Liberális nyafogás

Több mint hat, de kevesebb mint 10 oka van Goodfriend távozásának

“a fokozódó nemzetközi helyzet kellős közepén, egy önmaga szerepét kissé túlértékelő, a fogadó ország szemben mérhetetlenül előítéletes (csúnya antiszemita ország) ügyvivő eltökélt szándéka volt, hogy szövetségesből ellenséget csináljon”   Jó régen írtunk már Goodfriend tesóról. Mióta megérkezett Mrs. Collen Bell és átvette az ideiglenesen nagyköveti posztban állomásozó Ándrétól a stafétát, hibátlanul eltűnt a nyilvánosság elől. Sehol egy tüntetésen ellőtt szelfi, …

Több »

Lemmingek vonulása, Simon Gábor nélkül

A szegénységgel viccelődni nem illik – szokták volt mondani. Nem is mi tesszük ezt, mikor a leporolt Éhségmenetről értekezünk   Két év után ugyanis ismét útnak indították az Éhségmenetet, többek közt Kordás László és Nyakó István vezényletével… (Már itt befejezhetnénk, az összeállítás önmagában is elég kínos…). A cél – akár 2012-ben és 13-ban is volt – az, hogy a Budapestig …

Több »

Úgyis rég volt már médiaháború

Valaki csináljon már valamit! Ez volt a legfőbb óhaja a parlamenten kívüli új-ellenzékieknek, és ezek szerint a jótündérke meghallgatta a sok kispárnába sóhajtást. Az egységes 5 százalékos reklámadó, ami talán az eddiginél is hülyébb ötlet (erről úgy írtunk, hogy aki lehajol az apróért, az ne csodálkozzon a böri-jeleneten utána), és nem kicsit fogja felkúrni az agyát rajta jobbról-balról mindenki. A …

Több »