Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Buda Pestért, Pest Pestért, Buda Budáért, Pest Budáért (főpolgármester-jelölt-jelölti bemutatkozás)

Független vagyok, és függetlenségem kulcsa az anyagi biztonság. Igen, apró, kicsi, neked nem is számít, akkora mikroadományokat kérek, hogy ne legyek egyik politikai erő lekötelezettje sem. Tudod, a demokrácia nem a legolcsóbb berendezkedés, de az ismertek közül mégiscsak a legjobb. Rólam, a Nép jelöltjéről: Megfontolt ember vagyok, nem teszek olyan hangzatos ígéreteket, amiket később nem lennék képes megvalósítani. Felnőtt, öntudatos, …

Több »

Most még nem kell harcolni, most még elég szavazni!

Európában három nemzedék óta béke van. Magyarországon is bőven felnőtt két generáció azóta, hogy utoljára háború volt az országban. 63 évvel ezelőtt még a nagyszüleink tízezer számra voltak készek önként harcolni a szabadságért, a kultúra- és kereszténység-gyilkos kommunisták ellen. Akkor legyőztek bennünket, és sok mindent fel kellett adnunk abból, amiért sokan meghaltak. De a gyilkosok utódai gyengének, szánalmasnak és ostobának …

Több »

Ezert nem koltozunk soha haza!

Sziasztok, regen irtam nektek, de csak azert, mert parommal, Monival eppen koltozunk. Most talaltuk meg almaink csodakuckojat a varazslatos, megannyi pezsgo karibi fesztivalnak otthont ado kisvarosban, London kozeleben, ahonnan alig 2 ora busszal a vilag legszebb folyoja, a Temze, ahol annyi idot toltottunk kikoltozesunk utan Monival, a parommal. (Bocsi, a londoni gepemen nincs ekezet, meg ebben az orszagban nem is …

Több »

A Jobbik elhozta a gengszterrap reneszánszát (is)

A Jobbik májusra annyira beérezte a néppártosodást, hogy elkészítette a saját Gino-videóját, amiben (nagy vonalakban) Ander Balázs arról beszél, hogy laptársunknál, az Origónál sok a köcsög. Főleg az a Bálint nevezetű, aki megírta, hogy a Lonsdale bizony (Magyarországon) szkinhedmárka, nem annyira a közép közepére húzódott, európai értelemben vett néppártok szabadidős viselete. Miután a szereplők kompozíciója már önmagában kimeríti a vizuális …

Több »