Elnyomó ciszgender

Fogadjuk be a görögöket Európába!

A liberalizmus annyiban kevesebb a muzulmán vallást a lehető legagyalágyultabb módon értelmező ISIS-nél, hogy előbbiek a logikát már az analógiák szintjén is elvetik, mint nem haladó tudományt, míg az utóbbiak esetében irányadó, ha a próféta egyszer kiköpött egy szőlőmagot, akkor nekik is ez a feladatuk naphosszat. De visszatérve mi világvége szektánkra: ezért lehet, hogy míg a Föld népességének nálunk szegényebb …

Több »

IMF-EU: Ha a gyerek elesik a biciklivel, akkor jól meg is kell verni

Marad a végtelen ciklus, ahol az IMF és az EU képviselői mindig megszavaznak éppen annyit hitelt Görögországnak, hogy a lejáró hiteleiket rendben törleszthessék és mivel ötletük sincs a jövőre nézve, ezért a klasszikus megszorító tankönyvből néhány bekezdést mindig odakontrollvéznek az aktuális hitellevél mellékletébe.

Több »

Nyomokban buzilobbit és liberalizmust tartalmazhat

Persze könnyű ezt azzal elütni, hogy ha ilyen ostoba homofób vagy, akkor ne igyál kólát, ne hordjál Levi’s-t és ne kávézz a Starbuck’s-ban, te köcsög. Abba viszont nem könnyű belenyugodni, hogy az átlagember évek óta támogatta a melegházasságot öntudatlanul, miközben azt hitte, hogy csak egy szimpla kólát iszik. A kólamikulás ezek szerint nem véletlenül mosolygott annyira a reklámokon, évtizedek óta ezt sugallta az öreg, meleg, barna szemeivel.

Több »

Amiért szivárványba borult a világ

Itt az idő LMBT sorozatunk újabb részét kidobni, mert – főleg az amerikai legfelsőbb bíróság döntését követően – elérkezett a tetőpontjához a melegjogi küzdelemnek álcázott őrület. Sao Paolo és Írország csak a kezdet volt: a meleglobbi csúcsra járatja a gépezetet, és tulajdonképp alkotmányos puccsot hajtott végre Amerikában. Ez pedig már nem a figyelmeztető, piros rakéta, hanem rohanás a mentőcsónakok felé. B. …

Több »