támogatta a Zsidó Méltányossági Csoportot, ami egy szegénységellenes csoport. Láthatjuk, hogy ez arányaiban kb. annyi, amennyit mondjuk hazánkban ad őstermelőknek meg kastélyfelújításra.

Hogy hova megy a valag zsozsó? A válasz: Palesztinába. Ennek az összegnek majd tízszerese került ugyanis palesztin és arab szervezetekhez Soroson keresztül, ami hát nem véletlen csípi Soros ellenségének, a szerinte „antiszemitizmust közvetlenül okozó” Izrael államnak a szemét, hisz köztudott, hogy a palesztin szervezetek milyen hatékonysággal mossák át a humanitárius pénzeket övbombákká.

 

Amikor erre a dologra konkrétan is rákérdeztek, Soros nyilvánosan is bejelentette, hogy támogatja a genfi megállapodást, és egy nem hivatalos közel-keleti béketervet finanszíroz két „hivatalt nem viselő politikussal”, az izraeli Yossi Beilinnel és a palesztin Jasszer Abed Rabboval. E tervnek része, hogy helyreállítják az 1967 előtti határokat egy közös Jeruzsálemmel, és a palesztin menekültek, akik 1948 után hagyták el a mai Izrael területét, visszatérhetnek Izraelbe. Nem kell mondani, hogy a teremben „feszengő morgás lett úrrá” és a továbbiakban a szervezet nem hívta meg Soros Györgyöt egyetlen gyűlésére sem. A JTA, a kijelentést firtató megkeresésére Beilin irodája sem válaszolt.

Ugorjunk azonban a mába: a Jewish Press cikke szerint ugyanis Soros György nemhogy nem barátja a „zsidó ügynek” de kifejezetten ellensége annak.

 

A JP visszatért az ominózus 2008-as (első és utolsó) zsidó konfernecia fent leírt fiaskójához, és közölte, hogy miután a Bush-Sharon duót az Obama-Netanyahu páros váltotta, Soros hozzáállásában és Izraellel szemben kifejtett politikai aktivitásában nem állt be semmilyen változás. Soros továbbra is a „palesztin ügyet támogatja”, és bár Hillary Clinton szavakban elhatárolódik az Obama-adminisztráció nyíltan hűvös viszonyától Izraellel szemben, a valóságban komplett kampánybrigádját a Soros Alapítvány szállította, az első Obama kormány külügyére maga Hillary volt, akinek háttértevékenysége az iszlám fundamentalizmus megerősödéséhez vezetett, és Clinton mamit heti 1 millió dollárral tolja meg Soros a Priorities USA Alapítványon keresztül, ami tulajdonképp egy Clinton-közeli kampány-alapítvány.

szigetsoros00000

Vágjuk? Heti egy millió versus ÖSSZESEN két millió zsidó ügyekre…. Jó mi? De halljuk végül magát Soros Györgyöt, mert hát kit is idézzünk, mint a Mestert magát. Az interjú a népszerű amerikai háttérműsorban, a 60 minutes-ben hangzott el.

Kroft: Úgy tudom, hogy úgy menekültél meg a Holokauszttól, hogy volt egy védelmeződ, aki megesküdött, hogy te vagy a fogadott keresztfia.

Soros: Igen. Igen.

Kroft: Ez az ember azonban segítette a fasisztákat a zsidók vagyonelkobzásában…

Soros: Igen. Úgy van. Igen.

Kroft: Értem, ezt, de úgy hangzik, mint egy olyan élmény, ami miatt sok ember egy pszichiátriai heverőn kötne ki sok-sok éven keresztül. Nehéz volt?

Soros: Nem-egyáltalán nem. Egyáltalán nem. Mint gyermek nem is látod talán a kapcsolatot. De nem, ez nem okozott problémát egyáltalán.

Kroft: Nem volt bűntudatod?

Soros: Nem.

Kroft: Például olyan, hogy “zsidó vagyok és itt vagyok, figyelem ezeket az embereket és én is ugyanúgy ott lehetnék. Ott kellene lennem.” Semmi ilyen?

Soros: Nos, természetesen persze, hogy lehetnék a másik oldalon vagy én lehetnék az, akitől a vagyonát elveszik. De nem volt semmi értelme, hogy nem kellene ott lennem, mert nos, valóban furcsa módon, de ez olyan, mint a piacon. Hogy ha én nem vagyok ott, én nem én csinálom, akkor valaki más lett volna ott. És ha nem az az ember lett volna aki elveszi, elvette volna valaki más. Szóval mindenképp lett volna valaki…

(Interjú Steve Krofttal, ”60 Minutes ” 1998. december 20.)

Az Egyesült Államok korábbi szenátora, a szintén zsidó Joe Lieberman azt mondta: „nemhogy negatívak vagy kritikusak, de kifejezetten Izrael-ellenesek. Egyszerűen, ez az ember, aki az egyik fő finanszírozója Hillarynak – nem barátja Izraelnek”. A zsidó szervezetek szerint pedig Hillary Clinton „a világ legveszélyesebb milliárdosának” a szolgálatában áll. Mint Szigetvári, még ha csak egy kis, jelentéktelen káeurópai minyonka.

Hát akkor ennyit erről.


  B. Boogieman

7 hozzászólás

  1. Én,meg a Wikipédia.
    Idézzem? 🙂

  2. úgy gondolta, hogy lezsidózózza Németh Szilárdot,
    Tudom,hogy nehéz ennyi írást átellenőrizni. De mindjárt a bevezetőben baki?

  3. Járókelő Béla

    Próba hozzászólás, hogy van-e előcenzúra.

  4. Járókelő Béla

    “A hozzászólása moderációra vár”

    Tehát van előcenzúra.

  5. Akkor most a Soros zsidó? Idáig azt hittem, hogy csak egy tetű, dehogy zsidó is… És egy baloldali pártvezértől kell megtudnom ország-világ előtt, hogy zsidó…
    Ilyenkor a zsidók nem szokták beperelni azokat akik nagy nyilvánosság előtt zsidózzák őket? Zsidó ügyvédekkel…:))

    • A Wikipédián szerintem elolvasható,hogy mégsem más. Elég beütni,még a schwartz is előbukkan,sőt a származása ország, és izé szerint is.

  6. Zsidózással védeni a sorosozó Fidesz-kommunikációt? Nooooormális?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük