Genderfree

A szexuális zaklatást megelőző protokollról

A Nagy Liberális Lopakodó Világforradalom (NaLiLoViF) győzelme óta egyre több elmebeteget vagyunk kénytelenek elviselni a nyilvánosságban, miközben (Hála Istennek!) a mindennapokban még csak sporadikusán bukkannak fel. De a nyilvánosság ereje brutális és elég egy elmebeteg tünetfelsorolását néhány ezerszer meghallgatni, az ember máris kezdi azt gondolni, hogy az adott tünet maga a szükséges valóság. Jelen esetben az Elmebetegek Világösszeesküvése (ElVilÖssz) azt …

Több »

A CEU nem egyetem, a gender-elmélet nem tudomány

„… a világ legtöbb társadalomkutatója egyetért azzal a tudományos alapgondolattal, hogy a nemek nemcsak biológiailag, de társadalmilag is konstruáltak, és egyes népek már az ősidőktől nem kettő, hanem több nemet különböztettek meg.” (Fodor Éva a CEU rektorhelyettese, „genderkutató”). A férje agykutató, az a gyanúm, hogy nem sokat beszélgethettek a természettudományokról, vagy az agykutató fogalma is megváltozott útközben és már az is társadalomtudomány. Esetleg létezik …

Több »

Bolondok karneválja

Most, hogy a német alkotmánybíróság úgy döntött, alkotmányellenes, ha csak lánynak vagy fiúnak anyakönyvezhetnek egy embert, kénytelenek vagyunk tudomásul venni: az elmebetegek kiszabadultak celláikból, ledobálták zubbonyaikat, nyakkendőt kötöttek és mindenféle fontos funkciót elfoglalva éppen most veszik át a hatalmat világunk felett. Zárójelben jegyzem meg, pillanatnyilag kereszténydemokrata kormányzat van Németországban, olyan, amelyik elvileg őrizni akarja humanista hagyományainkat. A józan konzervativizmus mégis …

Több »

A szexuális felajánlkozás bűncselekménye

Ha valaki kicsit is ismeri a történelmet, az pontosan tudja, hogy a szexuális viselkedés szabályozása hullámszerűen változik megengedőből szigorúba, majd fordítva. Élénken emlékezhetünk rá, hogy még 6-8 éve is nyaranként, a Balaton és egyéb vizek partján mindenféle korú tangában flangáló monokinis nők voltak megfigyelhetők a nemi erőszakok számának növekedése nélkül. Én nem elleneztem ezt az állapotot, fegyelmezett ember lévén, csak …

Több »