Elnyomó ciszgender

Fehér Elefánt a kommunizmusboltban

Hol siklott ki ez a nap is? 🙁 A haladó sajtó és párttörténetírás annyiszor feltette már a kérdést, megnyugtató válaszokat azonban sose sikerült találjanak, pedig mesterei voltak a véres terrorcselekmények megnyugtató megmagyarázásainak. Próbálkozásaikkal ellentétben az igazság az, hogy Armand sose volt agresszív. Hatalmas termete ellenére konfliktuskerülő alkat volt, és a hétköznapokban sose próbálta kamatoztatni fizikai erejét. Csöndben és önmagában fortyogva …

Több »

Mi hiszünk Fekete-Győr Andrásnak!

Fekete-Győr András, a szegény ember Macronja elmondása szerint ő maga is rengeteg karaktergyilkossági kísérletnek esett áldozatul. Többen például melegnek mondják, az Internet bugyraiban ezt híresztelik róla, de mi tudjuk, ez nem igaz. Ő csak éppen úgy szereti az anyukáját, mint Macron, de ez nem jelent semmit. Az se, hogy állandóan olyan barátnőkre hivatkozik, akiket csak ő látott. Az meg pláne …

Több »

Már kecskéket is dugnak a híreket elhallgató libsi sajtótermékek

Anélkül, hogy a ritka kivételeket megbántanám, kénytelen vagyok azzal a megállapítással élni, hogy a liberálisok zömét alkotó állampolgárok egészen furcsa viszonyt ápolnak a szólás- és sajtószabadsággal. Meglehetősen régóta próbálom megfejteni a számukra irányadó elveket és elméleteket, de csak bizonyos rendkívül homályos gumiszabályok jelenlétét tudtam beazonosítani. E gumiszabályok szerint amennyiben bárki nem úgy ír a migrációról, mint a világ legnagyszerűbb eseménysorozatáról, …

Több »

Nyílt levél Jámbor Andrásnak

Kedves András! Egészen visszataszító, ahogy a Mérce.hu és te a lap főszerkesztőjeként gyáván és elvtelenül elbántál Zsurzsán Anitával csupán egy kiterjedt és rendszeresen ismétlődő plágiumügy miatt. A Mérce szerzői folyamatosan megalkuvás nélküli kommunizmust hirdetnek egyes témák részletes kifejtésénél, de most kiderült, hogy valójában olyan messze vagytok ettől, mint a kádári államkapitalizmus a Marx által még oly tisztán és romlatlanul felvázolt …

Több »