Szerencsés D. Márton

újságíró "A barátaid vagyunk. Mi nem olyanok vagyunk, mint a többiek. Szállj be!"

A politikai-ideológiai-irodalmi Nobel-díjról

“Aztán ott van még az „ideológiai”, vagy pontosabban fogalmazva inkább politikai szál: hogy Horace Engdahl azt mondja, az akadémia már 1969-ben szakított ezzel az elvvel, korántsem jelenti azt, hogy azóta ne befolyásolná – vagy ne tűnne úgy, hogy befolyásolja – a döntést a díjazott író politikai aktivitása. Amivel egyébként igazából semmi baj nincs, hiába akarják sokan ezzel az érvvel bagatellizálni …

Több »

Alföldi és a sikerkultusz

Alföldi Róbert lassan többé vált önmagánál. Az RTL-nyuggeresztrád, az Alföldi-féle Nemzeti elsiratása óta kulturális ikon, aki minden kézenfekvő lehetőséget kimaxol a saját státuszának kiemeléséhez. Mártír” – sőt – színházi, a művészi attitűd szempontjából hivatkozási pont, trendteremtő alkotó lett, hatással volt a „független” színházi társulatok témaválasztásaira is, hidat vert a kőszínházak és az alternatívok világa között, de ez nem jelenti azt, …

Több »

Az utolsó nem-kurzusjobboldali emlékére

Az utolsó nem-kurzusjobboldali – mondhatnánk rá – joggal. Csoóri Sándor az egyre jobban kiterjedő ideológiai „profizmus” ellenében is önazonos maradt gyerekkori tapasztalataival. A parasztság, a vidék, a nemzetiségi státuszú magyarság szenvedéseivel, eltiprásával, a háború jelöletlen, nemzetiség nélküli halottaival; a föld, a vetés, az aratás, a hit, az ünnepek, a csendbe, a hallgatásba fojtott egyszerű emberek figyelmének, erkölcsének és szavainak közelségével. …

Több »

Skandináv boldogságpornó

A World Happiness Report tanúsága szerint (amit az ENSZ egy gyanús, homályba burkolózó szervezete állít ki, gyanús és homályos körülmények között) a skandináv országok „boldogságszintje” kimagaslik a világ egyéb pöcegödrei közül. Skandináv boldogságpornó. Bár azt nem értettem soha, hogy a boldogság, hogyan mérhető, hogyan fogalmazható meg statisztikai adatként, bizonyos sorminták szerint – bár legyünk őszinték, mióta a humanizmust és annak …

Több »