Így gondozd a feministádat!


A feminista nehezen szelídíthető faj, szelídítésében pedig a fő nehézséget túlérzékenysége okozza. Ezért azt tudjuk javasolni, hogy az érzékenyítő tréningek dobozán feltüntetett minimális adagnál többet ne adjunk be neki, mert nem csak túlérzékeny lesz, hanem elsárkányosodik és akaratos diktátor válik belőle. Például mindenkit beperel, aki nem ért vele egyet, s ha olyan idióta helyen teszi ezt, mint Kanada, még igazat is fognak adni neki. De mi most megmondjuk, hogyan gondozd a feministádat, hogy aranyos, tutujgatható kiscsibe maradjon. Be kell vetni a hagyományos nevelési módszereket, és az óvodai őszinte társalgás cseleit.

Bernard Gui

Történt, hogy két feminista beperelt egy férfit 2012-ben, mondván, az illető megfenyegette őket. Most épp a férfit lecsukják hat hónapra, mivel nem értett egyet a feministákkal, ezért pedig böri jár a fejlett Kanadában.

Stephanie Guthrie feminista ugyanis egy online videójáték készítőit akarta nyilvánosan megszégyeníteni, mivel a játékban virtuálisan be lehetett húzni a feministáknak. Na, ez a játék kell nekünk. Régi ismerőse, Gregory Elliott, akivel jó viszonyban volt, habár számos ügyben különbözött a véleményük, erre fel létrehozta a #FascistFeminists hashtaget – ezúttal ajánljuk használatra! – ezért aztán kirúgták a munkahelyéről és beperelték. ŐRÜLET!

Ez a progresszív véleményszabadság, meg a feministák liberalizmusa. Egytől egyig kommunista az összes, ne higgy nekik, ha letagadják.

Na de mi a tanulság? A feministát karban kell tartani. A kanadaiakat is. Ha otthonról nem megy, távolról, helpdeskes követéssel. Ha a kanadaiaknak nincs joga kritizálni a feministáikat, akkor meg kell tennünk nekünk helyettük. Reklámozni a videójátékot, kinyomni a hashtaget, vadászni a Twitteren a feministákra és basztatni őket, cukkolni, őrületbe kergetni. Aztán próbálkozhatnak perelgetni. Robbanjanak fel mérgükben, mint a Támad a Mars! alienjei a Beethovenre.

Ha óvoda, akkor játsszunk óvodát! Ott még úgyis mindenki halálosan komolyan vette a dolgokat! Kergessük az őrületbe a feministákat, különben ők teszik meg velünk!


  Bernard Gui

4 hozzászólás

  1. Jól értem, hogy a poszt egy kisebbség zaklatására uszít? A szerző vajon tisztában van azzal, hogy a Btk. 332. paragrafusa szerint ez bűncselekmény? A kérdés költői.

  2. Jól értem, hogy a poszt egy kisebbség zaklatására uszít? A szerző vajon tisztában van azzal, hogy a Btk. 332. paragrafusa szerint ez bűncselekmény? A kérdés költői.

  3. Zanzásított lényeg

    Nőverésre, zaklatásra buzdítani nemcsak primitív dolog, hanem bűncselekmény is.

  4. Zanzásított lényeg

    Nőverésre, zaklatásra buzdítani nemcsak primitív dolog, hanem bűncselekmény is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük