Blogok

Ellenzéket választani

Mint döglődő lovat rugdosni – gondolhatnánk – a választási kampány középpontjába került baloldali haláltusáról. Hogy ez így nem is igazán választás, jól látható a média megmondóembereinek kényszeredett témaválasztásain, amelyek jobb híján tudományfilozófiai értekezések arról, hogy ugye mi is az a választás tulajdonképpen, és miért kell választani, és miért van valami egyáltalán, miért nincs inkább semmi. El-elemezgetnek az új választási rendszer …

Több »

Együtt becsavarni egy villanykörtét

Rendes vasárnapi túlórámat töltöttem a Kispipacsban, amikor Piréz kirángatott onnan: ugorjunk ki, nézzük meg a kommereket. Delíriumos állapotom semmi ahhoz képest, ami a nagy ellenzéki dzsemborin tapasztalható volt. Fodor Gabi rá van gyógyulva a liberális buzzwordre, mintha ez érdekelne bárkit is – mármint rajta, meg azokon kívül, akik naponta ötször imádkoznak a Gizella utca irányába. Az ún. „liberális periódusok” ugyanis …

Több »

Mindenről Welsz Tamás tehet!

Az MSZP-ÖSSZEFOGÁS-KORMÁNYVÁLTÁS akármipárt az igazi megújulás útjára lépett. De most már tényleg. Sőt, az egész baloldal magára látszik találni. Ahogyan a Mesterházy meg is mondta az elején. Rajta van a plakáton. A változás elkezdődött. Mert most már megvan az igazi recept, tavaresek. Kár volt a Galamus-csoport kutatásait agyonpénzelni, kár volt Scheppele asszonynak tanulmányokat írni, kár volt Heller Ágnes külföldi útjait finanszírozni. …

Több »

A posztkomcsik megsemmisítése: ezért megyek a Békemenetre!

Mert. Mert ma Fodor Gábor bement Kálmán Olgához. Azért. És jött azzal, hogy az Összefogás kuplerája jobb, mint a fideszes kaszárnya. Konkrétan ezt mondta… Hát azért. Fodor Gábor elérte azt, hogy zúzzak ezerrel a békemenetes nénik közé, és totál magányosan meneteljek, lévén Piréz és Mongúz valószínűleg szarik az egészbe.  Mindenkinek, aki „bizonytalan, ám kicsit azért mégis jobbos” érzelmű ember, ajánlom …

Több »