Gordon mondja: o-li-gar-cha


Meghökkentő pikantériája az életnek, ha kiélt madame-ok a gondos gyermeknevelésről vagy az erkölcsös életről, az élethosszig tartó szerelemről papolnak: Gordon a hétvégén az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén oligarcházott egy hatalmasat. Bajnai Gordon – teljes joggal – kiemelt szereplője az Átlátszó-portál kis oligarchahatározójának, hiszen a hazai oligarcha-paletta meghatározó résztvevője ő. Feketén-fehéren le van ott föstve, hogy csak az első milliót ne firtassuk, a többi meg már történelem. 
Az Átlátszó így ír róla: “Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú “kedves srác” a nagyok között, egy “halk szavú úriember”, egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami. Gyarapodása azonban – kicsiben – éppen úgy a rendszerváltás utáni átmenet zavaros évtizedéhez köthető, mint oligarcha-társaié. Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett – mi ez, ha nem kelet-európai oligarcha-sors?” 
Na most ehhez mérten Gordon hétvégén az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén már megint az ország sorsa felett aggódott, mondván, az irány az oligarchák miatt rossz. Biztosan saját magára gondolt, a Creditumos, Wallisos, Dataplexes seftes ügyeire, és a legfrissebbre: Bajnai Gordon házi oligarchája, a Moszkvában még az ántivilágban kommunista közgazdaságtanra pallérozott Nagy György Wallis-alapító és a libásokat tönkretevő Hajdú-Bét vezérének birtokában lévő irodaházban székel a Haza és Haladás Egyesület, az Együtt2014 párt háttérintézménye. Bizonyára abszolúte véletlenül. 
Ahogy azért is csak a merő véletlent lehet okolni, hogy a Haza és Haladás Egyesület támogatói között kis-, és nagyobb oligarchák, Csányi Sándorok, Wallis exvezérek, Soros Györgyök, pénzügyi befektetők és strómanok köröznek keselyű módjára: jól látszik, bevásárolta oda magát mindenki, akinek bizniszelhetnékje van a “rezsimváltókkal”. Kíváncsian várjuk, hogy miután fölsorakozott az oligarcha-válogatott színe-java, az alig-oligarca Gordon mit ajánlott az urak pénzéért cserébe.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük