Kaland-játék-kockázat: Tavares-jelentéstől a Tavares-jelentésig


Szeretve tisztelt haladó ellenzékünk egyik mániákusan űzött tevékenysége, amikor nem szűnnek meg abba az álomba kapaszkodni, hogy talán mégse kell választást nyerniük, majd jön valaki és jól megbuktatja az Orbánt, a Fideszt, aztán valahogy visszacsempészi a nálunk sokkal műveltebb, okosabb, felkészültebb, európaibb libnyaf értelmiséget és pártjaikat a hatalomba.

Számukra különösen csodaszép nap virradt ma, hiszen az Európa Parlament megszavazta azt a határozatot, melyben aggódnak a helyzetünk, a normák és mindezek alakulása miatt, egyúttal arról is döntöttek az aggódás mellett, hogy elindítanak egy folyamatot, amely előkészíti a döntést arról a szavazásról, amelyben dönteni fognak a szavazás előkészítéséről, aminek a vége a 7. cikkely elindítása lesz. Kaland-játék-kockázat: Tavares-jelentéstől a Tavares-jelentésig.

Egyszeri szemlélő néha rácsodálkozik arra az elképesztő szorgalomra és kitartásra, amivel haladó társaink leveleznek nagy külföldi lapokkal és írnak beléjük itthon már szerkesztőségi állásfoglalásnak visszafordított vezércikkeket arról, hogyan kell újra kifényesíteni a szabadság világítótornyát a poros Magyarisztánban és megbuktatni minden rossz okozóját, Orbánt. Leginkább annak fényében csodálkozunk, hogy ugye Orbán 2010 óta minden héten megbukott legalább négyszer – már amennyiben a haladó sajtóból tudakozódunk közös ügyeinkről.

Ezen a héten az EP van ezek szerint soron, ami megbuktatja.

Persze a legrosszabb amit tehetnek, ha kényelmesen hátradőlnek. Sporthasonlat: ilyenkor kell berúgni a második gól, vagy bevinni a második ippont. Jó úttörők vagyunk, tehát készségesen megírjuk a következő 5 pontot, ami – amennyiben ügyesen elkerüli a Washington Post magyarországi haladó levelezők miatt szigorúra állított spamfilterét –  megállítja Orbánt és véglegessé teszi a bukását.

  1. Az amerikai tengerészgyalogság bevetése. Elkerülhetetlen az erőszak alkalmazása, hiszen maguktól nem távoznának sosem a hatalomból. Sajnos a haladó tábor többnyire igen férfiatlan jelenségekből áll és nagyon pici emberekből, tehát külső segítségre szorulnak, és hát ki lenne alkalmasabb a külső segítség szerepére, mint a demokrácia terjesztéséből mindenhol jelesre vizsgázott amerikai tengerészgyalogság. A terv roppant egyszerű, kibukkannak a Balatonból (a magyar tengerből), majd Székesfehérvár irányából, miután felmorzsolták a Videoton védelmét, megtámadják Felcsútot, ahol a Stadionban hoznak létre bázist a további műveletekhez.
  2. Hitelteleníteni kell a rezsimet, amihez a legkézenfekvőbb módszer, ha kiváló minőségűre cseréljük a most polcokon lévő Nutellákat, egyúttal elmagyarázni, hogy azért volt eddig szar a Nutella, mert Orbán nem vett részt az európai szolidaritásban, nem akart szírafgánpakikat betelepíteni külvárosainkba. Paks mellett pedig nem árt mosogatószert önteni a Dunába, rámutatva ezzel az orbáni energiapolitika veszélyeire.
  3. Közben meg kell akadályozni, hogy a 7. cikkel elindításáig lévő könnyed döntéshozatali mechanizmusba beavatkozzanak a brüsszeli fideszesek olyan destruktív kérdésekkel, minthogy mi a fene bajotok van nektek? Niedermüller Péter például utánuk lopakodhatna a WC-be és ellophatná a kézmosó szappanokat. Akkor vagy bent maradnának örökké, vagy kénytelenek lennének piszkos kézzel kijönni, ami maga a beismerés. Win-win.
  4. Ukrajna felvirágoztatása, hogy mindenki lássa, Európa ezen szegletében a sorosista sorvezetők földi kánaánnal kecsegtetnek, szemben ugye a rencsegő-ropogó, csődöt-csődre halmozó NER-el. Hiába tanpálya, azért nem kellene hagyni szétrohadni.
  5. 5, És természetesen ki kell nyitni újra a Népszabadságot! Hátha akkor a megtisztult, megváltozott Fidesz visszakaphatná Lukácsi Katit.

