Gyuriferi Diszkalkuliában


Miután Gyuriferi a Törpe Minoritások országából a Szemkilövetők földjére látogatott, s ott szembetalálkozott saját magával, úgy döntött, hogy új, ismeretlen vizekre evez. A politika vizeire. Kiugrott pártkatonákból, öngyűlölő filantrópokból és kiöregedett rádiós műsorvezetőkből legénységet toborzott hát magának, és hajójával az Altusszal nekivágott az ismeretlennek.

Hamarosan sok kicsi földet vettek észre maguk előtt. Felvásárolták mindet, aztán mentek tovább. Megkerülve a Kerub szigeteket, amelyek mindegyikén fiktív számlákat hagytak, hogy később azok nyomán visszataláljanak, egy kies partszakaszhoz értek.

Ám Gyuriferi manőverezése a zátonyok között olyan balul sikerült, hogy a vízi alkalmatosság léket kapott, és ereszteni kezdett.

Ki tudja, talán azért, mert szerette a hobbitokat, vagy, mert hosszú, szőrtelen farka volt, de az tény, hogy elsőként hagyta el a süllyedő hajót. Sajna-bajna rajta kívül mindenki a habok martaléka lett. Még kedves barátja és kormányosa, Johannes Cuschlag is, aki a kapitány egyetlen szellemi tulajdonát őrizte. Gyuriferi ugyanis  A Barakon-felvidék szőlészete és borászata című igényes írását Johannes hátára tetováltatta, hogy az soha, semmikor el ne veszhessen.

(Aljas rágalom tehát, amit az ellensajtó terjeszt, miszerint az írást elnyelte a föld. Hiszen a víz nyelte el.)

Amikor Gyuriferi a partra úszott, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy hatalmas küldöttség várja. Épp csak kiköpte az úszás közben a szájába befolyt vizet, apró rákokat és hasonlókat, amikor a küldöttség vezetője – egy éltes ősz apó – szólásra emelkedett:

– Üdvözlünk téged népünk megmentője, ki ezen a május végi csodás szombaton isteni jóslatra hozzánk eljövél!
– Fasza! – mondta Gyuriferi. – Attól eltekintve, hogy április eleje van, és vasárnap.
– Nem gond. – válaszolta a követ mosolyogva – Ez itt Diszkalkulia. Itt az efféle dolgok teljesen természetesek. Itt senki nem tud számolni.

Ennek hallatára Gyuriferi ábrázata felderült. S a vízből kimászva boldogan hagyta, hogy szép ruhába öltöztessék, majd piedesztálra emeljék.

Mivel Diszkalkuliában pont másnap volt királyválasztás, így bőven maradt ideje egy mindent átfogó választási program megírására. Számos diszkalkul tanácsadó segített neki abban, hogy miként ossza be az év 10,4 hónapja minden egyes napjának mind a 27 óráját. Sőt, uzsonnaidőben, valamikor délután fél öt környékén, még arra is jutott öt perc, hogy megalapítsa az Egy meg Egy az Három pártot.

Másnap reggel alig kellett várni, máris összegyűlt a palotatéren a háromfős tömeg. Azért csak ennyien, mert, bár mindenkit érdekelt Gyuriferi beszéde, de a délelőtt 10-es kezdést valamiért délután 1 órának gondolták.

Gyuriferi pedig elmondta azóta híressé vált beszédét, melyet így kezdett: Ich bin Diszkalkuler!

A beszédben részletesen felsorolta, hogyan csoportosítja át a halászati minisztérium 8 millió fabatkáját, ebből az összegből támogatva mintegy 11 millió fabatkával a szigetmentesítő civil szervezeteket. Ezeknek a szervezeteknek az volt a céljuk, hogy Diszkalkuliától 8 ezer mérföld hosszú járdát építsenek a nyílt óceánon a legközelebbi szárazföldig, ahova elgyalogolva hajót bérelhetnek, hogy azon Diszkalkuliába hajózzanak, és onnan visszamenjenek a szárazföldre. Gyuriferi Megígérte még azt is, hogy már az első nap második vagy harmadik órájában elkezd dolgozni. Megemeli az aluszékony polgárok várnyomását, csökkenti az egy főre jutó korpák számát és vízen járó tanfolyamot indít. A tömeg tombolt és őrjöngött. S a nap végeztével királlyá is koronázták.

Uralkodása első napján összefogta és kivégeztette az ellenzéki Miből? Pártot, így többé senki nem tette fel azt az idióta kérdést, hogy „Jó, jó, de… miből?”.

Ezt követte a diszlexiások és diszgráfiások összefogása, majd agyonlövése. A kivégzéseket egyedül a disszonánsak kerülték el, nekik azonban egy piros lapon fekete számos szorzótáblát kellett a baloldalt a ruhájukra varratni, és onnantól kezdve soha többé nem jogosultak számológép használatára. Akiknél pedig szorobánt vagy közgazdasági szakkönyvet találtak, azokat családjukkal együtt élve elégették.

Diszkalkulia pedig – gyümölcsfáinak ágain – soha nem látott virágzásnak indult. Sokat mesélhetnék még Gyuriferi későbbi diszkalkuliai kalandjairól, de sajnos az ezeket tartalmazó, illegálisan vezetett kettős könyvelést a főtéren nyilvánosan máglyára vetették.

Gyuriferi pedig 5 éves ciklusát kitöltve pontosan 6 év 4 hónapot töltött királyként. Uralkodása végeztével pedig szembesülnie kellett azzal a számára egészen addig teljesen ismeretlen törvénnyel, melyet évszázadokkal ezelőtt a diszkalkul bölcsek hoztak. A törvény értelmében a 10 évnél régebb óta regnáló uralkodók azonnal leváltatnak, s börtönbe vettetnek, mégpedig ugyanennyi időre. Hiszen a bölcsek úgy ítélték meg, hogy mivel a szigeten senki nem tud számolni, így nyilván a király sem.

Márpedig akkor a vagyont is hűtlenül kezeli, tehát kijár neki a börtön.

Gyuriferi hiába tiltakozott, hogy ő még csak 6 év 4 hónapja van a trónon. Arrafelé ez senkit sem érdekelt. S mivel a 10 év a diszkalkulok számára felfoghatatlanul hosszú időnek számított, kicsire nem adunk alapon a fogságot azon nyomban életfogytiglanra változtatták.

Itt halt meg aztán Gyuriferi, a híres utazó, aki bejárta Tolnát és Baranyát, valamint a csatolt tartományokat, s akinek híre eljutott egészen az alvégektől a felföldekig.

S mivel igen ritka egy szar, fostalicska uralkodó volt, kijárt neki egy fényes mellszobor a Szigetvilági Unió parlamentjének aulájában.


  Nahát

5 hozzászólás

  1. Ezen,az egyébként emlékezéssel megszomorított napon jókat nevettem.A végén sem sírtam el magam a főhős szomorú sorsán,inkább csak azt bántam,hogy ez nem valóság “csak” irodalom. Köszönet.

  2. Ezt a nem magyar ållampolgårunkat mer evtizedek åta ki kellett volna rugni Isrealbe.

  3. Prince of Absurdistan

    Ez a diszkalkuliás cucc extra vicces, ha valaki Fletó prímszámos videójáról kattint ide. Te valami jóstehetség vagy? 😀

