Blogok

Ervin a “Nagy”

Egyszer megnéztem, hogy a csepürágó mit is jelent. Elfelejtettem. De az szinte biztos, hogy csepűt rágni nem jó. A múlt, illetve a közelmúlt és jelen színészgenerációi közötti különbség abban ragadható meg, hogy előbbiek zömmel megpróbáltak kedvesnek lenni a közönségükhöz, utóbbiak pedig a közönségtől várják el, hogy kedves legyen hozzájuk. Akik ismerték a régieket azok is tudnának mesélni, de ezek a …

Több »

Trianonnal egyetlen nemzet sem járt jól

A Párizs környéki békék következményeként szoktak tekinteni a második világháborúra, de a közép-európai népek sorsában nem szokták számba venni a nyugati hatalmak békerendszer-teremtő ámokfutását. Szerencsés ember az, aki simán ki tudja választani élete legnagyobb tévedését a hosszú felsorolásból. Én azt mértem el, hogy 1989 után a nyugati országok nem kirabolni fognak bennünket, hanem tényleg segíteni akarnak nekünk és egy demográfiailag, …

Több »

A fürdődressz

„A kövér ember soha nem olyan boldog, mint amikor »robusztusnak« minősíti magát.” George Orwell Nero – akinek viselt dolgait kár lenne újra elmesélni – egy Sporus nevű rabszolgával meg is cselekedte; ugyanis kiheréltette. Aztán menyasszonyi koszorúval övezte, és szabályosan feleségül is vette. A buzit mindig maga mellett tartotta és folyton csókolgatta, teljesen úgy viselkedett, mintha valóban felesége lett volna, aztán …

Több »

Az őrült háborúpártiság generációk pusztulásához vezet, ha nem fékezzük meg őket!

A magyar közéletben, és valószínűleg az EU-ban és az USA-ban is két politikai nézet áll szembe egymással: a végső győzelem kivívásának igényét a béke elérésének eszközeként propagáló álláspont, valamint a “tűzszünet és tárgyalások” azonnal nézete. A magyar ellenzék lehetetlen feltételeket támaszt a békéhez – érdemes felsorolni, miket is, mert ezek szokás szerint teljesen azonosak a nyugati fősodor álláspontjával. Oroszország vonuljon …

Több »