Egymást figyelő megfigyelők és billegő körzetek


Vasárnap volt az igazi premierje az összefogás tartalékait teljesen kimerítő ellenzéknek Baján. A Gyurcsány fémjelezte Demokratikus Koalíció bolondjaitól és Bajnai Mozgalomig összebútorozott a teljes szocialista párt és a szokásos leszámolások helyett egymást és a közös jelöltet, Tekes Melindát polírozgatták fényesre szorgalmasan. 30 választóra jutott egy pártelnök, minden választóra két aktivista és három fotóriporter/újságíró. Baja 32-es választókörzetében szignifikánsan csökkent ezután a demokráciát a legjobb politikai berendezkedésnek tartók aránya.
Az egymást üldöző megfigyelőkocsik egyszerre bájos és izgalmas kalandjai fotelbe szegeztek a politika iránt még érdeklődőket, a nap végén pedig a Fidesz hívei ünnepelhettek felállva. Az ellenzéki honfitársainknak megint maradt a csendes ökölrázás a tévé felé. A kormányzó párt népszerűsége töretlen, a polgármesterrel való közös kávézgatásokon és néhány titokban a WC-én elszívott cigin túl egyéb közéleti tapasztalattal nemigen rendelkező portás-biztonsági szakember, ha nem is könnyedén, de biztosan verte az Egyesült Baloldal Közös Élő Bizonyítékát, a pazar helyi ismertséggel és beágyazottsággal bíró újságíró hölgyet.
Az óriási médiacirkusznak, elsöprő libnyafinak, megismételt szavazásnak egyetlen eredménye lett: semmi nem változott. És természetesen mindenki győztesnek tartja magát.
Az Egyesült Szocialista Párt szívében kis reménybimbók nyíltak, mert kiderült: a billegő körzetek billegnek. (A kutya meg kutyul. Lehetnek még hasonló meglepetések.) Ha 2014-ben a Fidesz minden választókörzetben egy ismeretlen portást indít, akkor nyerhetnek. Ennyi önbizalom és optimizmus már nekik is járt.
A Fidesz magától értetődően győztese a vasárnapnak, mert amellett, hogy behúzták a mandátumot, papírt kaptak róla, hogy egy közepesen érett ananászt is indíthatnak egy körzetben, akkor is nyernek. Végtelen lehetőségeket biztosít egy igazán silány frakció összeállítására, HoffmannRózsákkal és vak comodore 64-esekkel. A Fideszt ismerve élni próbálnak majd a lehetőséggel…
Természetesen a két legnagyobb győztes az LMP és a Jobbik. Az LMP azért, mert ismét ki tudta mutatni, hogy ők távol állnak a két nagy párt iszapbirkózásától, elegánsan egyetlen egy szavazatot sem szereztek a körzetben. Ők ennél különbek. A Jobbiknak meg ölébe pottyant a mindig hálás cigányvoksolás. A hirtelen nem is annyira finnyás liberális média segítségével tolják az Orbán a cigánysággal segít elnyomni a magyarságottémát. Ez az ő szintjük, mi ebbe nem szeretnénk beleszólni.
A pártokkal ellentétben a Tutiblog Toronyházában helyet kapó Boogieman & Piréz Elemző Intézet munkatársait csak annyira izgatta fel a vasárnapi időközi megismételt voksolás, hogy megírjuk a világ legszarabb szójátékversét. Elnézést érte!
Kinek mi a Baja?
Avagy a rezsi –és nem a

rezsim csökkentésére szavazott Baja!
Csak tudnám a babámnak mi a Baja…

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük