Kedves határon túli magyarok!


Él Magyarországon egy hihetetlenül pitiáner alak, úgy hívják, hogy Ceglédi Zoltán. Annyi benne a nemzeti érzelem, mint vöröshagymában a proletáröntudat, viszont végtelenül közönséges, kisszerű és irigy. Távolmaradásra szólított fel benneteket, mert ő vasárnap is krumplit szeretne venni, meg kovászos uborkát, de ebben ti megakadályozzátok, ha elmentek szavazni.

Nem hiszem, hogy sokatokat egyáltalán érdekelne ez a Magyarországot érintő boltnyitvatartási-szavazás. Nyilván tapintatból erről amúgy nem mondanátok véleményt, van jobb dolga is az embernek, mint ilyen hülyeségekkel tölteni a vasárnapját. De ha mondtok is, jogotok van hozzá.

[label type=”label-warning”]Ceglédi viszont be van szarva tőletek,mert “bosszút álltok rajta”
[/label]

Mert nem elég, hogy nemzeti értelemben gerinctelen, de még egy gyáva szar is. Ceglédi azt gondolja, bosszút álltok rajta azzal, hogy ő nem vehet vasárnap krumplit, azért cserébe, mert ő nektek semmilyen jogot nem biztosítana, és legszívesebben nemlétezőként kezelne benneteket. Ceglédi és véleményköre által elkövetett nyílt nemzettagadás egyenlő arányban áll az ő két kiló krumplijával. Ceglédi szerint ugyanis ilyen értékes az ő krumplija. Vagy ilyen kevéssé vagytok ti is értékesek.

Ezért, ha igazán megalázó bosszút akartok állni ezen a Ceglédin, hát küldjetek neki időnként – innen is onnan is – egy-két kiló krumplit, mert ezen az ösztönszinten túl, ahol ő megrekedt, úgysem tudna másból érteni. Néhányatok esetleg kovászos uborkát is küldhet.

Meg leveskockát, amilyen hülye…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

3 hozzászólás

  1. Őszinte leszek.
    Az ilyennek egy pohár vizet sem küldenék.
    Ha kifejteném miért,bünti lenne belőle. 🙂 Úgyhogy LFS neki.

  2. Kedves Drága Határontúli Magyar Honfitársaim!

    Nagyon szép gesztus volt, hogy megkaptátok a magyar állampolgárságot. Jár nektek, legyen a tiétek. Csak ezzel kaptatok választójogot is, ami viszont nem jár nektek. És Czeglédi Zoli cikke nagyon szépen (igaz,mérhetetlen cinizmusssal) rávilágít arra a visszás helyzetre, hogy ti Erdélyből, Felvidékről eldönthetitek, hogy én vásárolhatok-e vasárnap.
    És ha nem mentek el szavazni, akkor is döntetek az én sorsomról, mert az érvényességi küszöb magasabb…
    Ha valaki ezt a visszásságot nem látja be, tényleg szemellenzővel éli a világát…

    • És ha elmennek és megszavazzák neked, hogy vásárolhatsz vasárnap, akkor is visszásnak fogod tartani a helyzetet?
      És mi van azokkal, akik közvetlenül a határnál élnek, és ide járnak dolgozni vagy vásárolni? Az is visszás, ha ők szavazhatnak?
      És mi van a Londonba szakadt hazánkfiaival? Nekik is van ám szavazati joguk, pedig Londonból ritkábban jönnek vásárolni, mint Nagyváradról. Az is visszás, hogy ők szavazhatnak? Miért csak a “határon túliak” szavazati joga olyan zavaró?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük