Globális kapitalizmus helyett globális szarkavarás

A kapitalizmus gonosz, a migránsok pedig a világ proletárjainak sorstársai. Ez Kapelner Zsolt filozófus, a Szem című neokommunista online szellemi páholyban megjelent eszmefuttatásának az esszenciája.

Kapelner történelmi tablóra vetített ámokfutása rengeteg hajtűkanyarral jut el az erőszakos(!) határőrizet problémájától a globális kapitalizmus minden áldozatáig, de itt most önkényesen csak a monumentális következtetésre hívnám fel a figyelmet. Eszerint a kizsákmányolt proletariátus – így, en bloc, mint világ proletárjai – sorstársának tekintendő minden egyes menekült és/vagy migráns. Sőt, azt mondja, hogy „A bevándorlóellenes intézkedések csakis a kiszolgáltatottság, elnyomás és kizsákmányolás globális rendszerének fenntartását szolgálják.”

Hát igen, a neokommunisták kedvenc osztályharc modellje ez, amiben egy tábort kovácsolnak mindenfajta csoportból, akik okkal vagy ok nélkül elnyomottnak érzik magukat. Így aztán belefőzik egy levesbe a növényekkel házasodó feministákat, buzikat, laposföld-hívőket, UFO-neműeket, az elnyomott munkásokat, a muszlimokat, négereket stb.

A végeredmény persze ehetetlen, hisz ezeket a csoportokat semmi sem köti össze vélt vagy valós elnyomottságuk miatti frusztrációjukon kívül.

Hosszú távon sokkal valószínűbb, hogy inkább gyűlölik majd meg egymást egy nagy nyitott társadalom káoszában, mint hogy boldogan boruljanak össze, mint a bárány az oroszlánnal a jehovás szórólapokon. A nyugati világban rendszeressé vált ámokfutások is ennek jelei. A sok frusztrált, elnyomást hallucináló mikróidentitás a többi hasonló mikróidentitás gyűlöletében éli meg magát, hiszen nincs már semmi olyan közös nemzettudatuk, ami összekötné őket.

Kapelner eszmefuttatásában azonban még ezen is túltéve, a harmadik világból érkezők egyenesen az egyenlőtlenek csapatának élére állnak, és menetük a kapitalizmus elleni harc szimbóluma lesz. Azonban a tömeges népvándorlást ilyen, elsősorban a tőke uralma elleni lázadásként felfogni és a „mindenki legyen egyenlő” elméleti modelljét általánossá tenni veszélyes hülyeség. Nagyvonalúan nem vesz arról tudomást, hogy ezek a tömegek értékrendjüket tekintve totálisan eltérnek az ún. centrum társadalmaitól, akiknek állítólag kötelessége lenne befogadni őket.

Így viszont a többségi társadalomra, egy jóval nagyobb közösségre jelentenek veszélyt.

A liberálisok és kommunisták persze nem így gondolják. Kapelner a fehér, európai olvasójának a súlyos bűntudaton kívül nem is hagy más opciót – feltéve, ha nem sztrájkoló, beruházások elleni tüntető, vagy ökológiai aktivista –, ugyanis szerinte a kapitalizmus szükségszerűen az elnyomásról szól. Hisz vannak a tőkések, meg a kiszolgáltatott tömegek, akik ki vannak zárva a tulajdonlásból.

Abba most ne menjünk bele, hogy a kapitalizmusnál jobb gazdasági rendszert legalábbis még nem találtak ki. Nyilván vannak vadhajtásai, feltételezem, ő is olyan sportcipőt hord, amit egy bangladesi gyerekmunkás rakott össze napi egy dollárért. De persze vehetnénk alapul a vadregényes venezuelai gazdasági modellt vagy a kubait, sőt, esetleg magát, a kommunista imperializmus és valódi birodalmi kizsákmányolás példáját, a parádésan működő egykori szovjet gazdaságot.

Mindenesetre ez az antikapitalista tanulmány az új osztályharcról és a termelőeszközök globális migráció bevonásával történő újraelosztásáról igazi anarchista szarkavarás, a következmények teljes semmibe vételével.

  81-es proli

16 hozzászólás

  1. csakafidesz

    “Abba most ne menjünk bele, hogy a kapitalizmusnál jobb gazdasági rendszert legalábbis még nem találtak ki.”
    Nos:
    Ami NAGYON FONTOS! A kapitalizmust nem találták ki! A kapitalizmus az a fejlődéssel és az emberek közötti kapcsolatokkal (vevő-kereskedő, munkavállaló-munkaadó, stb.) spontán alakult ki, egy természetes folyamat eredménye és nem íróasztalnál kiötölt rendszer. Pont ezért lépett könnyedén át a mesterségesen létrehozott szocialista társadalmon.

    • Alapvetően igazad van, az elveddel egyetértek maximálisan.
      Csak az a baj, hogy a mostani társadalom (idehaza is) ízig-vérig szocialista.

      MAJD AKKOR LESZ KAPITALIZMUSUNK, HA:

      1. Ha nem vesszük el az emberek jövedelmének felét.
      És nem adóztatjuk még azt is tovább 27%-os ÁFÁ-val, jövedéki adóval, stb. Hanem lesz mondjuk egy 15-20, esetleg 25%-os elvonás a mostani 60-70% helyett.

      2. Ha nem, vagy alig lesz állami szociális ellátás.
      Helyette mindenki magának fizeti az egészségügyet, nyugdíjat, oktatást, stb. a kevesebb adó alapján megmaradt pénzéből, és nem az állam bácsitól kapja. Ugyanis a szolidaritás nem állami szinten végrehajtott rablásból kell(ene) jöjjön, hanem az emberek egymás felé nyújtott segítségéből.

      3. Ha nem lesz (akkora) állami agyonszabályozás.
      Helyette ha el akarsz adni valamit, nem állami bácsi mondja meg, hogy eladhatod-e és milyen körülmények között (válts ki vállalkozóit, regisztráld magad kismillió helyen, végezz el XY képzéseket hozzá, stb.), hanem csak két fél dönt arról, hogy eladhatod-e: te és a vevőd. Majd ha nem számít bűncselekménynek (Btk.: ‘zugírászat’ címszónál keresd), ha 10ezer Ft-ért jogi végzettség nélkül jogi tanácsot adok neked, hanem akkor adhatok ilyet, ha te kéred, és senki nem szól bele. Majd ha nem lesz ekkora bürokrácia, hanem mondjuk ennek tizede. Majd ha nem szól bele az állam, hogy milyen képzést kell kapj, milyen iskolába kell járj, milyen szabályoknak felelj meg, stb., hanem csak a két fél (vevő és eladó) dönt arról, hogy ki mit vesz vagy nem vesz meg.

      4. Ha nem jár mindenkinek egyenlő választójog.
      Hanem mindenkinek annyit ér a szavazata, amennyi adót (pl. személyi jövedelemadót) befizet a közösbe. Mert végül is választáskor arról döntünk, hogy a közös pénzt kik és hogyan osszák majd el (helyettünk). Ergo logikus lenne, hogy az szóljon bele jobban, aki azt befizette, és az szóljon bele kevésbé, aki kevesebbet fizetett be, végül pedig aki nem fizetett be, az ne pofázzon bele a pénzköltésbe.

      Amíg ez nincs így, addig itt bizony szocializmus van.
      Márpedig nagyon nincs így. Idehaza is, meg nyugaton is dübörög a kádárinál is erőteljesebb szocializmus. Csak már nem államszocializmus, hanem szociáldemokrácia formájában. Már nem kevés ember mondja meg, milyen legyen a szocializmusunk, hanem a demokráciában a többség dönt erről. (Nem véletlen mondta Lenin is, hogy a demokrácia a szocializmus alapja, ami pedig a kommunizmushoz vezető út.)

      Abban viszont igazad van, hogy ami fejlettségünk van, azt elsősorban a társadalom kapitalistább részeinek köszönhetjük. Azoknak a rétegeknek, amelyek így vagy úgy, de ki tudják kerülni, avagy csökkenteni tudják a szocialista rablás rájuk nehezedő mértékét. Nem véletlen, hogy pl. az IT szektor a húzóágazat mindenhol. Az az a terület, amibe a szocialista állam még nem nagyon tudott belekontárkodni. Ott még nem tudnak komolyan adóztatni (az IT cégek többsége offshore megoldással adózik), és kevés a szabályozás is, hiszen az ottani gyors változásokat az állami hivatalok nem tudják követni.

  2. Azt is “elfelejtette” a nagy tudású filozófus, hogy a migránsáradatot épp a gonosz kapitalista rendszer csúcsán álló bankrendszer prominens képviselői indították útnak és pénzelik őket. A kör bezárult, a logikai bukfenc lebukott.
    Zsoltikának vagy gyengék a logikai képességei, vagy – ami valószínűbb – meg akarja vezetni az olvasóit.

    • csakafidesz

      A kapitalizmus és a tőke egy-ugyanaz. A pénz hozta létre a tőkés rendszert, fizikai erőszak helyetti egzisztenciális erőszakot alkalmazva. A feudalizmus a közvetlen erőszakra épült, a szocializmus is. Az egzisztenciális erőszakhoz szegények kellenek, most éppen ilyenekkel árasztják el Európát. De ezek a mai a szegények nagyon durvák és agresszívek, mert az őserdőből vagy a sivatagból jöttek.

  3. “az egyetemes emancipáció a baloldal voltaképpeni lényege” írja Kapelner a Mércén (“A szakadék szélén: a baloldal válaszút előtt”).

    Az emberi természet viszont tiltakozik “az egyetemes emancipáció” baloldali idealizmusa ellen. Csak így tudja megvédeni az elődei és önmaga által szerzett részesedését a korlátozott anyagi-szellemi erőforrásokból. E részesedést Az emberi természet az utódaira-követőire akarja hagyni, nem pedig nincstelenekre.

  4. Nem tudom, hogy a kapitalizmus gonosz-e, de hogy a túltermelésnek és a túlnépesedésnek köze van ahhoz a katyvaszhoz, ami ma van, azt biztos. Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni a nagyvállalatok túlzott hatalmának megregulázásán, különben pár évtizeden belül mindent elborít a szemét és az élhetetlen helyekről jövő menekült.

  5. S ez a rejtve már a mozlimokkal cimboráló provokátor a marxi társadalom elemzésből direkt kihagyja a rabszolgatartó társadalmakat.
    S ez nem véletlen. Az iszlám valóban ellensége a kapitalizmusnak. Főleg mert tiltja az individualizmust, fejlődést, gondolkodást, kritikát az egyedi döntést, vagyis a kapitalizmus alapjait. A demokráciát a kereszténység bűnének tartja.
    Az iszlám ugyanis nem szocialista rendszer – mint szeretnék a álliberálisok beállítani, hogy ott mindenki egyenlő.
    Ja-ja, igaz. Csakhogy majdnem mindenki vagyon (mert azt Allah adta és elveheti) nélküli, bármikor kivégezhető rabszolga.
    S sokmindent lehet ráfogni Marxra, ízlés kérdése, de azt biztosan nem, hogy ő szerette volna a rabszolgatartó társadalmakat. S az iszlámot annak tartotta.
    Talán mi itt keleten azért is tudunk csípőből ellenállni e nyugati tébolynak, mert nálunk minden diplomásnak az átkosban kötelező volt marxizmust tanulni. Ennélfogva minket nem lehet megvezetni pár kiragadott divat idézetekkel a “Tőke” c műből, mi ismerjük az egészet.
    A kommunizmus atyja ugyanis nem iszlám fertőben álmodta meg a kommunizmust, kis álbalos hazudozócskáink! (vagyis muszlim szálláscsináló komprádorok)

    • csakafidesz

      Akár tetszik, akár nem az iszlám keletkezésétől fogva a rabszolgatartó rendszer ideológiája. A zsidó és a keresztény vallás is a rabszolgatartó korban keletkezett, de sokkal rugalmasabb. Ráadásul nem akarnak mindenkit megölni akik nem hisznek nekik.

      • csakafidesz.Te is tudod a muslim vallas honnan jott,es ki alkotta.610-ben Mohammad latta hogy az arab testverjeinek nincs igazi istenuk.A kornyezo falvakban Israelitak laktak.Nekik volt Istenuk.Segitsegul hivtak Rabbikat.Igy alakult ki a vallasuk.Ez utan lemeszaroltak a zsidokat.

  6. A szolidaritás szép eszme csak nem termel javakat és a hátán lovagolva jókat lehet titokban lopni.

  7. Kapelner Zsolt… Gyors gugglizás után kiderül, hogy zsidó és CEU-s… Persze, lehet mondani, hogy ez véletlen egybeesés, de miért jön elő ez a véletlen szinte minden ballibnél?

  8. Summa summárum, idézett Kapelener s az egész mércés társaság elmehetne, söt, menjen a francba! A finomabb beszédet nem értik, csúffá tesznek mindent aminek filozófia a neve. Egyébként az nem is nehéz, mert általában a filozófiák a legrohadtabb ideológiák szülei. Jelen filozófusaink nem is elég becsületesek ahhoz, hogy ne a társadalmukat akarják en bloc meggyilkolni, hanem mennének el Brüsszelbe s ott fojtogatnák egymást nyilvánosan. Amíg megesik valakiknek a szíve rajtuk s bevinnék öket a helyi örültek házába. Ápolja öket juncker s makronci az újhelyi asszisztenciája mellett.
    Micsoda elmebeli hányadék az “egyetemes emancipáció”. Az emancipáció, egyáltalán, feltételezi annak a tárgyát. Ha meg egyetemes, akkor mitöl emancipált az emancipált?.
    Egyetlen univerzális létezik, maga az univerzum. Az összes többi “univerzális” ideológiai szélhámosság és az eröszakrendszerek szüleje. Különbségek vannak és lesznek, anélkül csak halálvan. A szolidaritás is értelmét veszti ha nem érdekcsoportokkal lenne kapcsolatos.
    Dante szerint még a másvilágon is van különbség. Van menyország, pokol, tisztítótüz, és még azokon belül is,…
    Háborodottjaink nem veszik észre, hogy vannak olyanok mint viszonyszavak. Viszonyok fennállása nélkül nincs emancipáció, hüség, függetlenség, szolidaritás és az összes többi, amiket a ballibsi teljes, univerzális mértékben alkalmazni akar. Ahelyett, hogy valamennyire becsületes lenne és sajátmagát szüntené meg “univerzálisan”.

  9. Hát igen, ez is egy olyan finom kis csavar! menjen a CEU Bécsbe. De azért mégsem egészen, csak törvényesítse magát. És ha megteszi?
    De ha nem is sikerül neki egészen itt maradni, itt maradnak a tanítványai! A nevezetes mérce s még az összes többi el- és kitartottja.
    Bécs pedig meszet evett? Bár az is tény, hogy ennek a soros-rendszernek annyi rákos áttétele alakult ki, hogy ki tudná azt sikeresen megoperálni?

  10. Xanax József

    A Mérce egy echte bolsevik propagandát hirdető honlap. A szerzőik válogatott marxista tetvek egytől egyig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük