Magyarisztáni rögvalóság

Gyurcsány a második gyerekkorát éli, mióta nem miniszterelnök

Egyszerre hülye és hiú politikusok örök típushibája, hogy hosszabb távon elmarnak minden náluk értelmesebb embert a környezetükből. Egy ideig fegyelmezik magukat, feljutnak a csúcsra, de a csúcson már mindenkiben potenciális politikai orgyilkost látnak, akiket jobb távol tudni. Igen, Gyuriferiről van szó, aki felettébb érdekes karriert futott be 2009-es lemondása után. Elengedte maga mellől Szigetvárit és rögtön el is felejtette ígéretét, …

Több »

Boldog születésnapot, Őszöd!

Tíz éve tudtuk meg, hogy Gyuriferiék elkúrták. Hogy nyilvánvalóan semmit sem csináltak négy évig, hogy egyáltalán nem kormányoztak, miközben végighazudták az utolsó másfél-két évét. Hogy hazudtak „reggel, éjjel, meg este!”. De azt is, hogy a szocik szerint miről szól és miről nem szól ez a kurva ország… Érdemes-e ezzel még foglalkozni? Van-e értelme felhánytorgatni a múltat, sírjukból kizavarni a politikai …

Több »

Az újságírók megzsarolásáról kérdőjellel

Az elfogulatlanságáról híres 444.hu-n jelent meg arról hír, hogy a rejtélyes G nevű újságírót magánéletének részleteivel megzsaroltak és megpróbálták beszervezni az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai. Ha és amennyiben ez úgy igaz, ahogy a sztoriból kitűnik, akkor valakinek a fejének le kell hullania. Ám először vegyük át a tényeket, mert ugye a tények, azok már Sztalin elvtárs szerint is makacs dolgok. Van …

Több »

Pályázati felhívás

A Toronyház egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet „Mentsük meg Juhász Petit!” címmel. Az intézkedés célja és háttere A maffiakormány teljes erejét Juhász Peti ellen fordította! Abból a mindennapi tényből kiindulva, hogy Juhász átadta a kinyomtatott Internetet A. E. Erikának messzemenő, ám indokolatlan következtetéseket próbálnak meg levonni. A helyzet súlyos és ezért a társadalom legszélesebb rétegeihez kell fordulnunk, mert csak az összefogás …

Több »