+1, A hatalomátvétel zavartalanságának biztosítására be kell hívni a magyar műkincsvédelemben rengeteg tapasztalatot felhalmozó román hadsereget, nehogy Habony és Orbán a Baku felé száguldó páncélozott aranyvonaton a Szépművészeti Múzeum tárgyait is magukkal vigyék.

Amennyiben az 5 pont nem valósulna meg, vagy nem vezetne sikerre, még mindig el lehet fogadtatni az EP-vel egy Magyarországért aggódó határozatot. Az mindig működik. Főleg a 7. cikkely, az atomfegyver. Erről tanúskodik a felcsúti stadion korlátjára olvadt Mészáros Lőrinc sziluett is…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

6 hozzászólás

  1. mmmmm
    Szerintem nem kell ezeknek további tippeket adni,akkor sem,ha irónia jegyében fogant.
    Éppen elég aljas dolgot bevetettek már ellenünk.

  2. Az utolsó mondat zseniális.
    A többi bizony a kiváltó okkal együtt nem vicces.

  3. Nagy László!

    “A humorban nem ismerek tréfát!” … ezt az írást annak, azoknak szánta feltételezhetôen a szerzô, akik értenek a szóból!

  4. Humor
    Humorban nem ismerek tréfát.
    Karinthy Frigyes
    A nyelvész ápolja a nyelvet, a humorista kiötli.
    Nem véletlen, hogy a humanista és a humorista szó annyira hasonlít egymáshoz.
    Nagy Bandó András: Úton-útfélen
    Hogyan legyél humoralista?
    Sándor György
    Állj terpeszállásba, és most nézz át lehajtott fejjel a két lábadon keresztül: ez az abszurd. ::Örkény István.
    Az igazi humor mindig ellenzéki — (valaki névtelen, az eredeti forrás Kodolányi János: „Az igazi író mindig ellenzéki” c. mondása)
    A zavarosság, a képtelenség nem halálos, ha az ember jókedvűen közelít hozzá. Csak az unalom öl. Federico Fellini
    A humor a dolgokkal szembeni egyfajta látásmód, viszony vagy érzés, mindenekelőtt velünk született adottság, ami valakiben vagy megvan vagy nincs meg. Federico Fellini
    Fellini, Federico: Játszani, mint gyermek. Budapest: Háttér Kiadó, 2003.
    Humor, szatira, gúny, vicc, pamflet, élc és irónia, ez mind humor, ha úgy tetszik, mindegyiken lehet nevetni, ha ez a humor definiciója. Némely filozófusok azt állítják, hogy a nőknek kiváló érzékük van a dolgokban meglátni a szatirikus elemet, de semmi érzékük sincs a humorhoz; ez azt látszik bizonyítani, hogy humoros és nevetséges ellentétes fogalmak is lehetnek.
    Török Sophie: Karinthy: Száz új humoreszk. Nyugat; 1934. 9. szám

  5. “Az igazi humor mindig ellenzéki ” Farkasházy Tivadar egykori humorista írt e tárgyban egy szívhez szóló gyönyörű esszét a Hócipő című kéthetilapban. Számon kérték ugyanis tőle, hogy miért bántja olyan kegyetlenül az első szabadon választott kormányt, és miért gúnyolta, alázta oly szorgalmasan a haldokló Antall József miniszterelnököt.
    Engem meggyőzött.
    Aztán jött a kampány, majd a Horn-Kuncze kormány, amelyhez nemcsak (a hírek szerint) Kuncze beszédírójaként, hanem a fából vaskarikához, a vasbeton talpfához és a műanyag üveghez képest is paradox módon úgymond feltalálta a kormánypárti humort. Olvashatatlanná szikkadt és a feleségére átíratott lapja helyett a luxemburgi offshore-tévé, az RTL Klub legnézettebb műsoridejében nyalta fényesre a hatalom rá jutó részét és gyalázta tovább mindazt, ami magyar és keresztény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük