Eközben a fejlett nyugaton

Az egyik szemeteléssel, a másik lehülyézéssel védi a környezetet – Ádernek maradtak a horgászok

Van a közgondolkodásban egy axióma , miszerint a hülye zöldek mindenbe belepofáznak. Pedig szerte-hosszában annyi jó ötlete van itt mindenkinek, de jönnek a zöldek, és jól elrontják. Most például az volt a jó ötlet, hogy környezetvédelmi célzattal tízezer lufit engedtek szét a világba egy feszten, ami a zöldek szerint csak néhány percig szép, aztán meg nyilván szemét. Búsulhat is az Áder János, mert éppen …

Több »

Önkéntes államépítés baloldali aktivistáknak

  Új javaslatunk van a nemzetközi béke előmozdítására, valamint a menekülteket és ki-be vándorlókat termelő országok működési színvonalának javítására. Ennél konstruktívabb ötletünk már nem lesz, keblünkre öleljük a baloldalt és a menekültmentőket, s elmegyünk a falig a kompromisszumkészségben. Bernard Gui Azt ötöltük a nyári hőség ellenére a Toronyházban, hogy mi volna, ha már úgyis ennyien hagyják ott ezeket a szerencsétlen …

Több »

Hova tűnt Vona Gábor?

Feltűnően keveset szerepel Zázrivecz-Vona Gábor mostanában. Politikai ügyet „nem visz”, fontos témákra nem reagál, fórumot is csak kettőt tartott két hónap alatt, miközben pártvezetői teljesítményének csúcspontjaként az új tetoválását mutogatja a Blikknek, ami annyiban tényleg csúcspont, hogy végre letakarta a teleki téri népművészettel kompatibilis indás-dzsindzsás nonfiguratív szarját. De hova tűnt Vona Gábor?

Több »

Vágó István birokra kelt a valósággal

A nemzet agya, a főszkeptikus és zenész, valamint a favágásban és a politikában is jártas Vágó István különös játékba kezdett. A Mandiner német kommentelők véleményét szemlézte a minap egy Orbán Viktor bevándorlás-politikáját firtató írással kapcsolatban, Vágó szerint ezzel azt a látszatot keltve, mintha a hozzászólásoknak bármi közük lenne az adott cikkhez (SIC!). Cserébe Vágó leszemlézte a mandiner hozzászólásokat, így bebizonyítva, hogy …

Több »