Civil kontrollt mindenhová!


Mint megtudtuk a haladárok szentencia-gyűjteményeként (Intelmek Szentgyurkától demokratáknak és közembereknek) funkcionáló 444.hu-tól, Orbán az eddigi elviselhetetlen galádságaira azzal tette fel a koronát, hogy nem egy civilt – lehetőség szerint egy néger, feminista, leszbikus nőt – nevezett ki a honvédelmi tárca élére, hanem egy katonát, egy tábornokot, és ezzel tulajdonképpen ismét kiiratkozott Európából. Abból az Európából, ahova soha nem is tartozott. Így megy ez.

Mi természetesen a modernitás, az európai értékek pártján állunk, ezért nem pusztán a hadsereg élén szeretnénk civilt, egyúttal civil kontrollt látni, hanem az élet számos más területén is, hiszen civil kontroll nélkül egyszerűen senkik vagyunk, hejj. Az alábbi összeállítással egyszerre kívánunk segíteni az Összefogás 2022 mozgalomnak, a mögöttük álló értelmiségi holdudvarnak (Bíró Ica és társai) és azoknak a haladó médiavállalkozásoknak, akik fölött még nincs olyan kényelmes fizetést biztosító civil kontroll, mint a bevezetőben említett 444.hu.

Egészségügy

Egészen felháborító, hogy nem egy laikus vezeti az egészségügyet is magába foglaló embertárcát, hanem egy orvos, egy intézményvezető. A civilek ilyen szintű figyelmen kívül hagyása normális helyeken minimum egy külföldi megszállást érdemelne. A civil véleményeket bizony be kell csatornázni az egészségügybe, köztük az olyanokat, mint a paleo-diétával a skizofréniát gyógyítani akaró jószándékú zenész-kendertermesztők, az oltáskritikusok, valamint azok a keleti vallásokban járatos emberek, akik szerint a köpölyözés és a ráolvasás segít az élettartalmunk meghosszabbításában. Ráadásul az interneten már könnyedén elérhető a legtöbb hasznos gyógymód és gyógyszeradagolási javallat is, szóval elsősorban az internet lefedettségének javításával és sávszélesség-növeléssel lehetne az egészségügy minőségi reformját megalapozni (egyben a Londonba szakadt magyar orvosokkal is könnyebben lehet szakadozásmentes szélessávon Skype-olni).

Oktatás

Csak egy olyan Észak-Korea mintájára szervezett diktatúrában juthat eszébe a Kedves Vezetőnek, hogy miniszterként vagy államtitkári szinten egy szakember irányítsa azt a területet, ami az oktatásegészségügy másik, még fontosabb fele, továbbá a legeslegfontosabb kérdés a jövőnk szempontjából.

Aggódó szülők, túlterhelt, butuló gyermekek, sokat látott nagymamák és a legjobb Marx-antológiák szerzőinek tudását hagyjuk parlagon Orbán dühöngő irányításmániája miatt.

A 21. század kihívásainak ez már messze nem felel meg, nem véletlen, hogy a mobiltelefonok világító fényereje alatt előadott dobozgitáros Pink Floyd után a fiatalok lábbal szavaznak és Londonban szerzik meg a képességeiknek megfelelő képzettségeket – ezzel is a Nyugat vendéglátóiparát gazdagítva. Ha nem akarjuk, hogy Magyarország örökre összeszerelő-üzem maradjon, akkor lépjünk előrébb az értékláncon és rajzórán a grafitceruzás rajzolás helyett vegyük elő a temperát és az olajfestéket is!

Mezőgazdaság

Amíg az Orbán nem fogja fel, hogy Kishantos a legjobb dolog, ami történhetett a mezőgazdasággal, addig felejtse el a kérdést. Független, civil bizottságok üldözzék ki a műtrágya- és GMO-lobbista cégeket (mind-mind FideSS-kifizetőhelyek!!!), majd sürgősen létre kell hozni a Pénztáros Lőrinctől visszavett földeken rovarfarmokat, hogy felkészülten érjen minket a XXI. század élelmezésügyi realitása! Mert Fazekas hülye, neki kakukkoztak, dehogyis akarja itt bárki megváltoztatni az étkezési szokásokat, de azért csak rá kéne feküdni egy picit a rovarfehérjére, hiszen a harmadik világban sivatagosodnak és túlszaporodnak a mi gyarmatosításaink következtében. Ennek pedig legtökéletesebb kivitelezői a 444.hu környékén gyülekező feminista-rovarevő aktivisták lehetnének.

Nemzeti Bank

A Nemzeti Bank nyilvánvalóan pincsikutyaként liheg 0rbán eszelős, különutas lázálmának nyomában, az “unortodox” rémálom már lassan két ciklus óta tartja romokban Magyarország gazdaságát.

Itt az idő, hogy a Jegybank ismét elfoglalja helyét a fékek és ellensúlyok rendszerében!

Tisztességes, korrupció és hatalmi mámor által meg nem nyomorított külföldi civilek bevonására van szükség, akiket kizárólag az IMF legyen jogosult delegálni! Magyarország, ha nem szeretne lekerülni a lélegeztetőgépről és eltűnni a történelem dögkútjában, tartozik ennyivel a nagy múltú filantróp szervezetnek!

Alkotmánybíróság

A kétharmados gőzhenger útjában ma már egyedül a nagyon is független, nagyon is szakmai bíróságok állnak. A sötétség vérzivataros éjszakáján a szabadság homályosan pislákoló fáklyái ők. Kivéve, ha egy LIBE tag kérdezi, mert akkor már meg vannak szállva – de most nem erről beszélünk.

Az alkotmánybírák pedig legyenek letéteményesei a szabadság örökkön égő őrlángjának!

Nem az a dolguk, hogy holmi jogászkodással sunyin, alattomosan asszisztáljanak a jogállam és alkotmányosság (alaptörvényosság? PIHA!!!) sárba tiprásának. Minden tisztességes európai, haladó demokráciában 10-ből 8 törvényt visszadob az AB normakontrollra. A Transparency International emberi jogi aktivistái ideálisak lennének a feladatra!

Közlekedéspolitika

Az Orbán-kormányok eddig magára hagyták a tömeg, pardon, a közösségi közlekedést mind országosan, mind a bűnös város, vagyis Budapest vonatkozásában. Ezen még az sem változtatott, hogy Tarlós István lett a főpolgármester, mert ő annyira független, mint Polt Péter és a kisgazdák együttvéve. A legjobb jelölt a BKV vagy a MÁV vezetésére olyasvalaki lenne, aki eddig sosem ült sem villamoson, sem sebes vonaton, így pártatlan maradhat a különböző közlekedési módokat illetően.

A kötöttpályás közlekedés a jövő, de az is fontos, hogy kátyúmentes autópályák kössék össze a nagyobb városokat országszerte, így Budát és Pestet is.

Több új hidat kell építeni a Dunán, lehetőség szerint a Petőfi híd és az Árpád híd közötti szakaszon. A vasutat meg kell hosszabbítani minden irányba, kétszer. Mindeközben ki kell vezetni az “alsóbbrendű út” elnevezést is a KRESZ-ből, ami egyértelműen az orbáni fasizmus nyelvi öröksége. Budapesten új metróvonalak kellenek, nem elég a négy, hiszen Londonban ennél már jóval több van. Bátorítani kell a városlakókat, hogy többet kerékpározzanak, ebben a vidék már élen jár, vegyen példát a vidék Magyarországáról a budapesti! Karácsony Gergely, mint az ország egyetlen hiteles vidéki polgármestere, egyenesen Zuglóból, rendkívüli biciklista tapasztalatokkal rendelkezik, ezért kétségkívül ő a legalkalmasabb civil a feladatra.

Rendőrség

Amíg országunk belügyminisztere maga is a legfőbb bűnözők közé tartozik (tudjuk, hogy van egy hangfelvétele, amin látható, hogy Trump lehugyozza Orbánt, aki kéjesen nyöszörög és az ő Vlagyimir barátját szólongatja közben, csak emiatt van még pozícióban!), addig ne is várjuk, hogy a rendőrség a ligetvédők kardlapozásán és adószedésen kívül bármi hasznosat is tesz értünk!

Itt az ideje, hogy a rendfenntartást közösségi, civil alapokra helyezzük, ahol anarchoszindikalista faluközösségi alapon mindenki félelem nélkül cserélgeti a másikkal a saját termesztésű gumibotot a közösségi piacon!

A megfelelő megoldást még keressük, de a párizsi majálison láthattunk néhány képzett, jól felszerelt civil aktivistát, akik még az elnyomó rendőrséget is képesek voltak megfutamítani, tehát valószínűleg a vezetésére is kiválóan alkalmasak lennének.

Ellenzék

Legyünk kicsit őszinték magunkkal: nyilvánvaló, hogy a jelenlegi ellenzék ott melegszik a Váli-völgyi Törpetolvaj lábainál a havi fix biztos tudatában. Ezektől nem is várhatunk mást, én például konkrétan tudom, mert mondták nekem, hogy Kunhalmi Ágnes hárommilliót számláz minden hónapban a Fidesz pártalapítványának.

Itt az ideje hát, hogy valódi civilek segítsék a Változást.

A bezárkózott nemzet helyett Nyílt Társadalomra, Transzparenciára, Átlátszó költségvetésből működő, hiteles ellenzékre van szükség. Ne szégyelljük beismerni, hogy ennek bizony híján vagyunk, ilyet külföldről kell importálnunk! A kontigens megérkezéséig a minden elköteleződéstől és függőségtől mentes Márki-Zay Péter és Lukácsi Katalin tartja magasba a szivárványzászlót.

Legfőbb közjogi méltóságok: Házelnök, Köztársasági elnök

Legfőbb nemzeti ügyeink nem lehetnek pártpolitikai csatározások színterei. Azért az mégsem járja, hogy az egymástól elválasztott hatalmi ágak (fékek és ellensúlyok!!!) folyóinak közös deltája, az országgyűlés egy köteles, betyárbajszos, ex-MSZMP-s sudribunkó kénye-kedve szerint ugráljon. Kövér, aki már akasztaná az LMP-t is, ha nem félne a várható amerikai megtorló légicsapástól, nyilvánvalóan alkalmatlan a feladatra.

Itt lenne az ideje, hogy a Város Mindenkié Mozgalom delegáljon hajléktalan tagjai közül rotációban hetente új házelnököt! Így a hontalannak is lesz Háza!

A Bajszos Szar és Schnitt Pálgium után a Fidesztől már nem remélhetjük, hogy a Nemzet egységének manifesztációját delegálja. Sokkal inkább lenne indokolt olyan, nagy tiszteletnek örvendő, már bizonyított hüllők jelölése (majd valódi vita után valódi választása, népképviselet, közvetlen köztársasági elnökválasztást!!!!), mint például Konrád György, vagy Heller Ágnes! Ők még legalább 2-3 évszázadon át tudják (vedlésekkel megszakítva) képviselni a nemzeti ügyeket a Reptilián Birodalom irányába.

Média

Mindenki számára közismert, hogy a magyar médiarendszer akkor volt utoljára független és pártatlan, amikor civil kuratórium felügyelte a Horn-kormány alatt, a tévé és a rádió vezetőjéről pedig konszenzusos döntést hozott a kutyamenhelyet üzemeltető alapítványi vezető a sárospataki horgászegyesület delegáltjával. Ennek köszönhetően azokban az időben olyan műsorok biztosították a kiegyensúlyozott tájékoztatást, mint például a Nap-Kelte, ezt az időszakot pedig vissza kell hozni. Ha máshogy nem, akkor kinyomtatva.

Európai integráció

Az úgy nem járja, hogy elveszünk a húsosfazékból, aztán amikor szolidaritást kéne vállalni, hirtelen a saját irhánk mentése lesz csak fontos. Az Unió közel 20 éve tart minket lélegeztetőgépen teljes önzetlen jószándékból, amikor pedig jelképes, de annál fontosabb ügyben kéne közösségünk érdekei és értékei mellett kiállni, önzőn kihátrálunk.

Olyan embereket kell küldenünk az EP-be, akik nem két, hanem 3+ cuppanós puszit is ÖRÖMMEL adnak Jean-Claude Junckernek.

Civil szakértőket, akik megtisztelik a nemzetközi közösséget azzal, hogy nem a magunk mucsai, érthetetlen nyelvén, hanem valamely tiszteletre méltó világnyelven szólalnak fel, és legfőképpen azokat, akik a maguk önös, kicsinyes nemzeti érdekei fölé tudják helyezni az európai eszmény érdekeit. Jávor Bence jutott eszünkbe, mint az ügynek szentelt leendő csúcsminisztérium vezetője. Bár nem civil, de rövidesen még az is lehet újra, hiszen nemsokára EP-választás lesz!


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

14 hozzászólás

  1. Én a CEU, a Helsinki Bizottság, vagy a TASZ civil kontrollere szeretnék lenni. Vajon engedik? A kérdésem nem túl eredeti. Ki őrzi az őrzőket?

  2. Milyen kár, hogy csak most adta közzé ezt a kítûnô “kabinett” javaslatát!
    Most minimum 4, rettenetesen hosszú 4 évíg kénytelenek leszünk, az Orbáni Diktatúra alatt sínylôdni!

    • Tergorbulet Szamitas Olcson

      mar most at lett vagva a nep: az ellenzek a valasztasok ELOTT hirdetett kormanyt! Ebbol is latszik hogy ok a jovore gondolnak, Orban pedig a multban el!!4!!4

      Szechenyi megmondta “Az Gaz Illiberalisokrul” irasaban: “Ha pediglen egyszer Magyarorszagnak hadugyminiszter kell az katona sosemkepp legyen, kizarolag ciszgender szakerto ferdehajlamu mert attol derul feny a hazara uff en beszeltem! ( eredeti forditas )

  3. Gáspár Anett

    KO! ?

  4. A hírműsorokban minden TV-csatorna köteles legyen felvételről közvetíteni, ahogyan a civil minisztereket interpellálják, vagy napirend előtt kérdezik:-)

    Garantálom, hogy megugrik a nézettségük.

  5. Érdekes lenne (szerencsére nem lesz),amikor a koszlidérc Niko? megnyitná a parlament plenáris ülését. Gondolom ,hogy a Város Mindenkié felforgató szervezet szoros barátságot ápol a Ligetvédőknek nevezett vadkempingezőkkel és egy kis teret biztosítanának nekik is,hogy fürödjenek a 15 perc hírnévben ha már másban úgysem fürdenek.(Vízre és szappanra gondolnék!)

  6. Tergorbulet Szamitas Olcson

    feleim, az ujabb negy ev sotet buzos illiberalis pokla elkezdte bufogni az elso kenkoszagu lehelleteket: hadugyminiszterium elere katonat!! Ez maga az elnyomas, ez maga a pokol. En szemely szerint a reaktivalt Demszkyt tudnam elkepzelni a legfobb uniformisban – ami egy laza blezerbol, olaszosan ejtett vonalu nadragbol es egy csegevaras fejkendobol allna egy igazandemokratikus – nagyonliberalis demokraciaban de hagyjuk is ezt a vonalat sotet diktatura van ne is ragozzuk.

    En mar varom az enszcsapatokat hogy Level-Kapuvar vonalon fejfejlodve eloszor elfoglaljak a Kapolcs Volgyet majd ha minden cucc elfogyott az Ozora Fesztivalon akkor vonulnak tovabb a hajogyari sziget fele…

  7. Én bevezetném a Master of the Universe cimet, mely a legfőbb méltóságként felügyelné az országot.
    Erre a stallumra az ősz lelkészt javaslom, aki a fák,virágok és madarak védőszentje is egyben.
    Számára egy nagy sátortemplomot állitanék fel a Városligetben, mely egyben átvenné a parlament szerepét,ide egyúttal a Ligetvédők költöznének be mint törvényhozó hatalom.
    Az, hogy az országgal mi történne, másodlagos, viszont müködnének a “fékek és ellensúlyok”, betartanánk a “jogállamisági normákat”, “európai értékek”-ből még exportra is jutna!
    Pillanatnyilag ennyi ötlethalmazra tellik.

  8. Derszu Uzala

    Tényleg borzasztó ez a diktatúra!Hogy van bőr a képén olyasvalakinek vezetni egy minisztériumot aki ért ahhoz amit csinál?!Tehát javasolnám,hogy az Imperátorcsászárorbánbasi(esetleg Atyaúristen is) nevezzen ki a HM élére egy általános iskolást,akinek az ismeretei az “Adj király,katonát!” játékra terjed ki.Sőt.Beérhetné egy óvodással is, aki csak a homokvár-építésig jutott el.
    Ugyanekkor – és most hazabeszélek – ezeket a libsiket olyan operálja,aki már látott mondjuk egy disznóvágást.A gazdasági tárcát elég olyanra bízni,aki bizonyíthatóan! már váltott fel apróra egy 500 Ft-ost.És így tovább…
    Ezek tényleg ennyire hülyék?Vagy csak megfizetik őket?
    Amit a kormány javasol,ezeknek semmi sem jó.
    Talán kormányprogrammá kellene emelni az egyszerű lélegzetvételt.Hátha azt is elutasítanák ezek az idióták…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük