Hódmezővásárhely keresi a polgármesterét!


H-vásárhelyen állítólag polgármestert választottak.

A lakosokat nem tévesztette meg a kormányzat sikerpropagandája, ezért egy összellenzéki támogatású, teljesen politikán kívüli eNbŐrt választottak meg. Aki másnap reggel az összes ígéretét azonnal visszavonta, majd olyan kedvesen kezdett el viselkedni a városházán, mint Berija elvtárs a leningrádi pártbizottságon.

Ennek keretében kiderült róla, hogy politikai tapasztalatlansága Horn Gyula egyik legfőbb fegyverhordozójának reaktiválásától az elmúlt nyolc év összes bukott lúzerének tanácsadói megbízásáig terjed.

MZ (nem a perX) már tevékenysége első napjaiban mindent megtett, hogy az országgyűlési választásokra megértesse az emberekkel, hogy mekkora marhák voltak. Mindent elmond róla, hogy képes volt arról vitát kezdeményezni, hogy most akkor van-e több mint egy milliárd a város számláján vagy nincs.

Ez így rendben is volna, hiszen ki hisz egy hivatalos bankszámlakivonatnak, meg a jegyzőnek, de ez már MZ polgármesteri tevékenységének a vége fele volt, ugyanis egy reggel hirtelen azzal ébred, hogy az álom folytatódik és ő tulajdonképpen miniszterelnök-jelölt. Erre magát alkalmasnak tartotta, hiszen ezt olyan szépen elmondták neki a polgármesteri buli elején a támogató, hogy ő keresztény, gazdasági szakember, sokgyerekes, még nem derült ki, hogy lopott volna, az elmúlt harminc év összes szocilista képviselőjelöltjének arcára emlékeztet az arca és független. Ez utóbbi a legfontosabb.

Így hát MZ (nem a motor) országos politikai tényező lett.

A következő azoknak a percemberkéknek a sorában, akiket a baloldali értelmiség megváltóként tart számon az adott héten. Hirtelen levált a jobbikosokról és önálló országos politikai aktorként elkezdte reklámozni azt a 106 egyéni jelöltet, akinek a neve neki vagy a szintén zakkant tanácsadóinak szimpatikus volt. Ez politikai logikát nem tartalmazott, de azért adott némi további veszekedni valót az érdekelteknek a nagy ellenzéki visszaléptetési körtáncban.

Sajnos azonban már a győzelmi mámorban is, de utána is nyilvánosságra került néhány vele készült interjú, amiből kiderült, hogy ez egy Pukliba oltott Tétényi Éva olyan nagyzási hóborttal, hogy lehet hallani, ahogy a Gyurcsány a sarokban zokog. 

Meg kellett néznem, hogy mikor volt a HOSE (H-vásárhelyi Sajnálatos Események). Hat és fél hete, és már el is felejtettük. MZ-t is. Csak neki eleven emlék még a siker éltető levegője.

A dologban az a kellemetlen, hogy ez az alak az ellenzék legnagyobb legitimitású, frissen megválasztott embere, aki tényleg alkalmas bizonyos tulajdonságai alapján baloldali miniszterelnöknek.

Először is teljesen alkalmatlan.

Ez alapfeltétel a Soros-koalíció esetében, mert egy alkalmas miniszterelnöknek még ötletei lennének, és még a végén le kellene lökni a lépcsőn, miután végignézett a szövetségesein.

MZ azt hazudja magáról, hogy ő keresztény. Ehhez nem elégséges kritérium, hogy valaki nem tűri sem a mechanikus, sem a hormonális fogamzásgátlást. Szakértő képesítése van, viszont nincs szakja. Tökéletesen kielégíti, hogy miniszterelnök úrnak szólítják. Habár a polgármester úrról is ezt hitték. Senki nem érzi úgy, hogy reménytelen a megbuktatása, ha eljön az idő. Már egyszer jól becsapta a választókat. Tehát eséllyel kandidál.

MZ a tipikus ellenzéki jelölt mindenféle minőségében. Pontosan annyira veszi komolyan magát és a választóit, mint bármelyik liberális. Magát nagyon komolyan, a választóit meg semennyire.

MZ megmutatta nekünk, mire számíthatunk ellenzéki győzelem esetén.

Rá.


  Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

12 hozzászólás

  1. Pukliba oltott Tétényi Éva…. FENOMENÁLIS ! ! !

  2. ☺☺☺

  3. MZ egy “küldönc”. Ha nem Amerikából ette volna a fene Vásárhelyre, még azt gondolhatná az ember, hogy Gyurcsány tanítványa. (“Hazudtunk reggel, este…”) De őt küldték. Különben bolond lett volna visszajönni egy olyan országba, ahol diktatúra van. Ahol nincs sajtószabadság! – bár még mindig túlsúlyban van a ballibsi sajtó. Ahol szólásszabadság sincs, – igaz megállás nélkül mocskolhatja bárki a kormányt, anélkül, hogy bántódása esnék. S még meg sem melegedett a segge alatt a polgármesteri széke, máris országos kampányba fogott a Fidesz ellenében, félretéve polgármesteri teendőit, munkaidőben járja az országot. Egy biztos! A szarkeveréshez nagyon ért! Állítsuk meg ezt a politikai kalandort, még nem késő! Április 8-án: kezünkben a döntés.

  4. Egyetértek a cikkel és a kommentekkel. DE neki köszönhetjük a figyelmeztetést, hogy legyünk nagyon észnél holnap.
    Menjünk el szavazni.
    SZAVAZZUNK A FIDESZRE, MERT NYERNÜNK KELL. KÜLÖNBEN AZ ORSZÁGNAK ANNYI.
    ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT.

  5. A képlet világos:
    Április 8-án mindössze két erő feszül egymásnak: az egyik Magyarország védője, a Fidesz-KDNP, akiket nemzeti oldalnak is hívunk. A másik pedig Soros György pénzügyi spekuláns gárdája, amely az ellenzéki pártok összességét jelenti. Ezek az ellenzéki pártok utálják, ócsárolják egymást, de az „orrukat befogva” mégis összefognak, hogy Magyarországot gazdaságilag és politikailag is végleg eltapossák, és elárasszák muszlim migránsokkal.
    És mit látok? A mellüket döngető „igazi magyarok” meg nem hajlandók az összefogásra a nemzeti oldallal. Frakcióznak, és arról papolnak, hogy ők aztán nem szavaznak a Fideszre. Csakhogy most nincs esélyes „harmadik erő”, akire szavazni lehetne.
    Ez pedig azt jelenti, hogy aki valamilyen mondva csinált ürüggyel nem a Fideszre szavaz, az valójában ellenzéket támogatja, és a migránsok korlátlan beáramlására szavaz – igen alattomos módon.

  6. Van egy fogadásom: másfél év múlva (mikor elbukik az önkormányzati választáson) már senki sem ejt egy könnyet sem érte és elfelejtjük, mint egy kellemetlen szélgörcsöt.

  7. obelesz kobelesz

    A vödörfejű nem hiszem,hogy ügynök lenne,amit elért azt mások hozták össze neki.Inkább egy stupid hülye úttörővezető ,aki ezután szopja meg a hősies kiállást. KÉSZ,röhej. Hozzá képest Tétényi Éva “egri nő “volt Esztergomban.

  8. ne keressétek mert eltették máshová.

  9. Márki Zay ide vagy oda, Lázár elsöprő fölénnyel győzött Hvásárhelyen.
    MZ pünkösdi királysága hat (6) hétig tartott.
    Tétényi néni tovább létezett.
    Úgy vélem, MZ nem tölti ki a hátralévő másfél esztendejét.
    Ostoba, demagóg politikai kalandor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük