Az elégtétel pillanatai – I.


Emlékszünk még a tavalyi Békemenetre, ahol dr Miniszterelnök Úr elégtételt emlegetett?

A sok rohadék természetesen azonnal áldozati pózba vágta magát és visítani kezdett, fekete autókat, kínzószerszámokat vizionálva. Legyünk megértőek, nyilván saját felmenőik múltjából indulnak ki. Lassan 10 hónappal a választás után azonban világos válaszunk lehet arra a kínzó kérdésükre, hogy mit értsenek elégtétel alatt. Íme.

Simicskista árulók kálváriája.

Az árulás talán az egyetlen bűn, amire nincs mentség. Láttunk persze árulókat, akiket bár maguk az árulásukból profitálók sem kedveltek, de mégis legalább magában az árulásban sikeresek voltak. A 30 ezüst csábítása mellett ez szerencsére nem mondható el a nem túl sok ésszel rendelkező simicskistákról, akik nyilván a kényelmes állás meg a jobb előrelépés jegyében választották 2015. február 6-áról 7-re virradóra azt, hogy innentől a Fidesz őszinte támogatóiból a Fidesz őszinte ellenzéke lesznek. Sőt, a legpofátlanabb fajtájuk még azt is képes volt kitalálni, hogy valójában Orbán Viktor, illetve az egész hivatalos Fidesz volt hűtlen hozzá, és ő őrzi a Fidesz igazi eszmeiségét. Nyilván ezek a 2015 óta köreikben divatossá váló dolgok lehetnek, úgymint a homoszexualitás propagálása, főleg házasság terén, a Bitó-szalon, nyugat-imádás, migránssimogatás és korrupció-érzékelés.

Természetesen valahol mélyen ők is érezhetik, mennyire okos döntés is volt a részükről ez az egész. A négy év óta folyamatosan növő moráljuk nyilvánvalóan a csökkenő eszük hiányát próbálja pótolni. Sok nevet említhetnénk, de a sok név közt egy mind fölött az a Csintalan Sándor, aki hetekkel a választás előtt még hihetetlen magabiztossággal értekezett a fideszesek megbüntetéséről nyilvános tévécsatornájukon, majd három nappal a választások után sírógörcsöt kapott azért, hogy egykori országos ivócimborája és árulótársa fél nappal a választások után bezárta és elbocsájtotta úgynevezett kollégáit. Ne aggódj, Sándor! Ezek nagyrészt azóta visszaszivárogtak, kényelmesen megélnek továbbra is az árulásból. A legfőbb ok azonban, amiért ne aggódj, hogy szebb korokban az árulók büntetése általában kínhalál volt. Mára ez addig szelídült, hogy azon árulótársaid, akik nem tudják bekunyerálni magukat a HVG-be vagy a 444-hez, kénytelenek a megtakarításaikból inni, és végül kényszerből elmenni a Magyar Hangba. Elég olcsó ár a bűneitekhez képest…

Tudományos-Szakmai megérkezés arccal a betonba

Most következik a kétségtelenül vidámabbik rész. Míg a rút árulókon tényleg felhúzhatjuk magukat, a tévedhetetlen szent Szakmai-Todmányos részleg megint annyi baromságot hordott össze, hogy az önfeledt szórakozáson kívül semmiféle más érzést nem mozgathat meg egy jóérzésű fideszesben. A balliberálisokat mindig mindenben őszintén kiszolgáló tudományos réteg különösen azóta roppant szórakoztató, hogy szerencsére érdemi hatalom nélkül nem tudnak százmilliárdos károkat okozni a Normális Embereknek.

Ott van ugyebár kedvenc házaspárunk, akik mindig a legképtelenebb baromságokat bírják összehordani, Kálmán Olga lelkes közreműködésével. Kéri Laci bácsi valamikor tavaly februárban rájött arra, hogy a Fidesz azért fog megbukni, mert a Fideszben se találni már 106 szerencsétlent, aki az arcát adja ehhez az egészhez. Április 8-án este már azzal ment be a műsorba, hogy ő kvalifikált tudósként nem érti, mi folyik itt. Kedves felesége pontosan ugyanezeket tudja termelni gazdasági vonalon, de ott van még Lengyel László, aki, ha feladná komoly tudóskarrierjét, pontosan ugyanezekkel a szövegekkel, ugyanezzel a frizurával és pulóverrel, a L’art pour L’art Társulat legviccesebb karaktere lehetne.

Emlékszünk még, amikor ez a sok, reáliákhoz magas szinten konyító bölcsész precízen kiszámolta, hogy a magas részvétel a Fidesz halálát jelenti? Kezüket dörzsölve ültek be a stúdiókba, aztán egyszer csak megérkezett a végeredmény. Tökéletesen igazolják azt a tételt, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja tanítja, aki meg tanítani se tudja, abból lesz a tornatanár. Nos, kedves balliberális tudóselméink! Aki tudja, az pont doktor Orbán Viktor Miniszterelnök Úr, doktor Matolcsy György Jegybankelnök Úr, esetleg Kubatov Gábor Pártigazgató Úr, ti pedig még tornatanároknak se tűntök mellettük. 😉


  Kurtz ezredes

3 hozzászólás

  1. POROSZLAI RÓBERT

    azaz: 2/3!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük