Liberális nyafogás

Eörsi Matyi, a demokratikus gerincoszlop

Eörsi Mátyás visszautasította a kormány jelölését a bizonyára roppant fontos, de általunk csak ebből az ügyből megismert Demokráciák Közössége nevű szervezet főtitkári tisztségére. Derék dolog is ez, Eörsi egy demokratikus gerincoszloppá nemesül rögtön, amint túllépünk azon a zavaró kis apróságon, hogy korábban ő maga járkált Szijjártó nyakára, hogy jelöljék már, léci-léci. Ja, hogy szabad a lapát, már nem is akarok …

Több »

Nem tudom, hogy olvastak-e ma 24.hu-t, de ami ma ott megjelent…. az egy rakás szar (ezért nem kell kattintani)

Műfajilag valahol a Népmesék Leninről és Sztálinról című nagyszerű kötet és a tudnodkellpontinfo közé lehet belőni a cikkecsekét. Röviden összefoglaljuk, ezért csak ne kattintsanak rá a likevadász cím ellenére. Van a nagyszerű és mértéket adó Népszabóság újságírója, aki nem csak az írott, hanem a kimondott szavak mestere is, és egy tanulságos tanmese keretében a retrográd fasisztát is pillanatok alatt demokratává …

Több »

Meglátni és megszeretni?

Ha jól sejtem, mindenki találkozott azzal az okfejtéssel, miszerint a déli, határmenti országrészekben azért szavaztak kevesebben, mint az országos átlag, mert „ők már láttak migránst és rájöttek, nem kell félni tőlük”. Jelentem, a haladó értelmiség sajnos ismét pont elkerülte egymást a valósággal. De majdnem sikerült. Alapvetően a mögötte meghúzódó logikai is meglehetősen sajátos. A libnyafi kizárólag az introspekció módszertanával próbálja …

Több »

Ne ítélkezzünk! Töröljük el a büntetőjogot!

A következő vita kezdődött el a sajtó és a sajtómunkások hasábjain és fórumain: vajon lehet-e ok-okozati összefüggést találni a Magyarországon szervezkedő terroristák és az ungárische nemzet biztonsága között. Mert szerintük abból, hogy terroristák vannak/voltak honunkban, illetőleg viperák vannak a viperafészekben nem következik, hogy terrorveszély van, s az sem, hogy ne nyúljunk bele a fent említett fészekbe. Mert az, hogy valaki …

Több »