Liberális nyafogás

Bilderberg Gordon

Alig titkolt irigységgel tudósított a magyar sajtó a tényről, hogy a globkrit tüntik zárósorfalán, a rendőrségi helikopterek célkeresztjén hazánk egyetlen fia, Bajnai Gordon fogja vizionálni a demokrácia halálát, a nyugati értékek hanyatlását, és valószínűleg zsonglőrmutatványokkal és rúdtánccal is fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. Ha nem a kávét tölti, ki tudja. Mindenesetre mókás, és valahol rá és pártjára jellemző, hogy épp az …

Több »

Végjáték

Lassan úgy vagyok ezzel az MSZP-vel, mint a csillagászok a Plútóval. Elvitatkoznak évekig, hogy akkor most bolygó vagy sem, közben meg az a szerencsétlen kis égitest arra sem képes, hogy ez idő alatt egyszer megkerülje a Napot, vagy bármi meghatározót csináljon a Naprendszerben. A teszetosza kis hülye… Hasonlóképpen agyalunk évek óta, hogy az MSZP vajon mikor lesz újra komolyan vehető …

Több »

Megyünk az unijóba!

Majd’ beszartam a röhögéstől vasárnap éjféltájban, mikor nem „jöttek”, hanem egy szempillantásra a pofánkba toltáka választási eredményeket, túl sok meglepetés nem ért minket. (Legfeljebb a szocik lesújtó, béka segge alatti teljesítménye) Mindenesetre akkor még nagy érdeklődéssel számolgattam és böngésztem a listákat. Még izgultam is egy kicsit, hogy kik lesznek azok, akik majd minket képviselnek az „unijóban”! Akkor kezdtem igazából csak …

Több »

Miért is kéne kormányprogram?

Gyakorlatilag hónapok óta hallgatjuk a kifogást, hogy a Fidesznek nincs programja, Orbán Viktornak meg kormányprogramja. A program annyi: „folytatjuk”. Állítólag ez a program a demokrácia alapkövetelménye lenne (Bauer Tamás, Galamus), és semmiképpen sem normális, hogy nincs. Talán emlékszünk még 2010-re, amikor ugyanez a vád fogalmazódott meg: nincs a Fidesznek „igazi” programja, csak lózungokkal, közhelyekkel, általánosságokkal teli programszerűsége. Ezekkel a kifogásokkal …

Több »