    https://badog.blogstar.hu/2018/03/14/a-matematika-professzora/49846/

  4. De előtte olvassa el az alábbiakat!

    Érdemes elolvasni azoknak is, akik azt állítják,
    hogy Orbánék “szétlopták az országot”:
    1. 2007-ben még 8 százalék volt az infláció,
    2016-ban mindössze 0,4 százalék.
    2. Az uniós átlagnál magasabb a gazdasági növekedés.
    3. A negyedik legkedvezőbb munkanélküliségi adat
    az Európai Unióban.
    4. A kétgyerekesek családi adókedvezménye 2018-ban
    már havi 35 ezer forint.
    5. A nettó átlagkereset elérte a 200 ezer forintot.
    6. 2010-hez viszonyítva duplájára nőtt
    a szakmunkás minimálbér.
    7. 2010-hez viszonyítva 88 százalékkal
    emelkedett a minimálbér.
    8. A nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak.
    9. A szakorvosok fizetése két ütemben
    207 ezer forinttal emelkedett.
    10. 2016 és 2018 között összesen 67 százalékos
    béremelés a mentőknél.
    11. 9 százalékra csökkent a társasági adó,
    ami Európában a legalacsonyabb.
    12. 7,5 százalékponttal csökkentek a munkaadói adók.
    13. 500 milliárdos fejlesztés és 400 milliárdos bérfejlesztés
    az egészségügyben.
    14. Duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható
    MR-eszközök száma.
    15. Új szuperkórház épül Budapesten.
    16. 2017-ben már 100 ezer gyermek üdülhetett
    Erzsébet-táborban.
    17. A 2018-as költségvetésben 430 milliárd forinttal
    több jut az egészségügyre, mint 2010-ben.
    18. A várólistán levő betegek száma a 2017 májusára
    60 százalékkal csökkent.
    19. 2012 és 2017 között 650 milliárddal nőttek
    az oktatásra fordított költségvetési kiadások.
    20. Magyarország többet költ az OECD és az unió
    átlagánál az oktatási rendszerre.
    21. Az óvodai férőhelyek száma közel 9200 férőhellyel,
    míg a bölcsődei férőhelyeké 12 ezerrel növekedett 2010 óta.
    22. Ma már évente több mint egymillió gyermek kap
    ingyen tankönyveket.
    23. Minden 35 év alatti fiatalnak ingyenes
    egy nyelvvizsga megszerzése.
    24. Háromszor többet fordítunk gyermekétkeztetésre,
    mint 2010-ben.
    25. 2012 óta több mint 730 ezerrel csökkent
    a szegénység kockázatának kitettek aránya.
    26. A Munkahelyvédelmi akció 900 ezer munkavállaló
    foglalkoztatásához nyújt segítséget.
    27. A termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ös szintről 2016-ra
    1,49-re emelkedett, amire 1996 óta nem volt példa.
    28. 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó,
    amelynek 2010-ben a felső kulcsa 32 százalék volt.
    29. A pedagógusok bérére 250 milliárd forinttal fordít többet
    a kormány, mint a pedagógus-életpálya bevezetése előtt.
    30. A rezsicsökkentéssel egy átlagos háztartás évente
    átlagosan 110 ezer forintot takarít meg.
    31. A rezsicsökkentés óta felére csökkent
    a lakossági közműtartozások összege.
    32. 40 féle ügyintézés díja szűnt meg 2016-ban és 2017-ben,
    ingyenessé vált például a lakcímkártya,
    a személyi igazolvány és az anyakönyvi kivonat igénylése.
    33. 5 százalékra csökkent a sertés- és a baromfihús, a tej,
    a tojás, a hal és az az éttermi fogyasztás
    és az internetezés áfája.
    34. 11,8 százalékról 4 százalékra csökkent a munkanélküliség.
    35. 2010 óta 280 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.
    36. 2010-hez képest már 735 ezerrel dolgoznak többen.
    37. Az elmúlt 7 évben az EU-ban nálunk nőtt
    legnagyobb mértékben a foglalkoztatottság.
    38. Több bűnöző a börtönökben, lényegesen javult
    a közbiztonság.
    39. Nagysikerű vizes világbajnokság.
    40. Új egészségügyi szűrőbuszok járják az országot.
    41. 2010 óta megduplázódott a biogazdálkodással
    foglalkozó termelők száma.
    42. Kivezettük a devizahiteleket.
    43. 2014 óta a nem teljesítő lakossági hitelek
    több mint a felére csökkentek.
    44. Akár 20 millió forinttal segíti a kormány
    a családok otthonhoz jutását.
    45. 2015 óta több mint 60 ezren vették igénybe a CSOK-ot.
    46. Jövőre 226 milliárd forintot fordítunk otthonteremtésre.
    47. Ingyenes lett a személyi igazolvány, a lakcímkártya,
    és a jogosítvány kiváltása.
    48. 2010 óta több mint 1000 kilométerrel nőtt
    a kerékpárutak hossza.
    49. 2012 óta 3% alatt tartjuk az államháztartási hiányt,
    ami a szocialista kormányoknak 2002 és 2010 között
    egyszer sem sikerült!
    50. Az elmúlt 7 évben az EU-ban Magyarországon csökkent
    a második legnagyobb mértékben az államadósság.
    51. 2010 óta 30 új mentőállomást épült.
    52. 2010 óta 500 új mentőautó állt szolgálatba.
    53. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program
    keretében 27 új tornaterem és 25 tanuszoda épül meg.
    Továbbá:
    – Újjáépült a Zeneakadémia,
    – a Vigadó, Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete)
    impregnált kövekkel tatarozták és teljesen újjá varázsolták
    a Parlamentet. Megújult:
    – az Olimpiai park,
    – a Ferenciek tere,
    – a Keleti pályaudvar,
    – az Erkel Színház,
    – a Mátyás templom,
    – a Várkert Bazár,
    – a Palota Negyed a VIII. kerületben és szinte az egész kerület!
    – a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
    – Megnyílt a felújított füzéri vár.
    – Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
    – Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül
    a Campus kollégiuma.
    -Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
    Tovább folyik a kórház felújítási program is!
    – 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
    – 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés
    az egri Markhot Ferenc Kórházban.
    – 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
    – 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban
    8000 négyzetméternyi részt felújítanak
    és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
    – 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház
    átépítése és korszerűsítése.
    – 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
    – a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió
    forintba kerül,
    – 11,2 milliárdos beruházás a győri Petz Aladár
    Megyei Oktató Kórházban.
    Még néhány kórházi tétel:
    – Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
    – Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
    – Heves megye, Markot Ferenc kórház 6 milliárd.
    – Szombathely Markusovszky kórház.
    – Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
    – 6 Bethesda gyerekkórház. Budapest
    – Debreceni kórház.
    – Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
    – Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
    – Békés megyei Pándy Kálmán kórház, Gyula
    – Bajcsy-Zsilinszky kórház, Budapest
    – Várpalotai kórház.
    – Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
    – Nyíregyházi kórház.
    – Dombóvári kórház.
    – Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
    – Somogy megyei Kaposi Mór kórház, Kaposvár
    – Siófoki kórház.
    – Pécsi kórház.
    – Mohácsi kórház.
    – A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!!
    A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó, stb…
    Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak bennünket. A nemzetközi minősítő cégek
    felminősítették Magyarországot!
    Persze sok-sok lényeges dolog kimaradt a listából,
    de ennyiből is jól látszik, hogy az Orbán-kormány teljesítménye
    minőségileg és mennyiségileg is más kategóriát jelent,
    mint ami a korábbi balliberális alatt történt.
    Elméletben biztosan létezhet még jobb teljesítmény

  5. És ezt is nézze meg büntetésül:

    https://youtu.be/Pf8jaVqLPsM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük