Tutiblog

Meggyőzni a vakcinaellenes vírustagadót – Na, ahhoz kéne csak igazán a székely furfang

Minden eddiginél súlyosabb krízist él meg a román egészségügy a koronavírus-járvány miatt, egyes beszámolók szerint a súlyosan beteg fertőzöttek napokig fennakadnak a sürgősségi osztályon, ki széken ülve, ki hordágyon fekve várja, hogy felkerüljön végre valamelyik osztályra, hogy megfelelő ellátást kapjon. A súlyos tüneteket mutató betegek egyike sincs beoltva, köszönhetően a román politika és egészségügy kétfelé beszélő kommunikációjának, az oltásszkepszis éppúgy …

Több »

Jakab Péter elért politikai pályafutása csúcsára azzal, hogy gratulált Gyurcsánynénak, amiért legyőzte őt

A jobbikosok legsötétebb napjai jönnek, amikor vigyorgó DK-s nyuggerek tömegében köldökig lehajtott fejjel mennek el majd az előválasztás második fordulójára, hogy leszavazzanak Gyurcsánynéra, vagy alternatívaként Gyurcsány egykori tanácsadójára. Ide vezetett, hogy Gyurcsány Ferenc táncba vitte a pironkodva engedékeny Jakab Pétert, hogy aztán kipörgesse az egész pártjával együtt. Jakab a jobbikos szavazókat viszont már belevitte az előválasztás sűrűjébe, és ezt nem …

Több »

Feri, ez a harc lesz a végső!

A 2022-es választások tétjét mindenki latolgatja. A baloldal valami kifordult logika mentén a polgári kormányzás jövőjében az EU elhagyását vizionálja, míg ők, a szovjet júdásfilléreket konvertibilis euróra cserélő holdudvar most ugye az „európaiak”. Szél Bernadett egyenesen a jelenlegi ellenzéki képviselők bebörtönzésével próbál valami sokkolót mondani jobboldali győzelem esetére, de mivel ezt már négy évvel ezelőtt eljátszotta ugyanígy, és ennek ürügyén …

Több »

Nemzeti szocializmus

Ez csak néhány gondolat, a kifejezésről magáról, különösen, mivel annyit akasztják kéretlenül a konzervatív, keresztény emberek nyakába a náci szót, s ez a kolonc olyan mélyre húzza le fejünket, hogy ritkán és nehezen tekintünk körbe a történelmi valóságban. Még mielőtt persze kiindulnánk bármiből is, a fiatalabbak kedvéért a nemzeti szocialista a náci a szó hagyományos értelmében, tehát itt most a …

Több »