Bátran elfutottak?


Gyáva gecik! Persze lehetne ezt finomabban is megfogalmazni, de nekem valahogy kapásból ez ugrott be a nagyszerű hír hallatán, hogy a Fidesz visszavonatja Budapest olimpiai pályázatát, és az egész balhét rátolják a csóri Tarlósra.

Az indok ennyi: a baloldal pálfordulásának köszönhetően, miután az orbánozásban lehetőséget látó mikropártok kihátráltak az olimpiarendezés támogatásából,  olyan ellenséges közeg alakult ki, amelyben nem érdemes erőltetni az ötkarikás játékok budapesti megrendezését.

Erős érvek ezek.

Idézzük fel, kik égtek be eddig a baloldali holdudvarból azzal, hogy másképp beszéltek az olimpiarendezés kapcsán korábban, mint később. Ott van mindjárt a korábban oly lelkes Kunhalmi Ágnes, vagy Botka László (zárójelben miniszterelnök-jelölt), Kálmán Olga és Havas Henrik. Ez a csapat máris főnyeremény, ha valaki az olimpia támogatása mellett és a baloldal ellen egyszerre kampányolni akar. Tus.

Viszont a Fideszből teljesen kiveszett a nagyvonalúság. Eszerint ennyire volt fontos az olimpiarendezés nemes ügye, hogy egy nyúlfingnyi ellenszéltől, amelyet egy semmiből előrántott minimozgalom kierőlködött, megrengeti a Nemzeti Összefogás Rendszerét. És ha lett volna népszavazás, ugyan mi történt volna?

Lehetett volna kicsit kétszínűzni a baloldalt, meg lélegeztetőgépezni, sportért rajongani, a focistáink jó EB szereplése még segítette is volna az olimpia ügyét. És ha véletlen nemmel voksoltak volna a pestiek? Akkor az meg összerántotta volna a prolik ellenében a vidéket, és kész az újabb kétharmad 2017-ben. Dehát nem.

A Fidesz bátran elfutott.

Viszont sikerült egy Momentum Mozgalomból, amely még csak nem is párt, és tagjainak létszáma (a tagjaik is) a Gólya presszó mindenkori törzsközönségével egyenlő, csinálni egy félelmetes ellenséget. A Fidesz meg már másodszor fut meg a nép véleménye elől. Rémisztő, hogy mi lett ebből a konzervatív néppártból. Mindenesetre egy dolgot nem tehet meg a Fidesz. Hogy nem rendezi meg a választásokat, mert esetleg kikapna.

Piréz kolléga fölvetette, hogy akkor most a Momentumosok is megkapják a francia becsületrendet, mint Medgyessy, hogy ilyen fantasztikusan segítették a párizsi olimpiarendezés ügyét. Nyilván kaptak zsetont, meg néhány jó szlogenötletet, mint például, hogy igen a jövőre, nem az olimpiára. Más ölbehányná magát egy ilyen mondat gondolatától is. De ez a progresszív ellenzék hangja, és még véletlenül sem populizmus.


  Miért Rigó

8 hozzászólás

  1. Ja tök jó lenne az országnak, hogy ha az szdsz csemeték, a baloldali gittegylet és gyülöletkommandó még egészen őszig ezen obégatna (merthogy előbbre sehogy se jönne össze a szavazosdi), különösen hogy 2018 tavaszán választások lesznek. A jobboldalnak győzni kell, ez nemzeti létkérdés, az olimpia elvesztése meg veszteség. Csak emlékeztetőül, 2019 patkánylázadás – az elnyert olimpia rendezes törölve (ennél nem tudom hogy ez volt-e az ok), 1996 a kivitelezes alatt lévő világkiállítást a pufajkás kormány törli, 2017 olimpiai “lehetőség” a pufajkás leszármazottak es bűntársaik az utolsó pillanatban még a olimpia rendezes elvi lehetőségét is elveszik.

  2. Na miért rugó!
    Megyek a késsel.
    Ilyen fejet többé ne viseljen nyak.

  3. A para olimpia vezetője is egyetért hogy sokat lenditene a magyar fogyatékkal élők helyzetén az olimpiai szereplés.
    De a visszavonulók hazudnak és öngólt lőnek.
    Le kellett volna fumigálni és a kukába dobni az egész szemetet úgy ahogy van a cifra dobozokbam. Honnan volt nekik erre pénzüK?
    Elvették az kórházaktól és az öregotthonoktól meg a bölcsődéktől ovodáktól?
    Naná.
    A teljes politika gárda már eldöntötte 1OO%os aránnyal hogy kell olimpia és kész.
    A főváros a kormány mindenki.
    Roma locuta causa finita.
    Hogy mit nyöszörögnek a lupanárokban nem érdekes.
    Csiba te. Ülj le.
    Vagy előveszem a korbácsom és a karikásostorom.

  4. Nos az olimpia hasznáról nekem is erős kétségeim vannak. Nem szégyen az, ha valaki meggondolja magát!

    • Nem szégyenröl és magameggondolásról lehet itt szó.

      Tudomásom szerint (ami nyilván, megegyezik a momosokéval) a nemzetközi olimpiabizottság helyböl nem hagy jóvá olyan jelentkezést ami a jelentkezö területen nagyobb méretü ellenkezést vált ki.

      Ezért lenne esélytelen minden további igyekezet és csak így lehet egy különösen megszégyenítö visszautasítást megtakarítani.

      Vagy mégsem tudom jól? Ennek ma nem jártam utánna.

  5. Legalább nehezebben tudja Tarlós végignyomni a fővárosi közlekedés hetvenes évekbe való visszataszításának folytatását! 🙂

  6. A gerinc veszett ki a fideszből? ezt mondja valaki olyan ellenzékii hiénacsapatok védelmében, akiknek nem is volt soha. Gerinctelenül, elvtelenül és gátlástalanul kiszolgálták a külföldi érdekeket, hogy cserében hatalmon tartsák őket.
    Haveri pénzekkel kapcsolatban is a csöndes lapítást ajánlom, amikor most derül ki,miért kerül 450 millárd forintnyi adófizetői vagy ha ugy tetszik közpénzbe a 4.-es metro, kihasználatlan, nyúlfarknyi vonala. Azért hogy pl. Mesterházy Ernőnek, Demszky főtanácsadónak legyen miből Bali és Lombok szigetén villaparkokat vásárolnia. És ez, gondolom, a svájci ,titkos bankszámlák és off-shore cégekben elrejtett vagyon kis,látható része. De ez ne zavarja meg a hozzászólót, olvasgassa csak hűséges kutyaszemmel a volt szdsz és mszp vagyonnyilatkozait, amelyekben rendre ben pl. egy trabant és egy 60v m2es kislakás van feltüntetve , .összvagyonként. Ja, és bátran át lehet számolni a 450 millárdot lélegeztetőgépre,mert ebben az esetben érdemes. Tíz éve élveznénk a színvonalas magyar egészségügy szolgáltatásait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük