Juhász Péternek már titkos kézfogása is van, de még mindig üldözik


Juhász Pétert lehallgatják – szörnyülködött néhány, magára és az általa tárgyalt témára a közelmúlt viharos történései miatt egyre kevesebbet adó médium, mint pl. a derék Népszava és az egyre derekasabb HírTV. Ahogy a népi bölcsesség tartja: „attól, hogy paranoid vagy, még üldözhetnek”, de az ismertetett és a beígért feljelentéshez csatolandó bizonyítékokból csak Juhász Péter rendkívüli ostobaságára és mindenre alkalmatlanságára lehet majd indokolt megállapításokat tenni az ilyenkor szokásos szakhatósági eljárások lefolytatása után.

Történt nemrég, az utolsó verőfényes nyári napok egyikén, hogy Peti gyanúsnak találta saját munkahelyi IP címét. Nem szokott ő hozzá az ilyesmihez, talán kicsit meg is ijedt. Mutatta is első videójában, a munkahelyi számítógépének monitorján, hogy nem csak az otthoni címéről lépnek ám be az ő privát levelezésébe, hanem máshonnan is. Nahát, döbbenet – mondaná erre a Magyarihonból, de leginkább az Együtt párt irodájából hiányzó húszezer informatikus bármelyike.

A másik ismertetett elmélete az általa használt levelezőszerver ún. tevékenység-naplójából indult ki. Mert – szerinte – abból az olvasható ki, hogy ott akkor is folytak mindenféle dolgok, miközben ő békésen aludt és egy Rogán-mentes világot álmodott magának, ahol ő tényező. A már említett népi bölcsességre alapozva ugyan ezt nem lehet kizárni (mármint az illetéktelen tevékenykedést), de a Gmail tevékenység-naplójából ez sosem fog kiderülni. Az ugyanis nem szól másról, minthogy mely eszközökről és mikor lép(t)ek be a fiókba. Az olvasgatást, a dokumentumok letöltését nem naplózza, arról nem ad felvilágosítást, hogy mittomén’ Szigetvári írt neki egy levelet, hogy az érdi teszkóban leakciózták a csirkemellet és a mellékelt prospektust megtekintette az Illetéktelen Pista névre hallgató ügynök.

Az általa „feltárt” bizonyítékok simán arra mutatnak, hogy a telefonja néha éjszaka frissíti magát, majd a restart után újra visszalép a szerverre. De ez bonyolult ügy, legalább egy csepeli szakiskolás értelmi képességeivel kell rendelkezni e titokzatos technikai kérdés megfejtéséhez.

A mi Juhász Petink lassan úgy van ezekkel a feljelentésekkel, mint átlag celeb a bulvármegjelenéssel. Teljesen mindegy, hogy mivel, de legyen téma, legyen hír. Mert ha eleget foglalkoznak velük, akkor köztudatban maradnak és mindig hívni fogják őket haknizni falunapokra, reggeli műsorokba, buszmegálló-átadásokra. Derék dolog ez, de ősellenségének, Rogánnak a véleményét tolmácsolva: egyesek köztudatban maradnak, mások kormányon.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

5 hozzászólás

  1. Rejtő Jenő eposzi jelzője nemcsak az ominózus arabra, hanem erre az idiótára is illik: “kenderszívástól elhülyült” balliberális.

  2. Ez a pojâca,mindenre felhasználható,ennek okân marad a köztudatban!

  3. hagyományápolásból

    Ez a Jujhánysz Pendró,már megint túl füvezte magát

  4. Amúgy az igazságszolgáltató lehet,hogy üldözni fogja a plakátleragasztó társtetveseivel együtt. Akár felbujtóként is. Nem csak kivitelezőként.
    Ugyanis nem szabálysértés,hanem bűncselekmény az.

    • Hazaárulás miatt sem üldözik, nemhogy ilyen pitiáner ügyek miatt. Az”igazságszolgáltatásban” amúgy is a haverjai és tesói vannak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük