Ezúttal a Star Wars köré építene kerítést Donald Trump


Az amerikai elnökválasztás kezd egy általános iskolai osztályfőnöki órához hasonlítani, ahol a gyerekek a Csillagok Háborúja legújabb epizódján vesznek össze. A fekete feministák náci propagandának látják a filmet, egy elnökjelölt azzal kampányol, hogy a regnáló elnök rajongása teszi tönkre az országot.

Trump egy bohóc. Ez már az első perc óta világos. A republikánus színekben futó mágnásról szociopatáról nehéz elhinni, hogy nem a demokraták futtatják, hogy lenullázza az „saját pártjának” győzelmi esélyeit.

Az elmúlt hetekben a Fehér Ház is Star Wars lázban égett – Obama egy sajtótájékoztatót fejezett be hamarabb arra hivatkozva, hogy meg kell néznie a filmet (nyilván felesleges viccekeskedés volt, az egybegyűltek kötelességszerűen nevetgéltek is a leleményes tréfán). Erre reagálva, a parókás ámokfutó szerint Obamának sokkal fontosabb a galaktikus háború, mint amit a valóságban vívunk. Ő maga pedig túl elfoglalt ahhoz, hogy megnézze a filmet, és nem is érdekli, mert a munka, azaz a nagyszerű Ámerika teljesen leköti.

Pedig Trumptól sem áll messze az hetedik művészeti ág. Az olyan alkotásokért különösen rajong, melyekben amerikai elnökök saját kezűleg öldösnek terroristákat . Nemrégiben külön gratulált Harrison Fordnak a 97-es Air Force One című filmért, amelyben egy elnök-vadászpilótát alakított a megboldogult Han Solo. A színész persze lesajnálta a pocakost: “Ez csak egy film, nem a valóság. Bár mit is tudhatsz te az egészről.” – vetette oda Han.

Pont, amennyit az elnökösködésről…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Egy hozzászólás van

  1. Nemspojlerezunk

    Aki spojlerezik, az buzi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük