Az Index mindenhez is…


Sokat kacagtunk már ezen a felületen a mindenben tökéletesen járatos fodrászokon és taxisokon. Az emberiség legnagyobb tragédiája, hogy ők hajat vágnak meg autókat vezetnek, mert a nagy közös kormányrudat rájuk bízva bizonyára minden problémát seperc alatt megoldanának. Gúnyolódtunk továbbá az ő tudományos verzióiknak számító szociológusokon, akik lényegében ugyanilyenek, csak nem tudnak még hajat vágni se, meg elvinni téged a célállomásodra.

Van azonban az Index. Az online sajtó oszlopa! Na, az Index, az valami más!

Most éppen arra jöttek rá, hogy a kormány már megint nem jól csinál valamit. Állítólag le szeretné cserélni a gripeneket, mert a svédek már megint kötelezővé tennének nálunk valami csodálatosan nagyszerű világmegváltó beteg liberális aberrációt. Ezért állítólag bosszúból lecserélnénk az általuk gyártott és általunk lízingelt harcigépeket valami drágábbra és jobbra Amerikából, ami valamiért mégse jó…

„Túl drága ugyanis értékarányosan, meg nem felel meg a magyar igényeknek.” Igazán nem szeretnék személyeskedni meg vádaskodni, de az Indexről valamiért egyetlen jó Magyar Ember se asszociál arra, hogy kéz a kézben járnak a háztömbméretű méregdrága honvédségi gyilkológépek végtelen imádatával. Valószínűleg előbb élveznének fizikai örömöt az FC Barcelona getafei vendégjátékán, mint amikor 60 tonnás leopárdok dübörögnek majd a dr Miniszterelnök Úr vagy dr Házelnök Úr tiszteltére rendezett díszszemélinken. Életükben akkor voltak a legközelebb ilyesmihez, amikor az a túlmozgásos hülyegyerekük valahogy bekönyörögte magát T-72-est vezetni, és sikerült annyira irritáló köcsögnek lennie, hogy még a legkeményebb militaristáknak is kihívást jelentett végignézni az aktív főszereplésével túlfűszerezett videóját.

Vajon hogy készülhet amúgy egy ilyen ténymegállapítás náluk?

A demokrácia állapotához meg a sajtószabadsághoz hasonlóan felmérik az alanyokat, és megállapítanak egy önkényes sorrendet, mint a többi sorosszervezet? Gondolom, a radarabszorbencia meg a lokátorteljesítmény kaphat rajtuk 1-1 pontot, de ha Orbán bűnös kormánya potenciálisan megvenné, az egyből -50-et. Ott van aztán ugyebár az az összehasonlítási alap is, hogy hány kórházat vakolhatnánk ki egyetlen AIM-120D AMRAAM árából. Mennyivel jobb helye lenne ennek a temérdek pénznek, ha stadionok és fejlett védelmi eszközök helyett kérincsélő sajtóorgánumokba fektetnénk?

Nos, az Index műveletlensége abból is látszik, hogy míg a világ összes sorozatát IS nézik, hogy értő, sőt, jobban értő kritikákat tudjanakat prezentálni róluk. A világ legjobb sorozatát, az Igenis miniszter/miniszterelnök urat valahogy nem sikerült megnézzék, vagy nem tanultak belőlük semmit. A velük ellentétben valóban mindenhez értő Sir Humphrey Appelby ugyanis már régesrégen lefektette bölcs tanításait:

Nem azért vásárolunk drága fegyvereket, hogy használjuk őket, hanem azért, hogy a sok pénz elköltése révén érezzük azt az érzést, hogy a lehető legjobban meg vagyunk védve. Humphreysan fogalmazva az F-35-ös a piacon fellelhető legjobb és legdrágább eszköz, és mi a legjobbat érdemeljük! Harckocsikban is, önjárólövegekben is, és most már vadászbombázókban is, kedves indexesek.

Ez már nem az 1990-2010 közti kis világotok, bizony.

Egyébként, ha már ott tartunk, hogy van valami, ami ár/érték arányban túl drága, és nem felel meg a magyar igényeknek…

Én csak azon tanakodok ilyenkor – freudi alapon – hogy vajon nem a sötét, beteg lelkük legmélyebb örvényeiben kavargó önmagukról beszélnek? 9 éve próbálják a szarok kis diktafonjaikkal rajtakapni a Fideszt valami olyan parlamenti folyosón, ahova be se tehetnék a csámpás kis piszkafa lábikóikat, és semmi, de semmi eredmény. 🙁

Sőt, a Fidesz csak egyre és egyre erősebb. Vajon nem gondolkodnak el ilyenkor, hogy az általuk pótolhatatlannak hitt, valójában igen drága és teljesen meddő munkájuk sosem hoz majd semmiféle eredményt?


  Kurtz ezredes

10 hozzászólás

  1. https://htka.hu/2018/10/07/htt-a-vilag-legjobb-vadaszgepe/ csak egy kis miheztartás végett.
    “A magas előállítási költség igen relatív fogalom, mihez képest és milyen műszaki tartalommal? Összevetve az európai gyártású vadászgépekkel, amelyek beszerzési csomagból visszaszámolt fajlagos ára egyes esetekben meghaladta a 100 milló dollárt, az F-35A nyers 80 milliós darabára még egész baráti.

    Még igen jóindulatúan nézve, a beszerzési csomagok egyes tételeit becsülve és lehúzva azok teljes árából az derül ki, hogy nagyjából 80 millió USD áron kínálták az utóbbi 10 évben a Rafale és Eurofighter vadászgépeket. Ez utóbbi típusból ráadásul csak a T3A és T3B változatok tekinthetőek valóban többfeladatúnak, amik képesek precíziós csapásmérésre és SEAD18 feladatkör betöltésére.”

  2. Ugye az indexnek azt sem hisszük el, ha kérdez. Szóval:

    -simán lehet, hogy nem is lesznek lecserélve a Gripenek,
    -ha le is lesznek, nagyon valószínű, hogy valamiféle hatékonysági mutató alapján, alapos megfontolás után. Kizártnak tartom, hogy a svédek irányunkban történő basztatása bármilyen szerepet kapjon egy ilyen döntésnél,
    -simán lehet, hogy ha le is cseréljük a Gripeneket, akkor sem az F-35-re
    -azt sem hiszem el nekik, hogy ez a világ legrosszabb harci gépe

    Azt látom, hogy tankból, helikopterből, lövegből, kézifegyverből rohadt jókat választottunk. Szerintem bízzuk a jól felügyelt, mértékletes katonákra a döntést, mondjuk azokra, akik eddig is döntöttek.

    • én is inkább azt hiszem hogy ha lesz csere annak egyszerű okai vannak. Lehet politikai oka is, mondjuk az usa hadiipar hatékonyabb ‘lobbista’ mint a saab, de ez inkább a járuléks haszon. Én sem gondolom a svéd kormány akadékoskodott volna, ennyire ők sem ellenségeik a zsebüknek – inkább hogy gondok lehetnek az alkatrész-utánpótlással lassan tudnak teljesíteni megrendeléseket.
      Azt meg sajnos sajnos mi nem tudjuk (egyelőre) megoldani, hogy 2 típus fusson rengeteg pénz de inkább rengeteg szakember. Már a helikopterflotta üzemeltetése is kemény dio lesz a privát szektor csábítása olyan nagy egy jól kiképzett szerelőnek.

  3. De mi az a díszszemélink, kedves mindenhez értő Kurtz ezredes?

  4. fürgerókalábak

    F-35-öst venni tényleg ön tökönszúrás lenne, ami a megbízhatóságát tekintve rosszabb mint az F-22. Ez utóbbi minden egyes repült óra után 36 órányi karbantartást igényel. Az árát meg hagyjuk…. A Gripenek meg még messze vannak az életciklusuk végétől és nem rossz masinák.
    Az igaz hogy már végképp ideje modernizálni a Honvédséget. Szerintem eddig jó úton haladnak.

  5. Az indexet betonbuta, ám rendkívül öntelt prolik olvassák. Egészségükre.

  6. 1. Nem kell Indexet olvasni. Már csak azért se, mert kurvára idegesítő, hogy szerintük minden szar, sőt, annak az ellenkezője is. Ez tényleg nagyon “bölcs”, bármi történik, később lehet mondani, hogy “na ugye? mi megmondtuk!” (Hát persze. Meg a tök ellenkezőjét is, csak arról meg nem beszélünk) Pontosan erről a házmester-zsurnalizmusról szólt egy bejegyzés a Tutiblogon (stílusát tekintve majdnem biztos, hogy azt is az Ezredes írta). Valami olyasmi volt a címe, hogy “Sorvezető mélabús online-újságíróknak”. (Kéretik rákeresni.) Volt benne valami ilyesmi: “Orbán nem épít utakat! Ezért vagyunk annyira elmaradva, hogy még Románia és Uganda is sokkal jobban teljesít nálunk.” Aztán: “Orbán utakat épít! Ezért fog emelkedni a közúti balesetek száma, és a basi így irtja ki az ország népét.” Tipikus index. A Gripenek kapcsán itt van egy 2010-es Index-cikk (hogy a p*ba lehet ilyen rosszul írni?), ahol a 2001-es üzletről írnak. https://index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/21/elpazarolt_gripen_milliardok_-_mi_lett_a_gazdasagelenkitessel/ Tipikus. A Gripenekkel az volt a baj, hogy még Viktorka bótolta le a Viking Kalifátussal. A 2010-es “hírekben” meg azért került elő, mert akkor meg már megint a Viktorka volt.

    2. Talán nem lenne baj, ha inkább a vadászpilóták döntenék el, hogy milyen felszereléssel óhajtanak harcolni, és nem az index tüdőbajos, tornából felmentett 40 kilós libsi hülyegyerekei. Meg a tótavé.

  7. Az index korunk egyik szomorú katasztrófája. Amikor a hirközlés ideológiailag elfogult és befolyásolja kedve szerint a szólásszabadságot. Kérdés; Mit olvassak az index helyett ami nem baloldali/jobboldali szélsőséges és ami közli a hireket és nem csak manipulálni akarja a véleményem/torzitja a valóságot?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük