Az emberevők támadása


Július közepe volt, az év legmelegebb napja. A BBC szerint az írott történelem legmelegebb napja volt, a CNN nemes egyszerűséggel az elmúlt 300 millió év legmelegebb napjának nevezte, valamint nem mulasztotta el megemlíteni, hogy az Ovális Irodában pazarlóan hidegre volt állítva a klíma.

Az idegen űrhajóflotta körpályára állt a harmadik bolygó körül, és nem tudva az évszakok váltakozásáról (a nagy döntéseket náluk is politikusok hozták) örömmel állapították meg, hogy a hőmérséklet a megfelelő tartományban van. Az inváziós hídfőt Magyarország, Böhönyeturhány, Salvador Dali utca 3/b hátsókert koordinátákon határozták meg, mert viszonylag könnyen beregeltek a GPS katonai rendszerébe és mert Mari néni imádta a káposztát és veszettül locsolta, ami így felülről kirívóan dús vegetációnak mutatkozva az anyabolygójukra emlékeztette az idegeneket. A dús vegetáció pedig nagy lomha növényevőket sejtetett, amelyek miatt érdemes volt néhány ezer fényévet utazni.

Dezső, az anyakecske, akinek kora hajnalban sikerült kiszabadulnia és rácuppannia a káposztára, érdeklődéssel tekintett fel kérődzés közben a tőle néhány méterre leszálló űrhajóra, amelyből kirajzottak tüzelőállást felvéve a rohamosztagosok. Dezsőnek pillanatai voltak csak hátra, amikor a zúgásra Morcosan ébredő Bodri, a pulikeverék oldalba támadta az idegeneket. Bodri szőrzetét a sugárfegyverek nem ütötték át, elsőre különben is egy megelevenedett levélkupacnak nézték, majd amikor egy menetből nyolcuk lábába kapott bele futtából, pánikba estek és összevissza kezdtek el lövöldözni, többek között egymásra. Dezső sem akar kimaradni a buliból, a legszebb kecskei hagyományoknak megfelelően öklelte hasba az osztagparancsnokot, aki egy hosszabb repülés után fejjel érkezett meg a disznóól melletti trágyatóba. A rohamosztagosok is erre voltak kénytelenek visszavonulni, mert Bodri és a balhék iránt mindig érdeklődő szomszéd Morzsi a másik irányból rohamozta őket. Beugráltak az ólba, ahol azzal a kellemetlen ténnyel voltak kénytelenek szembesülni, hogy a mindig éhesen ébredő emse (Rózsi) szaglássza a hátukat. Rózsi kétszer akkora volt, mint bármilyen élőlény, amit valaha láttak és annyira büdös, hogy a szag azonnal átütötte a szkafanderüket. El voltak vágva a leszállóegységtől és Rózsi bármikor rájuk feküdhetett.

Mari néni ekkor már, halva a zajt és látva a fényeket, megnyomta az okostelefonján az unokája által telepített alkalmazáson a pánik gombot. A körzeti megbízott éppen a közelben járt. Azt hitte, hogy részeg fiatalok petárdáznak a disznóólban, ezért felszólítás nélkül besprézett egyet. A rohamosztag parancsnoka ekkor halálrohamot rendelt el. Az idegenek vallása szerint ugyanis csak akkor juthatnak a jámbor növényevőkkel teli mennyországukba, ha növény, esetleg mindenevők elfogyasztása közben éri őket a halál. Az éppen megérkező Mari néni tehát avval szembesült, hogy a körzeti megbízottat, a Dezsőt, a Bodrit és a Morzsit éppen megpróbálja megenni egy csomó kis ocsmány idegen, akik a politika iránt érdeklődő nénit valami miatt a Ligetvédőkre emlékeztette. Mari néni kétszer is megélte a téesz-szervezést, egyszer részt is vett a párttitkár megpokrócozásában, most is a támadást választotta és a botjával japán mestervívókat megszégyenítő pontossággal csapta le a kis ocsmányságokat. Az idegenek azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy nem csak ők, hanem Dezső és a körzeti megbízott is nagyot tud harapni, Mari néni üvöltözésére meg végképp nem voltak felkészülve, állítólag a túlvégen is hallani lehetett, a lakosság elkezdett kapára, kaszára kapni. Újra menekülőre fogták tehát és a pottyantós budiban foglaltak el új védelmi pozíciót. A múlt héten családi születésnap volt Mari néninél és egy apróbb dugulás miatt kénytelen volt újra használatba vétetni a kertvégi létesítményt. Harminc ember két napi termésébe loccsantak tehát bele a remegő idegenek, akikre a sokkos állapotba kerülő körzeti kilőtte a nála lévő összes tárat. A kutyák őrjöngve ugattak, Dezső pedig elkezdte enni a salátát. Mari néni oldalba bökte az állatot, aki ennek hatására megrohamozta a budit, amely rádőlt a lényekre, akik végképp csapdába estek és megadóan várták a pokoljukra kerülésüket, ahol őket eszik majd meg holmi növényevők.

Ekkor érkeztek meg a Gripenek. A légvédelem érzékelte a lassulva, irányított pályán ereszkedő objektumot és ráküldött egy géppárt. Az elhúzó gépek csak a leszállóegységet látták, meg a ház körül gyülekező tömeget, arról értesítették a központot, hogy a fura külsejű objektum leszállt.

A körzeti megbízott eközben zombiapokalipszist jelentett, meg fegyverhasználatot, aminek annyi foganatja lett, hogy ráküldték a TEK-et, miután úgy vélték, hogy patológiás részeg és lövöldöz.

Ekkor értek össze a szálak az országos műveletirányító központ ügyeletesének fejében és riadóztatta a nyéklátházi fogatolt tüzéreket és az öcsödi huszárokat.

Az inváziós flotta parancsnoka az összeköttetés megszakadása miatt leküldött még néhány leszállóegységet, amelyek pont összefutottak a Gripenekkel. Miután a leszállóegységeket eredetileg nagy lomha növényevő madarak lelövésére tervezték, a Grippenek jó néhányat kilőttek közülük, a többi visszafordult. A flotta parancsnoka ekkor olvasta el a kutató részleg jelentését, miszerint a bolygón technikai civilizáció található.

Orbán Viktort azzal keltették reggel ötkor, hogy a Dunántúl felett légicsata zajlik, Böhönyeturhányban pedig elszigetelt a lakosság és a körzeti megbízott egy ellenséges légiszállítású desszantot. Ja, és a TEK úton van. Miután gyorsan kizárták, hogy Soros Györgynek köze lehet a dologhoz, hiszen sem a TASZ, sem a Helsinki Bizottság nem adott még ki közleményt a kormány agresszív, az emberi jogokat súlyosan sértő újabb rémtettéről, gyorsan felállítottak egy szakértői csapatot, hogy kiderítse, milyen EU-s szankciókra lehet számítani, ha fegyverrel védjük meg magunkat egy fegyveres támadással szemben és az ellenségnek baja esik. Elkezdték a plakátkampány tervezését.

A TEK-es osztag parancsnoka bejelentkezett a helyszínről és azt jelentette, hogy Mari néni hátsó kertjében egy kisebb teherautó nagyságú valami parkol, részeg férfiak kicsi, randa, szkafanderes majomszerű lények tetemeit rugdalják, míg az összeomlott kerti budit egy kecske és két kutya közreműködésével egy csomó otthonkás nyugdíjas néni rohamozza és a pöcegödörből sivalkodás hallatszik. Erősítést kért, mert Mari néni és a helyi asszonyklub épp gázolajat locsolt a budira.

A körzeti megbízotton látható harapásokat a felserkent lakosság azonnal kiposztolta az összes létező közösségi oldalra, miként az idegenek tetemeit, valamint az események némileg kiszínezett leírását is, amihez képest a zombiapokalipszis csak egy szolid vámpírinváziónak tűnt. A gázolajas epizódot a gyors nettel rendelkezők tömegei közvetítették élőben.

Az egyik lelőtt leszállóegység néhány kilométerre zuhant le egy Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő ingatlantól, ezért a DK gyorsan kiadott egy közleményt, hogy szeretett elnöküket Orbán Viktor ilyen rafinált módon próbálta meg sikertelenül meggyilkolni. Az LMP közleményében felháborodását fejezte ki, hogy a Gripenek úgy lőtték le a nyilvánvalóan békés támadókat, hogy azok roncsai természetvédelmi területre zuhantak.

Orbán Viktor elhatározta, hogy reggel nyolckor beszédet mond a tévében, amit a köztelevízió háborús propaganda céljaira történő felhasználásának minősített az egész ellenzék, valamint kifejtették, hogy OV szintet lépett idegenellenességben. Bokros Lajos felkérte Soros Györgyöt, hogy a magyarság nevében kérjen elnézést az inváziós flottától és az áldozatok családtagjaitól. Az ATV-n egy fogorvos szakértő közreműködésével felvetették, hogy a Böhönyeturhányiak egymást harapdálták össze és különben is a településen csak Fideszes pártszervezet működik. A Magyar Nemzet online-on halálosan pontosan mutattak rá, hogy az első Orbán-kormány által vásárolt Gripenek alkalmatlanok az űrrepülésre és így nemzetbiztonsági szempontból értéktelenek. A Helsinki Bizottság is aktivizálta magát végre és még délelőtt feljelentette a két pilótát gyilkosságért, népirtásért, valamint az idegenek alapvető emberi jogainak megsértéséért. Az rejtély, hogy miként tudtak reggel kilencre egy aláírt megbízásra szert tenni az inváziós flotta főparancsnokától, aki 1000 kilométerre kint tartózkodott az űrben.

Bősz Anett a fehér heteroszexuális férfiak eszelős brutalitásának minősítette az egész incidenst és követelte, hogy a kormány azonnal derítse ki, hogy az idegeneknél milyen nemek vannak, az idegenek közül egyesek ki lettek-e téve a nemi orientációjuk miatt üldöztetésnek, és ha igen, azokat Magyarország azonnal fogadja be.

A közösségi oldalak töröltek minden az eseménnyel kapcsolatos információt, arra való hivatkozással, hogy az idegenek negatív színben történő beállítása sérti a liberalizmus alapelveit, megjelenik az „Én inkább hagynám megenni magamat!” gomb. Merkel bejelentette, hogy kész befogadni azokat az idegeneket, akik vállalják, hogy csak önként jelentkező németeket esznek meg. Az önként jelentkező németek felvetették, hogy az önként nem jelentkező németeket kéne először megetetni az idegenekkel, mert az önként jelentkezés hiánya nagyon súlyos intoleranciára utal.

A vidéki lakosság életrevaló része, a katonasággal együttműködve levadászta és lapáttal agyonverte a gépük zuhanását túlélő kis szörnyeket, akiket a liberális sajtó konzekvensen áldozatoknak nevezett. Csak Mari néni (Dezsővel és Bodrival közösen) ötöt intézett el.

Az ellenzék a NATO azonnali közbeavatkozását kérte annak megelőzése érdekében, nehogy a regnáló náci rezsim megakadályozza az idegenek húsevő kultúrájának és az európai kultúrának a szimbiózisán kialakuló toleráns tápláléklánc létrejöttét.

Vona Gábor kis idegenporontyokkal fényképezkedett, akiknek az anyukája a szomszéd szobában éppen ette a vecsési Jobbik békülésre odahívott exelnökét.

Az idegen flotta menekülőre fogta, mert a tévéadások elemzése után rájöttek, hogy ezen a bolygón többet ölnek, mint amennyi az ő élvemegevős kultúrájukba belefér.

Az Európa Parlament elítélte Magyarországot.

Az ellenzéki összefogás listáján 2018-ban szerepelnek azok a karanténban lévő elfogott idegenek, akiket az Orbán-kormány ismeretlen helyen fogva tart. Továbbá felvették a programjukba a hadsereg megszüntetését és Mari néni megbüntetését.

És még lesz melegebb.


  Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

9 hozzászólás

  1. Siva táncol

    Mari néni for President! (Alelnök: Dezső)

  2. “Az Európa Parlament elítélte Magyarországot.”

    Ezt nem elég ilyen sommásan elintézni:
    -melyik képviselő feljelentésére
    -ki hívta össze a rendkívüli ülést hajnal fél háromra
    -a NY Times milyen vezércikket rittyentett a témára
    -Gyurcsány hányat vitt haza szelfizni az idegenek közül
    …. és a többi, és a többi
    (Mondjuk, ragyogó folytatásos teleregény lehetne az RTL-Klubon)

  3. Már megint milyen antiszemita írás ez?

  4. Még, még!

  5. Nagyon jó! Köszönöm.

  6. Para Andr, ez mestermunka volt !!!!

    “Lotucsok” is azt mondja, még, még, még!! Nem is lehetett egyhuzamban elolvasni.

    “… akik vállalják, hogy csak önként jelentkező németeket esznek meg. Az önként jelentkező németek felvetették, hogy az önként nem jelentkező németeket kéne először megetetni az idegenekkel, mert az önként jelentkezés hiánya nagyon súlyos intoleranciára utal.”
    Eltaláltad, ilyen az ö lelkik és szokásik. De szerencsére Dénesnek még otthon volt az esze, nem etikázott,… . Történik még más is, néha, néha, abban a kis faluban?

  7. Kedves. Szerző és Király Attila, jó forgatókönyv lehetne a két írásból!
    Szarkazmusból a legfelső dobogós hely predesztinálva vagyon, ez szellemi vagyon.

  8. Remek, majdnem Dougles Adams-i minőség!
    Persze, szegénynek nem állt rendelkezésére ilyen tömény minőségű alapanyag, mint a jelenlegi liberálkreténség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük